Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A közvéleményt nem követni, hanem formálni kell” – szombaton lesz a II. Pécs Pride Felvonulás

Ez a cikk több mint 1 éves.

Hagyományteremtő volt a tavalyi Pécs Pride: idén második alkalommal rendezik meg a vidéki városban az LMBTQ-mozgalomhoz kötődő felvonulást. De ahogy tavaly, úgy idén sem kizárólag a melegek melletti kiállás a cél, az összes kisebbségi csoport közös büszkeségét szeretnék megünnepelni a szervezők. Ők, a Diverse Youth Network (DYN) nem LMBTQ, hanem nemzetközi általános emberjogi szervezet. A felvonulást, a tavalyihoz hasonlóan, a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál előzte meg. A fesztivál végén, szombaton egy órától indul a felvonulás, amely a szervezők szerint egyszerre politikai kiállás és a szeretet általános ünnepe.

Szükség is lesz az egymás iránti szeretetre: idén is kordonok között vonul a tömeg Pécsett, és természetesen lesz mi hazánkos ellentüntetés is de ezúttal a fideszes politikusok valószínűleg nem teszik tiszteletüket. Messze vannak még a következő választások, a kormánypárt pedig már rég elengedte az LMBTQ-témát, vagy pontosabban a háború és a válság szelének engedelmeskedve új irányba állt a propaganda-szélkakas. A Pride körül így politikailag kevésbé feszült a helyzet persze ez nem azt jelenti, hogy könnyebb lett LMBTQ vagy más kisebbség tagjaként élni Magyarországon.

A közösség ünnepe

Különbözünk, de nem vagyunk jobbak, sem rosszabbak! – ez az idei felvonás mottója, amely Lily Eberttől, magyar származású holokauszttúlélőtől származik. Hegedűs Martin Alex, a DYN munkatársa szerint a mottó azt fejezi ki, hogy az eltérő identitású emberek ugyanúgy a közösség tagjai, mint bárki más, megítélésük alapja nem lehet másságuk. Elsősorban a szexuális kisebbségek másságáról van szó, hisz ez a felvonulás mégiscsak az ő mozgalmuk hagyománya, de a szervezők hangsúlyozták, hogy a Pécs Pride-ot minden kisebbségi csoport közös rendezvényének szánják.

Hegedűs szerint a cél a sokféleség társadalma. Ez a cél indokolja, hogy miért van szükség Budapesten kívül is Pride-ra: a szervező szerint meg kell haladni Magyarország Budapest-központúságát. Hegedűs szerint az LMBTQ-emberek tapasztalata az, hogy a fővárosban relatíve szabadon megélhetik az indentitásukat – minden kormányzati intézkedés ellenére. A DYN munkatársa szerint a vidéki társadalomban is helye kell, hogy legyen a szexuális kisebbségeknek, de például a romáknak is.

Mi szeretnénk, ha ezen a felvonuláson mindenki kiállhatna a saját szabadságáért, legyen ő roma vagy bárkimondta el lapunknak a DYN munkatársa. 

Hegedűs úgy látja, már tavaly is sikerült az össztársadalmi szolidaritás köré építeni a rendezvényt, nem véletlen, hogy már az első pécsi Pride-on a roma kisebbségekért is tüntettek. Baloldali szemmel nem mellékes a tény, hogy a nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában az adott lendületet a Pride mozgalomnak, hogy a melegek szolidaritást vállaltak és pénzt gyűjtöttek a sztrájkoló bányászoknak, a szakszervezetek pedig ezután kiálltak a melegjogok mellett. Magyarországon az ilyen jellegű összefogás és szolidaritás még várat magára, mindenesetre Hegedűs szerint a Pécs Pride szellemiségében ezt a hagyományt folytatná.

Összeérnek a különböző közösségek, és van egy közös felvonulásuk, amit nevezhetünk mondjuk Pride-nak is.

A társadalmi összefogás üzenetének ellenére tavaly a pécsiek többsége nem örült a Pride-nak. Az egyébként ellenzéki önkormányzat közvéleménykutatásából tudjuk, hogy tízből hat pécsi ellenezte, hogy a város adjon otthont az első vidéki melegfelvonulásnak. Hegedűs szerint most kevésbé kiélezett a közvélemény, tavaly a választások és a kormánypropaganda nehezebb helyzetet teremtett. De ha idén sem fogadná a többségi társadalom jó szívvel a felvonulást, azt sem bizonytalanítaná el a szervezőket.

A Pride nem arról szól, hogy mi a többség akarata. A közvéleményt nem követni, hanem formálni akarja, a kisebbség mellett kiállni a többség helyett.

Résztvevők és hívatlan vendégek

A szervezők a többségi társadalom kegyei helyett annak örülnek, hogy idén is képviselteti magát a rendezvényükön számos kiemelkedő munkát végző civil csoport. Hegedűs szerint velük vonulnak többek között a Háttér Társaság, az Amnesty International, a Város Mindenkié, a Társaság a Szabadságjogokért és a pécsi Emberség Erejével tagjai is.

Kevésbé kiemelkedő társadalmi munkát végző szervezet is képviselteti magát: ellentüntetést szervez a Mi Hazánk Mozgalom. Hegedűs szerint a szélsőjobboldaliak megjelenése nem okoz majd különösebb gondot, az ilyesféle megmozdulások, főképp a tavalyi fideszes ellentüntetés csak megmosolyogtatja a szervezőket, hisz csak felhajtást csinálnak a felvonulásnak.

Biztonsági kockázatot sem látnak az ellentüntetésben, azonban a rendőrség kérésére idén is kordonok között lesz megtartva a vonulás, a menethez csak az elején és a végén lehet majd csatlakozni. A DYN szerette volna ennél szabadabban, a Budapest Pride mintájára megtartani a felvonulást. Ez azonban a fővárosi Pride esetében is hosszú évek munkájának eredménye. Budapesten 2017-ben vonult először szabadon, kordonok nélkül a Pride, miután a szervezők polgári engedetlenséget gyakorolva új útvonalon vezették végig a menetet, megtagadva a rendőrség kordonozási szándékát. Bár 2019-ben ismét kordonozást tervezett a rendőrség, végül bíróság mondta ki annak szükségtelenségét, napjainkra pedig szinte teljesen kordonmentessé vált a Budapest Pride, így a vonuláshoz bárhol szabadon lehet csatlakozni, a rendőrség pedig inkább a jellemzően maroknyi ellentüntetőt zárja körbe kordonokkal.

A DYN szervezői szerint ha idén minden jól megy, akkor a rendőrség fontolóra veszi, hogy jövőre a III. Pécs Pride már szabadon vonulhasson. De már idén is szélesebb útvonalon vonulhatnak a résztvevők. Hegedűs Martin arra biztat mindenkit, hogy csatlakozzanak a rendezvényhez. A DYN munkatársa szerint a Pride képes minden kisebbségi törekvést egységbe fogni, szól az aktuálpolitikai helyzetről, a társadalmi egyenlőtlenségekről, de az emancipációról is, továbbá az elfogadás és a szeretet ünnepe, értékei tehát univerzálisak. A szervezők célja, hogy nagyon sokféle ember vonulhasson büszkén Pécsett most szombaton.

Kiemelt kép: Diverse Youth Network