Ha van rajta sapka, az a baj

Kiss Soma Ábrahám

„Az első állítás az, hogy az ársapkákat azért léptettük életbe, mert volt egy nagyon erős ársokk, ami érte a gazdaságot, főképp az év elején, illetve a háborúval egyre nagyobb lett. Ezt az ársokkot akartuk kivédeni. Az ársapkák megfelelő eszközök, jó eszközök, hogy ha ezek az ársokkok átmenetiek. Ha tartósak, nem jó eszközök. Azt gondolom személy szerint, hogy az ársapkák betöltötték a szerepüket, az átmenetiséget, tehát hogy egyszerre ne essen rá mindenkire ez a hatalmas ársokk, azt megakadályoztuk, ugyanakkor ezeknek a fenntarthatósága egyre nehezebbé válik, ahogy haladunk előre, és ezek az ársokkok tartósnak bizonyulnak, egyre drágábbá válnak, adott esetben azok részére, akik ezt megfizetik.”

– Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az Inforádióban.

A miniszter azt is kifejtette, hogy jelenleg az állam, a kiskereskedők, a MOL és a bankok fizetik az egyes ársapkák költségeit, továbbá hogy előbb-utóbb ki kell őket vezetni, hogy az „ügyfelek” (értsd: a lakosság) a piaci árakkal találkozzon, mikor megvásárol valamit.

Vagyis, ha valami tartósan drágul és sokba kerül egy gazdasági szereplőnek, akkor inkább szabadítsuk rá az árakat a fogyasztókra?

Ezt is lehet persze mondani, csak minimum ellentmondásos a kormány választások előtt és után egyaránt hangoztatott mantrájától, miszerint megvédik a családokat a fogyasztói árak elszállásától. Ami egyébként nem sikerült azért teljes mértékben – hisz nem csak az árstoppal védett élelmiszerek drágultak. Igaz, aki akart és tudott, otthon is megsüthette a kenyerét, és akkor nem érzékelte a péktermékek drágulását, a rászoruló családok pedig rászokhattak a javarészt árstopos termékekből készülő hortobágyi palacsintára, stb.

Amit a miniszternek érdemes lenne mérlegelnie, hogy az ársapkák fenntartása vagy megszüntetése mely szereplő számára nagyobb teher? A fogyasztók vagy a szolgáltatók számára? Avagy: a kormány politikája kiknek az érdekeit preferálja? Elmerengett-e a miniszter az ársapkák megszüntetésének hatásairól? Mint maga is mondta, az árak emelkedése sokkszerűen hatott volna az ársapkák bevezetésekor. Az azóta eltelt fél évben az érintett termékek piaci ára még a februárihoz képest is olyan szinten szállt el, amire akkor kevesen mertek volna nagy összegben fogadni, ergo: az ársapkák kivezetésével a sokk még nagyobb lesz. Főképp, hogy a bérek messze nem követték az árak emelkedését.

Nagy Márton ezen persze vélhetően nem aggódik, tekintve hogy épp ő maga beszélt korábban arról, hogy a bérek visszafogásával lehetne enyhíteni az infláción. Ami amellett, hogy hülyeség, súlyosan antiszociális is, kivált ilyen válságos időszakban.

Az árstopok kivezetésének egyébként lenne társadalmilag igazságosabb és kevésbé kártékony módja. Mégpedig ha kompenzálnák a társadalom rászoruló rétegeit: hisz az, hogy rászorultságtól szinttől függetlenül mindenki számára kompenzálják a megélhetési költségeket, kiváltképp az üzemanyag és a közművek esetében,  igazságtalan támogatási formákhoz, perverz újraelosztáshoz vezet.

Ezzel szemben az ársapkák kivezetésével párhuzamosan a kormány számos lépést tehetne a megélhetési válság leküzdésére.

A megélhetési szint fölé emelhetnék a családi pótlék összegét. Támogathatnák az alacsony jövedelmű és vagyonú háztartásokat a megélhetésük biztosítása végett. (Ha nagyon rendszabályozni akarják az embereket, akár élelmiszerjegyekkel).

Indíthatnának nagyszabású szociális bérlakásprogramot.

Hirdethetnének nagyszabású lakossági energetikai korszerűsítési programot – az alacsony keresetűek energiafogyasztásának támogatása mellett.

Bevezethetnének progresszív jövedelemadót.

Radikálisan kibővíthetnék és államilag finanszírozhatnák a szociális közétkeztetési rendszert.

Radikálisan emelhetnék az állami- és közfoglalkoztatottak, valamint az állami vállalatoknál dolgozók béreit.

Emelhetnék a nyugdíjakat.

A fenti megoldásokat lehet külön és együtt is alkalmazni, az ötletszerűen összeállított lista pedig messze nem teljes, számos dolgot lehetne felsorolni, amivel a kormány kompenzálhatná az ársapkák kivezetésével még nehezebb helyzetbe kerülő, már most, sőt, a válság előtt is nagyon kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások százezreit.

