Franciaországban az ötévente tartott parlamenti választások (melyen a törvényhozás alsó házának, az 577 fős Nemzetgyűlésnek/ Assemblée Nationale-nak az összetételéről dönthetnek a választópolgárok) általában kevés izgalmat tartogatnak. Ugyanis a választási rendszer 2002-ben életbe lépett reformja főleg azt célozta, hogy garantálja a biztos parlamenti többséget a hatalomban lévő államfőnek.
Ennek eléréséhez még különösen sok ármánykodásra és jogállami normákat semmibe vevő lépésekre sem volt szükség, elég volt csupán hétről öt évre csökkenti az elnök mandátumát (mely ennek következtében a nemzetgyűlési képviselők megbízásával azonos időtartamúvá vált), és oly módon megváltoztatni a választási naptárat, hogy a törvényhozási megmérettetésre mindig az elnökválasztás második fordulóját követő hetekben kerüljön sor.
Mivel az államfői voksolás második fordulójában csak két jelölt mérkőzik meg egymással, így a győztes elmondhatja magáról, hogy bírja a (választáson részt vevő) francia választópolgárok többségének a támogatását. Ezt a népszerűséget pedig nem túlságosan nehéz feladat fenntartani cirka másfél hónapig, amikor az elnök azzal a szándékkal hívhatja az urnákhoz az állampolgárokat, hogy megválasszák azokat a képviselőket, akikkel megvalósíthatja a programját, melyre egyszer már rábólintottak a szavazók.
Meglátszott az első forduló eredményén, hogy sokan csak azért támogatják az elnököt, mert nem Marine Le Pennek hívják őt
Azonban az már jó előre várható volt, hogy az idei törvényhozási választás első fordulója valamelyest el fog térni a korábbiaktól. Ez annak tudható be, hogy a centrista-jobboldali Emmanuel Macront hiába választották újra 58 százalékkal az áprilisi elnökválasztás második fordulójában, ez a viszonylag komoly előny jelentős részben annak tudható be, hogy a második fordulóban több millió, Macronnal nem szimpatizáló választópolgár is támogatta az Élysée-palota jelenlegi lakóját annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a szélsőjobboldali Marine Le Pen győzelme.
Ahogy azt korábban megírtuk, egyes felmérések szerint a második fordulóban Macronra szavazó több mint 18 millió 700 ezer választópolgár 42 százalékának ez volt az elsődleges szempontja. Ez a Macron politikája iránt érzett, nem éppen osztatlan öröm a törvényhozási választások tegnap tartott első fordulójának eredményén is meglátszott.
Ugyanis a voksolás első fordulóján nem az elnököt támogató pártszövetség, hanem a baloldali összefogás jelöltjei kapták országosan a legtöbb szavazatot.
Az Új Ökológiai és Szociális Népi Unió (Nouvelle Union populaire écologique et sociale – NUPES) nevű baloldali koalíció indulóinak összesített eredménye a leadott szavazatok 26,11 százalékával egyenlő, miközben a Macront támogató Együtt (Ensemble) koalíció jelöltjei összesen 25,88 százalékot szereztek.
Az Ensemble szövetségnek a nemrég Renaissance-ra átkeresztelt La Répubilque en Marche mellett még tagja a jobboldali liberalizmus egykoron önállóan is komoly választói támogatással bíró képviselője, François Bayrou fémjelezte Mouvement démocrate, az Édouard Philippe egykori miniszterelnök által létrehozott Horizons; a Republikánusokból kilépő képviselők alapította Agir, a macronizmus „balszárnyát” megjelenítő, Élisabeth Borne miniszterelnököt is a sorai között tudó Territoires de progrès, a huszadik század első felének egyik fontos politikai erejének számító de mára igen apróra zsugorodott Parti radical, valamint az En commun nevű zöld formáció.
A harmadik helyet a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National) érte el, a szélsőjobboldali párt jelöltjeit országosan a választópolgárok 18,68 százaléka támogatta. Ez az eredmény ugyan elmarad az elnökválasztás első fordulójában Le Penre leadott 23,15 százaléktól, de ez az eredmény arra mindenképpen jó volt, hogy megszerezzék a jobboldal vezető erejének címét a Republikánusok (Les Républicains) és a Demokraták és Függetlenek Uniója (Union des démocrates et indépendantes – UDI) alkotta szövetségtől, melynek jelöltjei csupán 11,3 százalékot szereztek. A szélsőjobboldali publicista-provokatőr Éric Zemmour vezette Reconquête (amely nevét az Ibériai-félsziget muszlim uralom alóli felszabadítását hozó „Reconquista”-ból kölcsönözte) tőlük jelentősen lemaradva, 4,25 százalékot szerzett.
