Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Továbbra is sztrájkolnak a budapesti szemétszállító munkások, a katasztrófavédelem viheti el a szemetet

„Terjed a budapesti hulladékrakodó munkások sztrájkja”, írja a Blikk, amelynek az információ szerint szerdán Rákospalotáról és a testvérhegyi telephelyről sem indult el a hulladékszállító kocsik egy része, a csepeli telephelyen pedig a köztisztasági dolgozók és takarítók is csatlakoztak a tegnap kezdődött sztrájkhoz.

A tiltakozás azzal indult, hogy kedden a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Hulladékgazdálkodási Divíziója Ecseri úti központjánál a cég dolgozói nem álltak munkába. A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) keretein belül működő társaság legalább száz (más források szerint 400) munkása arra hivatkozva, hogy a szemétszállító autók meghibásodtak, a telephelyen maradtak.

Ahogyan arról a Mérce beszámolt,

a dolgozók elsősorban azt sérelmezték, hogy elterjedt annak a híre, miszerint a hulladékszállítók 400 ezer forintot keresnek, holott a bérük alig haladja meg a 200 ezer forintot.

A dolgozók szintúgy panaszolták, hogy a cég „ellenőröket” – elsősorban nyugállományból visszatérő rendőröket – toborzott annak érdekében, hogy a szemétszállító autók mögött haladva ellenőrizzék a munkásokat, nehogy „extra pénz”-re tegyenek szert a szemétszállításért. A munkások arról is szóltak, hogy ezért a feladatért az ellenőrök 100-150 ezer forinttal magasabb bérezést kapnak a szemétszállítóknál.

A főváros álláspontja

A nap folyamán az FKF közleményt adott ki, amelyben az állt, hogy a Budapesti Közművek „ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait”, de a vadsztrájkot a „munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek”. Egyúttal a BKM  felkérte az érintett munkásokat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel, mert ha erre szerda estig nem kerül sor, a feladataikat a katasztrófavédelem veszi át.

A BKM vezetése késznek mutatkozott arra, hogy „jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást”.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az üggyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy annak ellenére, hogy a szervezők nem tartják sztrájknak az eseményeket, a főváros sztrájknak veszi a munkások tiltakozását, az egyeztetések pedig megkezdődtek velük. Megjegyezte, hogy a főváros számára ismert, hogy az év elején a munkásoknak juttatott 15 százalékos fizetésemelést bekebelezte az infláció.

A városvezetés szerint egy szereplő hiányzik a tárgyalóasztaltól, jelesül az állami kukaholding.

Kiss elmondta, hogy ez az állami cég öt milliárddal kevesebbet hagy a BKM-nél, mint amennyit megkeresnek a hulladékszállítással. Az idei béremelést is csak fővárosi forrásból tudták megoldani, ezért a kukaholdinghoz fordulnak, hogy biztosítsák a hiányzó költségeket.

A „kukaholding” a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NKHVZ), amelyet a kormány 2016-ban hozott létre, hogy a helyi nonprofit hulladékkezelő cégeket koordinálja és a lakosságtól befolyó szemétdíjakat kezelje, melyekből a helyi szolgáltatókat fizette. Ez azonban a legtöbb esetben nem működött megfelelően. Több település hulladékkezelő cége, így a budapesti FKF is rendszeresen jelezte, hogy a kukaholding által elvárt feladatot nem tudja a rendelkezésére bocsátott összegekből megoldani.

Ahogyan arról a Mérce szintúgy hírt adott, tegnap Karácsony Gergely főpolgármester is megszólalt a szemétszállító munkások sztrájkja miatt.

Karácsony úgy értelmezte a tüntetést, hogy „Elkezdődött… A megélhetési válság, a szociális krízis megérkezett Budapestre”. A nézete szerint a munkások azért választották a sztrájk első napjának a keddet, mert most érkeztek meg a megemelkedett rezsiszámlák, melyeket a csekély bérükből rendezni képtelenek.

Karácsony ezért szövetséget ajánlott a dolgozóknak arra, hogy közösen álljanak ki és követeljék vissza a kukaholdingtól azt a 15 milliárd forintot, amivel az a fővárosnak tartozik. Emellett megjegyezte, hogy a jogos bérigényekről a tárgyalóasztalnál kell megállapodást kötni, és ezeken a tárgyalásokon a Budapesti Közművek vezetői és a dolgozók képviselői mellett ott a helye az állami kukaholdingnak is.

A munkások álláspontja

Szerdán reggel az RTL-re támaszkodva a Portfolio arról írt, hogy kedden végül négyszáz szemétszállító munkás szüntette be a munkát Budapesten, emiatt pedig több kerületből sem szállították el a szemetet. Ugyanez a lap azt írja, hogy a szemétszállítók négyszázezer forintos nettó fizetést követelnek a rakodóknak.

Ugyanakkor a Telex, amelynek sikerült elérnie egy olyan munkást, aki részt vett a fővárossal folytatott tárgyaláson, arról ír, hogy a tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a rakodók bére nettó 350 ezer forintra, míg a sofőröké 400-ra nőjön.

A Telexnek ez a munkás azt mondta, hogy a korábbi években az volt jellemző, hogy évente kétszer érkezett egy bruttó 150 ezer forintos kiegészítés, ez viszont állítása szerint idén júliusban elmaradt. A hozzájuk eljutott információk szerint erre az összegre idén decemberben sem számíthatnak.

(Blikk, Telex, 24.hu, Portfolio, Mérce)
Címlapkép: Facebook