De a kormány az elmúlt évek tapasztalatai alapján a fenti lépéseket aligha fogja megtenni. Hisz gazdaságfilozófiája szerint az „ügyfeleknek” szembesülniük kell a piaci árakkal, nincs ingyenebéd – legalábbis kormányzati pénz nem jut rá a multinacionális és hazai nagyvállalatokra kiszórt milliárdok, a Vodafone megvásárlása és a jómódú felső középosztályra szabott „családtámogatások rendszere” mellett.

A megélhetés mint erkölcsi deficit

Bogatin Bence

„A társadalmi cselekvési szabadság biztosítékai a jogszabályok.”

Sokan sok helyen idézték Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár mondatait a pedagógus-szakszervezeteket szabálykövetésre intő, helyenként moralizáló leveléről. A legnagyobb felháborodást azok a mondatai okozták – joggal –, amelyekben a diákokat féltette attól, hogy túlságosan magukévá tennék a tanárok normaszegő viselkedését egy esetleges polgári engedetlenségi hullám esetén, illetve amelyekben az államtitkár a szakszervezetekre pirít rá, hogy ne támogassák ugyanezt a típusú ellenállást.

Van azonban egy mondata az államtitkárnak ugyanebben a levélben, amely ugyan elvileg alátámasztani lenne hivatott a szabálykövetés fontosságát, ám éppen ez a mondat mutat rá legjobban arra, hogy miért a normaszegés az erkölcsileg leginkább vállalható lépés a tanárok részéről.

Maruzsa azt írja: „A társadalmi cselekvési szabadság biztosítékai a jogszabályok”. Nézzük akkor meg közelebbről, milyen cselekvési szabadságot biztosítanak az egzisztenciálisan ellehetetlenített tanárok számára a jogszabályok. Egyebek mellett úgy tudnak jogszerűen sztrájkolni, ha egyáltalán nem sztrájkolnak: „munkabeszüntetés” közben a tanulókra vigyáznak reggeltől késő délutánig, jajszó nélkül leoktatják a tanórák felét (érettségizőknek és sajátos nevelési igényű diákoknak pedig mindet).

Ezek a szabályok mindent biztosítanak, csak cselekvési szabadságot nem: leginkább totális kontrollt az állam mint munkáltató részére.

Amikor Maruzsa Zoltán a tanulók „erkölcsi értékrendjét” félti, akkor ez esetben valójában attól félti őket, hogy felnőttként szót emeljenek az ellen, hogy a munkáltatójuk kénye-kedve szerint azt tesz velük, amit akar, és mindezt pontosan annyi pénzért, amennyiért ő akarja.

Hab a tortán, hogy Maruzsa államtitkár intelmének nem akárki mond ellent, hanem maga a legfőbb főnöke, Orbán Viktor, aki nem is olyan rég azt tanácsolta a szakmunkásoknak, hogy „ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát”. Úgy látszik, itt ma csak a pedagógusoknak kell, hogy erkölcsi skrupulusai legyenek, ha meg akarnak élni valamiből.

A polgármester humorizál

Csengel Karina

„Mi mindent bedobálnak a szelektív hulladékgyűjtőbe!?!”

– háborodott fel Dézsi Csaba András, Győr polgármestere Facebook-oldalán kedden. Ezt egy fotóval illusztrálta, amelyen egy ember látható, derékig elmerülve egy győri szelektív hulladéksziget fémdoboz gyűjtőjében.

Sokakat azonban nem a képen látható – Dézsi szavaival élve – „életvitelszerű rongálás” háborította fel, hanem az, amilyen stílusban erről posztolt a városvezető. Dézsi kommentharcba is keveredett a vele egyet nem értők sokaságával: szerinte elég kiterjedt a szociális ellátás Győrben, így hát nem lenne szükség a hulladékgyűjtők rendszeres felfeszegetésére és tönkretételére. Volt, akit szociális munkásnak invitált a polgármester, aki pedig azt javasolta, a jelenség kiváltó okát kellene megszüntetni, végtelen empátiájáról tanúságot téve azt válaszolta: „például az alkoholizmust?”

A polgármester tehát felhatalmazva érzi magát, hogy notórius rongálónak, deviánsnak címkézzen valakit, aki nem tud elég láthatatlanul szegény lenni. Ha nem képes segíteni rajta a szociális ellátórendszer, az csakis az ő hibája lehet – nyilván ő választotta ezt az életmódot, kedvtelésből gyűjtöget és okoz bosszúságot a rendes állampolgároknak.

Dézsi láthatóan megingathatatlan a saját igazában, a facebookos puffogással azonban csakis árthat. Méghozzá sok embernek.

Felelős döntéshozóként soha, semmilyen körülmények között nem megengedhető az uszítás és gyűlöletkeltés, az éppen kibontakozó, félelmetes méreteket öltő megélhetési válság idején pedig mindennél fontosabb lenne ettől tartózkodni.

Dézsi talán bele se gondolt: miközben nyilvános Facebook-posztban tölti ki a mérgét egy elesett emberen egy országban, ahol a hajléktalanság bűn a kormány szerint, hány hasonló helyzetű emberbe rúg bele, és hányan kerülhetnek még hasonló helyzetbe a következő időkben a megélhetési költségek brutális emelkedése következtében.