Szép hazánkban van, akiknek előre, van, akiknek hátra megy a sorsa. Utóbbiak gyakran önhibájukon kívül kerülnek nehéz élethelyzetbe – úgy, mint én is. Miközben az elmúlt években minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy munkát találjak, nyugdíj előtt már esélyt sem kaptam a munkáltatóktól, hogy dolgozhassak.
Sőt, a közmunka elnyerése is manapság már „kegynek számít” – ezt tapasztaltam.
A történetem már sokan ismerhetik a Mérce olvasói közül, így azt most nem kezdem leírni újra.
64 éves egyedülálló nő vagyok. Gyermekem nincs, szüleim már nem élnek, így csak magamra számíthatok. Másfél évem van még hátra a nyugdíjazásomig. Jelenleg 22 800 Ft/hó segélyen – kegyelemkenyéren – élek és vegetálok. Ebből kell fizetnem a számlákat is. Nyugdíj előtti munkanélküli segélyre (NYES) nem vagyok jogosult, mert az igénylés előtt három éven belül 480 ledolgozott napnak kellene lennie ahhoz, hogy ezt a segélyezési lehetőséget igénybe tudjam venni. Nekem sajnos hiányzik 210 nap, amit sehogyan sem tudtam megszerezni, annak ellenére, hogy korábban többször is megkerestem az illetékes intézményt. Két turnusban voltam közfoglalkoztatott, ezekkel csupán 270 napi biztosítási időt szereztem. Az újbóli közfoglalkoztatásra való igényemet azzal utasították el, hogy túlképzett vagyok. Középfokú végzettségem és középfokú nyelvvizsgám van.
Ez év január 1-jén a miniszterelnök bejelentette, hogy a közfoglalkoztatási bért megemelik 100 000 Ft-ra. Ez szépen hangzott, csak azt felejtette elmondani, hogy ez bruttó összeg, ami nettóban 65 600 Ft/hó összeget jelent. Én viszont ennek a hírnek is megörültem, és gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha el tudnék helyezkedni újra, legalább közmunkába. Mivel már régebben is voltam közmunkás, tudtam, hogy február 28-án jár le minden közmunkás szerződése, és majd csak áprilisban indul az új közmunkaprogram.
Már februárban érdeklődtem, hogy mihamarabb lehetőséget kaphassak. Akkor derült ki, hogy megszűnik a korábbi Start-munkaprogram, és csak márciusban tudják meg az önkormányzatok, hogy milyen programra tudnak majd pályázni. Sajnos tény, hogy évek óta csökkenti az állam az ilyen jellegű támogatásokat, és ezzel arányosan csökken a közfoglalkoztatottak létszáma is. Elmondták, hogy szóba sem jöhet a személyem, mert csak olyanokat alkalmaznak, akiknek 8 általános iskolai végzettségük van, vagy annál kevesebb. A másik kifogás azt volt, hogy már 64 éves vagyok, így nem mehetek közmunkára, mert korom végett már a NYES-t kellene igénybe vennem. Arra viszont a fent említettek miatt nem vagyok jogosult. Ebben a csapdahelyzetben – hangsúlyozták – örüljek a 22 800 Ft/hó összegű „aktív korúak ellátásának”.
Nem tagadom, hogy ebbe a reménytelen élethelyzetbe belefáradtam, elfásultam, hiszen minden egyes napom a túlélésről szól. Miből élek, és vajon hogy fizetem ki a számláimat?
Itt a vágtató infláció a nyakamon, és már semmit sem ér a havi 22 800 forintos segély, miközben a döntéshozó nagyurak azt hirdetik, hogy szinte teljes a foglalkoztatottság, hogy mennyire megnőttek a keresetek, hogy eltűnt a szegénység, és azt, hogy „Magyarország előre megy, nem hátra”!
Én viszont egyre hátrébb sodródom, reménytelenségben élem a mindennapjaim. Egyre csak gyűlnek a kifizetetlen számláim, és sorba jönnek a végelszámolások. Kétségbe vagyok esve. Nagyon nehéz másfél év áll még előttem. Nem tudom, hogyan élem túl az anyagi nehézségeket, amíg kézhez kaphatom életem első havi nyugdíját.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Tisztelettel: Horváth Éva