A baloldali összefogásról ebben, a választás tétjéről pedig ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
A macroni irányvonal visszaszorulását jól példázza az a tény, hogy a legutóbbi, 2017-es törvényhozási választások első fordulójában az elnököt támogató pártszövetség 32,32 százalékot szerzett, és jelentősen lehagyta a 21,57 százalékkal a második helyre befutó Republikánusokat. A macronisták által elért 25,88 százalékos eredmény tehát nem csak egy közel 6 és fél százalékos népszerűség-vesztést jelent, hanem
2002 óta most először fordult elő, hogy az elnök pártja nem szerezte meg az első helyet a törvényhozási választások első fordulójában.
Mennyi az annyi? – bonyodalmak a választás eredményei kapcsán
Az első forduló pontos eredményeinek megállapítása körül kialakult némi bonyodalom, köszönhetően annak, hogy a választások lebonyolításáért felelős Belügyminisztérium nem számolta bele a NUPES azon jelöltjeinek az eredményét, akik a tengerentúli terülteken és Korzikán indultak, de kimaradtak a számításból azok a Szocialista párti indulók is, akiket bár a baloldali koalíció indított, de úgy döntöttek, hogy nem szeretnék hogy a Nupes logója szerepeljen a nevük mögött. Így a Belügyminisztérium weboldalán publikált eredmények szerint a baloldali összefogás országosan a szavazatok 25,66 százalékát szerezte meg, míg a Macront támogató pártok összeredménye 25,75 százalék volt. A NUPES számos politikusa ezért a választási eredmények manipulációjával vádolta meg a kormányt és a különböző sajtóorgánumok is más-más eredményeket közölnek: míg az állami tulajdonú Franceinfo a kormány számításait veszi alapul, addig a Le Monde maga „címkézte fel” az 577 választókerületben induló több mint 6300 jelöltet, így az általuk számolt végeredmény a baloldal előnyét mutatja.
Fontos azonban hozzátenni, hogy Franciaországban nem az országos szavazatarányokat figyelembe vevő, arányos választási rendszer van érvényben. A Nemzetgyűlés 577 képviselője egyéni választókerületekben szerez mandátumot, és Macront támogató Ensemble szövetség jelöltjei 203-ban végeztek az élen, míg a NUPES aspiránsainak 194, a Rassemblement National-énak pedig 110 helyen sikerült megszerezniük az első helyet.
Ennek fényében érthető, hogy az előzetes mandátumbecslések alapján a most vasárnap esedékes második fordulóban a jelenlegi kormánypártok végezhetnek az élen, nemzetgyűlési frakciójuk létszáma 255 és 295 között alakulhat,
vagyis könnyen lehet, hogy önállóan nem szerzik meg az abszolút többséghez szükséges 289 képviselőhelyet és a kormányzáshoz szükségük lesz külső, feltehetőleg a jelentősen visszaszoruló Republikánusok támogatására.
A baloldali összefogás pártjai jelen állás szerint 150-190 mandátumra számíthatnak, ami jelentős előrelépés lenne az általuk jelenleg birtokolt 68 képviselőhelyhez képest. A választási rendszer aránytalanságát mutatja az is, hogy bár Marine Le Pen pártja országosan a harmadik legjobb eredményt érte el, de a 20-45 fősre saccolt frakciójukkal jóval kisebb súllyal rendelkezhetnek majd a következő törvényhozásban, mint a náluk jelentősen kevesebb szavazatot szerző republikánusok és szövetségeseik, akik a mandátumbecslések alapján 50-80 képviselőhelyben reménykedhetnek. Igaz, a szélsőjobbnak 2017-ben be kellett érnie 8 képviselőhellyel, miközben Le Pen akkor is bejutott az elnökválasztás második fordulójába Emmanuel Macronnal szemben.
