Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Annak az Áder Jánosnak is levelet írt a tűzifarendelet miatt az LMP, aki egyszer már aláírt egy káros erdőtörvényt

Az LMP úgy gondolja, itt az idő, hogy Áder János végre tegyen is azért, hogy valóban ne szülessenek olyan döntések, amelyek felélik a jövőnket, ezért levélben fordul a volt államfőhöz, a Kék Bolygó Alapítvány létrhozójához – ezt Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője mondta el szerdán sajtótájékoztatón.


Csárdi rámutatott, hogy Novák Katalin elődje „mindig rendkívül fennkölt módon védte a természetet”, legalábbis szóban. Majd az Áder Által létrehozott Kék Bolygó Alapítvány honlapján található hitvallásból idézett:

„A Kék Bolygó Alapítványt azért hoztuk létre, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben és a környezeti fenntarthatóság érdekében partnerei lehessünk minden, közös jövőnkért tenni akaró felelős embernek.”

Áder Jánosról közismert volt, hogy verbálisan szereti kifejezni a természeti értékek iránti aggódását, ez pedig igaz volt az erdőkre is. Legutóbb 2021 végén fájlalta azt egy ENSZ-konferencián, hogy jelenleg még évente egy olaszországnyi területtel megegyező erdő tűnik el a Földről. Idehaza nagyobb visszahangot akkor vert a fák és Áder kapcsolata, amikor 2017-ben aláírta a természetvédelmi területeken lévő erdeinket veszélybe sodró erdőtörvényt. Ez volt az a törvény, ami az addigiaknál több lehetőséget adott a tarvágásokra, minden uniós szabállyal ellentétes módon veszélybe sodorja a Natura 2000-es erdőket.  Akkor végül a legnagyobb zöld szervezetek a zöld ombudsman segítségével az Alkotmánybíróságra vitték ezt az ügyet, amely 2019-ben kimondta: egy adott terület már elért védelmi szintje nem csökkenhet, főleg nem gazdasági érdekek miatt.

Ahogyan arról az elmúlt napokban többször írtunk, a múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre és a „brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválságra” hivatkozva olyan rendeletet adott ki, amely jelentősen lazít a fakitermelés szabályain, és többek között lehetővé teszi, hogy védett erdeinkben tarvágást lehessen végezni.

Ez a döntés a sivatagosodó, kiszáradó Magyarországon olyan károkat okoz, aminek a helyreállítása lehetetlen, vagy rendkívül sok opénzbe kerül – kommentálta Csárdi a döntést, amely szerinte energetikai szempontból értelmetlen, mert másfél-két év kell a frissen vágott fának ahhoz, hogy azt tüzelőként lehessen használni.

Csárdi Antal felidézte, hogy az LMP eszközök széles skáláját vetette és veti be a napokban azért, hogy a kormányt jobb belátásra bírja: így egyebek mellett az Alkotmánybírósághoz fordultak egy beadvánnyal, Keresztes László Lóránt pedig a Fenntartható fejlődés bizottságának elnökeként a testület rendkívüli összehívását és Nagy István agrárminiszter meghallgatását is kezdeményezi a parlamentben. A bizottsági ülésen fakitermelési korlátozásokat eltörlő kormányzati rendelet előkészítési folyamata mellett az aszályvédelmi intézkedésekről is szeretnék kérdezni a tárcavezetőt.

A képviselő arra is kitért, hogy az LMP álláspontja szerint „senki sem fázhat télen”, és minden magyar család számára kell fűtési megoldást találni, de azt gondolják, hogy ez a döntés nem segíti az energiaszegénységben élőket, viszont tűrhetetlen rombolást okoz.

Pénteken tüntetés is lesz a Kossuth téren a fakitermlés könnyítése ellen, amelyen több tízezren jelezték  részvételüket.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi