Hosszú várakozás, 7 hónapos, 120 éve nem látott aszály után érkezett némi csapadék az országba, éppen a nemzeti ünnepre. Gazdálkodókat kérdeztünk arról, hogy a nem mindenkinek tetsző esőzés mire lehet még elég, és főképpen arról, milyen jövő vár a hazai mezőgazdaságra. Miért elhibázott a kormány kárenyhítő csomagja, és mit kellene tennünk azért, hogy megállítsuk a sivatagosodást? 

Hiába a héthónapos aszály, mégis inkább tűzijátéknak örültek volna

Senkinek sem kell mondani, hogy elképesztő aszály sújtja az országot, hiszen már nemcsak a gazdák, a természettel dolgozók látják, érzik ezt nyilvánvalóan, hanem a „legbelvárosibbaknak” is feltűnt, hogy sárga a gyep a parkokban, hullatják a fák a leveleiket, mintha ősz lenne.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelentése szerint 1901-ben volt utoljára ilyen szárazság, azóta ez a legaszályosabb 7 hónapja az országnak. A szakértők szerint legalább 300-400 milliméter talajvíz hiányzik a földből, ezért indult meg a felszíni nedvességet használó fűfélék sárgulása után a mélyebbre nyúló gyökerű fák száradása is.

A gazdák elképesztő károkról számolnak be, az Alföldön szinte az összes kukorica elpusztult, a normálisan 40-50 cm átmérőjű napraforgófejek gyermektenyérnyire nőttek csak. A földek mélyen és szélesen kirepedezve. A kormány a helyzet kezelésére Nagy István agrárminiszter vezetésével aszály veszélyhelyzeti operatív törzset hozott létre, amely beszámolt róla, hogy augusztus közepén Magyarország területének 81%-án volt súlyos vagy nagyfokú aszály, több mint egymillió hektáron került veszélybe a termés egy része,

az Alföld egyes területein nem lesz mit betakarítani.

A gazdák helyzetének rendezésével és segítésével kapcsolatban a miniszter augusztus 19-én az Indexnek elmondta, hogy jelenleg 12,5 milliárd forint áll rendelkezésre kárenyhítésre. (Ennek a 24-szereséért vásárolja meg az állam a Vodafone-t.) A termelési szezon végén összesítik a kárbejelentéseket, ezt követően döntenek. Akár az alap kiegészítéséről is lehet szó, de felelőtlenség 500-1000 milliárdos kiegészítésről beszélni Nagy István szerint. 3 milliárd forintos keretből támogatják a kérődző állatokat tartókat, és többlépcsős intézkedéssorozatot indított az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs.

Aztán az agrárminiszterrel készült interjú megjelenésének napján megérkezett a várva várt eső, a másnapi légiparádét le kellett mondani, és egy héttel el kellett halasztani az ünnepi tűzijátékot is, ami Európa legdrágább puskaporos műsora lett volna. Így az esőnek nem mindenki örült, sőt, a végül nem időben érkező vihar miatt még a meteorológiai szolgálat két vezetőjét is elbocsátották.

De az általunk megkérdezett gazdák szerint, ők és a természet mégiscsak ünneplésként élték meg a számukra a tűzijátéknál sokkal többet jelentő esőt. Két gazdálkodót kérdeztünk arról, hogy segíthet-e még a mostani csapadék, milyen nehézségeik voltak az elmúlt több mint féléves időszakban, milyen kilátásaik vannak a jelenlegi körülmények mellett rövid-, közép- és hosszútávon, és milyen trendeket várnak.

Van, amit már nem tud megmenteni az eső, és ez így lesz jövőre is, ha nem változtatunk nagyon gyorsan

Szabó Dániel szerint, aki lapunk rendszeres szerzője, és egy Szeged környéki tanyán él és dolgozik, a mostani esőzés azokban az esetekben enyhíti az aszályhelyzetet, ahol még nem történt meg a betakarítás, és még nem ment tönkre a termés:

„A gabonák (búza, zab stb.) nagy részét már learatták, ezek hozama kevesebb lett. A kukorica az Alföldön kiégett, azon már nem segít, de ahol még nem égett ki, ott segíthet. Így a lucernának még összejöhet belőle idén egy bővebb kaszálás is, és a legelőknek mindenképp jót tesz, talán az ősszel betakarítandó repcének is.”

