Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A török államtanács lesöpörte több száz civil szervezet kérelmét, Ankara kilép az Isztambuli Egyezményből

Ez a cikk több mint 2 éves.

A török államtanács tegnap este megerősítette, hogy Ankara kivonul az isztambuli egyezményből, az első nemzetközi szerződésből, amely egyebek között kötelező érvényű jogi normákat fogalmazott meg a nők elleni erőszak megakadályozása céljából -írja az MTI.

Politikai pártok és jogvédő szervezetek fordultak az államtanácshoz – a legmagasabb szintű törökországi közigazgatási hatósághoz – a kivonulásra vonatkozó tavalyi döntés semmissé tételét kérve. Az államtanács elutasította a kérelmüket, úgy foglalt állást, hogy a vitatott elnöki rendelet szabályos volt, nincs ok megsemmisíteni.

 


Az ellenzéki kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy fellebbezni fog az államtanács döntése ellen. „Amikor mi leszünk hatalmon, már az első héten, sőt már az első 24 órában visszaállítjuk az isztambuli egyezményt” – ígérte a párt vezetője, Kemal Kilicdaroglu, aki feltehetően indulni fog a 2023-ban esedékes elnökválasztáson. Yilmaz Tunc, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselője viszont üdvözölte a döntést, kiemelve, hogy azzal olyan vita ért véget, aminek nem volt érdemi jogalapja.

A török kormány márciusban lépett ki az általa 2011-ben már aláírt egyezményből, azzal az indokkal, hogy  a nemzetközi dokumentum bátorítja a homoszexualitást és fenyegeti a hagyományos családmodellt. A döntés bejelentésekor több ezer fős tüntetéseket tartottak.

A török kormány évek óta folyamatos harcot vív az LMBTQ- és nőjogokkal szemben, melyről a Mérce többször is beszámolt. Miután 2014-ben több mint 100 ezer ember vonult fel a Pride-on, a hatóságok úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem engedélyezik a rendezvény megtartását. Idén ismét rendőri erőszakba fulladt az Isztambuli Pride megszervezése, a hatóságok  közel 400 embert tartóztattak le, melyről a Mérce videóriportban számolt be. A rendőrök már a rendezvény előtt megkezdték az emberek véletlenszerű őrizetbe vételét a környékbeli bárokban, ahol az AFP egyik fotósát is letartóztatták. Több újságíróval szemben is felléptek, akik a Pride-ról akartak beszámolni, köztük Thorpe Dániellel, videóriportunk készítőjével: berángatták egy rendőrautóba, és kitöröltették vele az addig készített összes képét, hiába volt sajtóengedélye.

A megmozdulások azóta is folyamatosak az országban a július 1-től hatályos döntés ellen, ami után a nemzetközi egyezmény többé nem védené a török nőket. Recep Tayyip Erdoğan török elnök régóta támadja az egyezményt, annak nemek közti egyenlőséget hirdető, és szexuális hovatartozás miatti megkülönböztetést elítélő tartalma miatt.

Hazánkban hetente egy nő életét követeli a családon belüli erőszak, ám a kormány a genderlobbitól félve még mindig nem ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, amely viszont átfogó intézményrendszer kiépítésével védené a kapcsolati erőszak áldozatait. Azonban nemcsak a Fidesz-KDNP, de még az ellenzéki összefogás sem volt hajlandó az egyezmény magyar jogrendbe ültetését választási programjában feltüntetni, amely arra enged következtetni, hogy a kormánypropaganda által erősen átpolitizálódott a nők védelmét céljául kitűző dokumentum.