Bauer Tamás liberális közgondolkodó hosszú posztjában, egy nyilatkozatom kapcsán közzétett gondolatmenete végén arra jutott, hogy

„Jó lenne, ha a magyar politikában modern, és nem archaikus baloldalt láthatnánk.”

Valóban jó lenne, bár nyilvánvaló, hogy Bauer Tamás és én, illetve mi, zöldek, párbeszédesek egészen mást gondolunk arról, milyen lenne az a „modern”, a ma problémáira érvényes választ kínáló baloldal.

Minden tiszteletem Bauer Tamásé: intellektuális igényessége és morális tartása kiemeli a magyar politikai osztályból, ebben a kérdésben azonban osztozik a régi „balliberális” elit kollektív tévedésében. A kilencvenes és kétezres években az volt a „balliberális oldalon” a divat, hogy a liberálisok mondták meg, mi az a baloldaliság. És nem csak Magyarországon: a turbókapitalista, tőkepárti liberálisok sok helyen maguk is elhitték, hogy ők képviselik a „modern baloldalt”. Gerhard Schröder, Anthony Giddens, Tony Blair – és persze legjobb magyar tanítványaik, Dessewffy Tibor és Gyurcsány Ferenc – közös meggyőződése volt, hogy a „harmadikutas szociáldemokrácia” fogja megújítani a baloldalt és megmenteni a világot.

Tévedtek. A 2008–2009-es válság nyomán egyre többen ébredtek rá, hogy ez zsákutca volt, és hogy a tőkepárti (és munkásellenes) baloldal oximoron. Ahogy tévedés volt a baloldalt kulturális alapon meghatározni: mára szinte minden baloldali gondolkodó számára magától értetődő, hogy

a demokrácia és a jogállam tisztelete, a nyugati világhoz tartozás tudata és az emberi jogi liberalizmus magától értetődősége a legkevésbé sem meríti ki a baloldaliság fogalmát, sőt: nem ez adja a baloldaliság lényegét.

A 2010-es évek baloldali gondolkodásának tanulsága, hogy a különféle identitások tisztelete fontos, a sokszínű társadalmi csoportokkal együtt megfogalmazott célokért való közös küzdelem a politikai közösségek építésének hatékony eszköze, de a baloldali politika mégsem lehet elsősorban identitáspolitika. A baloldal – és ez nem archaikus, hanem az eredeti tartalmát újrafelfedező baloldaliság – meggyőződésem szerint elsősorban elosztási, és nem elismerési kérdéseken keresztül kell hogy megfogalmazza önmagát.

Ha már Bauer Tamás a francia forradalom hármas jelszavára hivatkozott, akkor mi is vegyük végig: a szabadság elsősorban nem a kényszerek hiányával megragadható, liberális logikájú negatív szabadság, hanem a lehetőségek biztosítását jelentő pozitív szabadság kell legyen; az egyenlőség nem (csak) a jogi, hanem a (nagyobb fokú) anyagi egyenlőségre, másképp fogalmazva: az egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló törekvést kell hogy jelentse; a testvériség elvének pedig nem hagymázas szónoklatokban, hanem cselekvő szolidaritásban, sokszor embertársainknak a tőkelogika, a profitelv alól való kimentésében kell megmutatkoznia.

Meggyőződésünk, hogy a „modern”, a „korszerű”, az „időszerű”, sőt: a leginkább jövőálló, jövőbarát baloldali politikát a zöld pártok fogalmazzák meg. És az semmiképpen sem azokon az elveken alapszik, amelyeket Bauer Tamás már nem is csak a szociáldemokraták, de egyenesen a zöldek szájába is ad, jelesül, hogy „a jólét növeléséhez a gazdasági növekedés, ahhoz pedig a verseny és magántulajdon hajtóereje nélkülözhetetlen” lenne. Mi sem áll távolabb a zöld baloldaliak meggyőződésétől!

Mi nem a jólét, hanem a jóllét növelését és egyenlőbb eloszlását tartjuk kívánatos célnak. Nem a semmitmondó GDP növekedése, nem a kevesek jövedelmének és vagyonának gyarapodása, hanem az életminőség mindenkire kiterjedő javulása a zöldek küldetésének lényege. Ehhez pedig nem a gazdasági növekedés az út, legalábbis biztosan nem a gazdasági növekedés ma ismert útja. A növekvő anyag- és energiafelhasználást jelentő, az emberek és a természet fokozódó kizsákmányolásával járó gazdasági növekedés nem javítja, hanem rontja az emberek életminőségét és életkilátásait, részben a természeti környezetünk gyorsuló pusztításán és ennek következményein, az ökológiai- és klímaválságon keresztül.

Véges erőforrásokkal rendelkező világunkban nem a végtelenségig folytatódó gazdasági növekedés, hanem a fenntartható, az emberi társadalmakat szolgáló gazdasági működés lehet csak reális és legitim cél. És emiatt nem is „hajtóerőkre” (ez lenne Bauernél „a verseny és magántulajdon”), hanem bölcsességre, kollektív önkorlátozásra és ennek megfelelő szabályozásra van ma elsősorban szükség a gazdaságban.

Ez azt jelentené, amit Bauer nekem, nekünk tulajdonít, hogy „idegenkednénk” a magántulajdontól? Nem, a legkevésbé sem. A magánemberek személyes igényeit biztosító tulajdona (személyes tulajdon) és a „gondos gazda” szemlélete nagyon is kívánatos.

De végtelenül kártékony az, ha egy kézben összpontosul akár több tíz vagy több száz milliárd dollárnyi vagyon és az ezzel járó gazdasági-politikai hatalom, miközben (részben ennek következményeként) emberek milliárdjai nincstelenségben és jogtalanságban tengődnek. És védhetetlen, ha valaki az ilyen gigászi magánbirodalmak érdekeit szolgálja a politikában.

Az mindenesetre biztos, hogy mi, zöldek, mi, baloldaliak a magántulajdon fenti formájánál sokkal inkább kívánatosnak tartjuk a demokratikus társadalmi ellenőrzés alatt működtetett közösségi tulajdont és annak különböző (állami, önkormányzati, szövetkezeti stb.) formáit.

Bauer Tamás szerint a baloldaliság számomra, számunkra antikapitalizmust jelent. Téves. Mi, zöldek a magunk baloldaliságát nem vagyunk hajlandóak a kapitalizmushoz képest meghatározni. Értjük, hogy a kapitalisták, a minél korlátlanabb és kiterjedtebb piacgazdaság hívei és haszonélvezői szeretnék, ha az ő logikájukban gondolkodnánk; ha úgy tennénk, mintha a piaci működés lenne a gazdaság egyetlen lehetséges és működő integrációs ereje, amelyhez mindenekelőtt viszonyulni kell, de ez nem így van; a legkevésbé sem.

Polányi Károly óta tudjuk, hogy a gazdasági integrációnak négy tipikus formája van: az oikosz, az önellátó (kiterjesztett) háztartás; a reciprocitás, az ajándékok és szívességek cseréjének hálózata; a redisztribúció, azaz újraelosztás, és végül a piac, az árucsere. Ezek a formák a legtöbb társadalomban együtt fordulnak elő, még akkor is, ha valamelyik általában dominánssá válik. Tegyük hozzá: ma, a fejlett világban, még ha a piaci logika is a domináns, az újraelosztás és a közösségi fogyasztás a teljes, hivatalosan számbavett nemzeti össztermék felére-harmadára rúg, míg a nonprofit gazdaság által termelt értéket, a saját háztartásban vagy azon kívül végzett ingyenmunka ellenértékét nem, vagy alig veszik számba. Pedig ennek monetizálása nagyságrendileg írná felül a hozzáadott érték számításából eredeztetett mai, erősen hiányos tudásunkat.

Milyen gazdaságot akarnak hát a zöldek? Fenntartható, szolidáris gazdaságot, amelynek célja (megint csak Polányi) a társadalmi szükségletek kielégítése – tekintettel az ökológiai keretekre, tesszük hozzá a 21. században.

De hogy Bauer Tamás és mindenki más fogalmi keretében is értelmezhető legyen: amiről beszélünk, az nem annyira antikapitalizmus, mint inkább posztkapitalizmus. Nem tagadjuk, hogy a piaci logika bizonyos területeken, megfelelő szabályozási keretek mellett hatékony gazdaságintegrációs forma lehet, nem akarjuk eltörölni azt a Föld színéről.

De azt akarjuk, hogy érdemi társadalmi vita induljon arról, mely területeket kell kivonni a profit uralma, a tőkelogika alól, mely termékek és szolgáltatások, milyen javak és juttatások járjanak mindenkinek alanyi jogon, és hogyan finanszírozzuk ezeket.

A ma valósága az, hogy a mindenki számára elérhető közjavak és közszolgáltatások, a mindenki számára járó társadalmi juttatások köre, értéke és színvonala egyre csökken. Egyre kevésbé realitás az ingyenes oktatás és egészségügy, egyre kevesebb a balatoni szabadstrand, és egyre kevesebbet ér a családi pótlék.

Nekünk, zöldeknek, baloldaliaknak ezt a káros tendenciát kell visszájára fordítanunk, hogy utána (és közben) folytathassuk a nem-piaci logika kiterjesztését újabb és újabb területekre: a közösségi közlekedésre (ezért önmagán túlmutató siker, hogy Karácsony Gergely ingyenessé tette a 14 éven aluliaknak a BKK-járművek használatát), a lakhatásra, vagy (például az alapjövedelem bevezetésével) általában véve a megélhetésre.

Mély meggyőződésünk, hogy egy ilyen alapokon álló, zöld baloldali program szolgálja leginkább az emberek és az emberiség javát, az ökológiai rendszer kíméletét, és teszi lehetővé elpusztított természeti környezetünk lassú helyreállítását.

A Párbeszéd zöld pártként arra tesz kísérletet, hogy újrafogalmazza és vonzóvá tegye a baloldaliságot Magyarországon – akkor is, ha ez nem a liberális kapitalista barátaink szája íze szerint való.