Szabó Dániel úgy látja, a legnagyobb károk azokat érték, akik kukoricát és napraforgót termesztettek, és kisebb, de így is jelentős a veszteségük azoknak, akik búzát. A zöldségeket eleve rendszeresen locsolják, tehát megvan a termés, de nyilván többe kerül, mert többet kellett locsolni. Ez utóbbinak mindenkire nézve nagy hátránya van, mert így a talajvízszint még inkább csökken – tette hozzá Szabó. Úgy véli, az állattartásnak is jócskán megnőttek a költségei, mivel a takarmányárak másfél-kétszeresükre nőttek. 

 „Vannak, akiknek ez már sok, főleg olyanoknak, akik kicsiben csinálják, és nem legeltetnek, s így az állatok a vásárolt takarmányra vannak utalva. Ezért levágják az állatok egy részét. Ugyanakkor – saját tapasztalatom szerint – sem a tej, sem a tojáshozam nem csökkent” – mondta el lapunknak.

A megoldást ő is a vízvisszatartásban látja, amire szerinte mindenképp szükség lenne – a szántók egy kisebb részét vissza kell adni a víznek: nem lenne szabad például most a csatornákon leereszteni és sokkal környezetbarátabb gazdálkodás felé kéne fordulni. Így persze le kellene mondanunk arról, hogy duplaannyi gabonát termeljünk minden évben, mint amennyire szükségünk van, máskülönben viszont az elsivatagosodást nem lehet megállítani, véli Szabó.

 „Arról senkinek fogalma sincs, hogy milyen időjárást hoznak a következő évek. Ha ilyenek lesznek, mint az idei, akkor is túl lehet élni, de sok mindenen változtatni kell. Például fel kell adni kukoricatermesztést, helyette állítólag a cirok is megteszi. Az állattartásban a disznó- és a marhatartás helyett inkább a kecske- és birkatartás felé kell mozdulni”.

Ujjongani kell, amikor esik az eső, mert ez mindenki bőrére megy, és nem csak a gazdálkodók problémája

Bruder Márton agroökológus, mezőgazdász és állattartó lapunknak elmondta, a gazdák nagyon várták az esőt, furcsa azzal szembesülni, hogy sokan inkább a betervezett koncerteknek örültek volna. 

„Augusztus 20-a egy parasztünnep, és ők boldogok, ha esik az eső. Nincs annál nagyobb ünnep, ha az államalapításkor megérkezik a várva várt felhőszakadás.”

Bruder elmondta azt is, a mostani vízhiány nem új és egyedi jelenség, hiszen harmadik éve tart, hogy minden évben tavaszi aszályt jelentenek, elmaradtak a téli csapadékok. Így még a hidegebb évszakokban sem tudtak újratöltődni a talajvíztartalékok, nyáron pedig nem volt mérhető csapadék, közben 38 fokok, forró szél és sivatagi homok jellemezték az egyébként legcsapadékosabb évszakot.

Az ünnepre megérkező esőzéssel kapcsolatban elmondta: minden csapadék segít. De ennek ellenére volt, ahol az ígért eső fele esett csak, 30-40 milliméter, miközben az évek alatt összegyűlt csapadékhiány 300-400 milliméteres. 

„A klímakutatók már évek óta arról beszélnek, hogy Magyarország területének fele 2050-re sivatag lesz, idén mindenki észrevehette, hogy hol lesznek a sivatagok. Az Alföld szinte teljes része, talán a Nyírség kivételével sivatag. A Mezőség, ahol elvileg a legjobb minőségű mezőgazdasági talajaink vannak, sivatag. Törökbálint nálunk biztosan sivatag lesz.” 

Az aszály hatásaival kapcsolatban az agroökológus elmondta, hogy az idei év termények szempontjából „katasztrofális”. Amíg a búzatermés nem volt kiugróan rossz, addig ő is úgy látja, hogy az idei aszály a kukoricát és a napraforgót viszi el. 

A most megérkező csapadék a kukoricának már teljesen mindegy, és két hete kellett volna jönnie ahhoz, hogy a napraforgónak számítson. Azon sem fog már segíteni.