Alulteljesítő macronista miniszterek és mismásolás a szélsőjobb elleni összefogás körül
Miközben az Ensemble-szövetség jelöltjei 421 helyen is bejutottak a második fordulóba (a NUPES 390, a szélsőjobb pedig 208 körzetben mondhatja el ugyanezt magáról), számos választókerületben azzal a kellemetlen helyzettel kell szembenézniük, hogy befolyásos, fontos pozíciókat betöltő politikusaikat (akik közül ráadásul többen hivatalban lévő nemzetgyűlési képviselők) leelőzték a baloldali összefogás jelöltei. Így járt például Macron pártának, a nemrég Renaissance-ra átnevezett La République en Marche (A Köztársaság lendületben) vezetője, Stanisla Guerini, Clément Beaune Európáért felelős miniszter vagy éppen Amélie de Montchalin környezetvédelemért felelős kormánytag. Érdemes azonban hozzátenni, hogy ők még mindig jobban járták Jean-Michel Blanquer-nél:
a pedagógustársadalom által élesen elutasított, „woke-ellenes” hadjáratáról ismertté vált egykori oktatási miniszter 18,9 százalékos eredményével nem jutott be a második fordulóba a közép-franciaországi Loiret megyében található választókerületében, ahol most vasárnap a jó eredményt elérő szélsőjobbos jelölt fog megmérkőzni a baloldal aspiránsával.
Mivel Franciaországban az EP-választást kivéve az összes voksolást kétfordulós rendszerben tartják, így állandó téma, hogy az első körben kieső jelöltek és pártok kiket támogatnak a végső megmérettetésben. Kiváltképp igaz ez akkor, ha a politikai osztály nagy része által elutasított (igaz, opportunista politikusok által gyakran inspirációként használt) szélsőjobb jó eredményt ér el, és felmerül az esélye a második fordulós győzelmének.
A törvényhozási választás első fordulójának eredménye alapján pedig leginkább a kormánypártok azok, akiket nehéz helyzetbe hoz ez a „köztársasági frontként” (front républicain) ismert szélsőjobb-ellenes kényszerszövetség, ugyanis 60-nál is több olyan választókerület van, ahol Marine Le Pen pártja a macronista kormányt leváltani akaró baloldali összefogás jelöltjeivel néz majd farkasszemet a második fordulóban.
Az Ensemble-szövetség tagjai így nem is fogalmaztak meg egyértelmű javaslatot az első fordulóban őket támogató választópolgároknak. Tegnap este Élisabeth Borne kormányfő (aki a normandiai Calvados megyében maga is megpróbálkozik a képviselővé válással) még arról beszélt, hogy a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon vezette baloldali összefogás hasonlóan Marine Le Pen pártjához egy szélsőséges erő, melynek hatalomra kerülése veszélyt jelentene Franciaországra. Emmanuel Macron pártja mára már annyival finomította az álláspontját, hogy a szélsőjobbal szemben nem csak a jobbközép jelöltjeit, hanem azokat a baloldali indulókat is támogatják, akik „tiszteletben tartják a köztársasági értékeket”.
A legtöbben az otthonmaradásra szavaztak
Miközben a vártnál izgalmasabban alakult az idei francia törvényhozási választások első fordulója, nem árt észben tartani, hogy
a voksolás nem különösebben hozta lázba a nyugat-európai ország állampolgárait: a részvétel mindössze 47,51 százalék volt, ami abszolút negatív rekord az 1958 óta tartott törvényhozási választások esetében.
Ez az alacsony részvétel azoknak a képviselőjelölteknek is kényelmetlenséget okozott, akik a szavaztok több mint 50 százalékát megszerezték. A törvényhozási választások esetén a főszabály szerint az első fordulóban ugyanis az válhat képviselővé, aki megkapja a leadott voksok több mint felét, illetve az általa begyűjtött szavazatok száma meghaladja a névjegyzékbe vett választópolgárok számának 25 százalékát (a második fordulóba pedig azok a jelöltek juthatnak, akiknek eredménye 50 százalékot meghaladó részvétel esetén megszerezték a névjegyzékben regisztrált a szavazók 12,5, 50 százalék alatti részvétel esetén pedig a 25 százalékát). Az alacsony részvétel miatt így számos abszolút többséget szerző baloldali jelölt, illetve a Nemzetgyűlésben a sokáig az egyik legerősebb balos bástyának számító egykori iparvidéket, Pas-de-Calais-t képviselő Marine Le Pen is kénytelen újból megmérettetnie magát.
A baloldali Nouvelle Union populaire écoloqie et sociale előtt álló legfontosabb feladat az, hogy a lehető legtöbb embert vigye el a szavazóurnákhoz június 19-én (már csak azért is, mert a többi párt támogatói között nem igazán vannak „tartalékaik”). Amennyiben sikerrel járnak, akkor ha többséget nem is, de számos kellemetlen percet szerezhetnek a jelentős neoliberális reformokat (nyugdíjkorhatár-emelés, a szociális rendszer átalakítása) tervező Emmanuel Macronnak.