Emiatt a szakember szerint nagyon brutális árakra kell számítani, a mostaniak tovább fognak nőni. Állattartóként úgy látja, hogy most töltik meg a hűtőházakat hússal. A gazdák levágják az állatállományaikat, mert nincs takarmányuk, amivel át tudnának teleltetni. Emiatt most időszakosan ugyan a felvásárlási árak lefele mennek, mert túlkínálat van, de

télig, karácsonyig kifut a kényszervágási időszak, utána, húsvétig brutális drágulás lesz.

 Amin szerinte leginkább segít a mostani csapadék, az a természet:

 „A természet most haldoklik, száradnak ki a fák, nagyon szörnyű jelenségek zajlanak, amiken nyilván segít, csak kizöldül ez-az, magához tér 1-2 növény. Az őszi vetéseknek is nagyon számít, mert porba nem lehet vetni. Kell a magoknak a nedvesség”.

Bruder Márton szerint most tölteni kellene a talajvízkészleteket. Nagyon sok csapadékra lenne szükség, hogy rendeződjenek a dolgok, de ezt egyelőre még nem látja jönni. Hozzátette, hogy jó lenne, ha mindenki a tudatába égetné, hogy azonnal nagyon nagy szükség lenne 300 milliméter csapadékra, hogy a természet rendbe jöjjön:

 „Ujjongani kell, amikor esik az eső, mert ez mindenki bőrére megy, és nem csak a gazdálkodók problémája.”

A helyzet kezelésében már inkább bízik a transzcendensben, és járna esőtáncot a Szabadság téren, mint az állami segítségben. A kormány tervei közül szerinte jelenleg a legsúlyosabb vétek az aszálykárenyhítési támogatás.

Ezzel az adófizetői forintokból azokat a nagygazdákat, földbirtokosokat segítjük, akik a szántóföldi növénytermesztésen nem akarnak változtani, és nem fogják fel, hogy a monokultúrás talajzsaróló gabonabányára és exportra építő termelés tönkreteszi a jövőnket. Tulajdonképpen azt mondjuk nekik, hogy „nem baj, hogy kiszáradt minden, kifizetjük a károdat, csináld csak nyugodtan tovább, ha jövőre is kiszárad, akkor jövőre is kifizetjük a károdat”.

Bruder szerint a változtatást, a felkészülést kéne támogatnia az államnak. Úgy látja, hogy szerencsére történtek fordulatok kommunikációs szinten, Nagy István és az agrárminisztérium is már vízvisszatartásról beszél:

„Rájöttek arra, hogy az öntözés nevetséges megoldás erre a helyzetre, amikor a művelt területeink legfeljebb 1-2%-át tudjuk öntözni. A legambiciózusabb tervekkel és rengeteg pénz elégetésével ezt fel tudjuk emelni akár 4%-ra is 10 év alatt. Ez lófütty. Esélytelen, hogy ez megoldja a teljes mezőgazdasági terület problémáit.”

Tartós eredményeket ártéri gazdálkodással és a kistáji szintű beavatkozásokkal lehetne szerinte elérni. Azaz fel kell áldoznunk a szántóterületeink 25%-át, hogy megmentsük a maradékot. 

A szakember szerint ezt nem úgy kell érteni, hogy nem gazdálkodunk ezeken a földeken, hanem megváltoztatjuk a művelési módot. Vizes gazdálkodásra váltunk, olyan földhasználatra, ami valamikor működött: ilyen az ártéri legeltetés, de az ártéri gyümölcsös is része volt a tájnak. Nem szabad a belvizet kiengedni, ahol belvíz van Magyarországon, ott nem szabad szántóföldi termelést engedélyezni.

A réten, a legelőn, a gyümölcsösben elfér a belvíz, van ideje beszivárogni a talajba, tölteni a talajvízkészletet. Vissza kell építeni a kis vízciklusokat, amikor a lokális párolgásból helyi csapadék alakul ki. De Bruder szerint ez a feladat egy generáció felelőssége: legalább húsz évet kéne arra szánni, hogy drasztikusan átalakítsuk a vízgazdálkodást.