Dermedten figyelem, ahogyan az ellenzéki vezetők az április 3-i vereségre, annak mértékére reagálnak. Együtt érzek velük, megértem a bénultságukat. Azonban ez biztosan nem az a történelmi pillanat, amikor megengedhetnék maguknak ezt. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a jövőről szóló üzeneteik csak a parlamenti mandátumaik sorsáról szóljanak. Nem engedhetik meg, hogy ne adjanak őszinte, intellektuálisan végiggondolt és a mély okokat feltáró magyarázatot a kudarc okairól. Nem engedhetik meg, hogy ne mutassanak utat, perspektívát és víziót, cselekvési lehetőséget a rájuk szavazóknak, a bennük hívőknek.

Minél gyorsabban néznek szembe a múltjukkal és az abból következő eredménnyel, annál hamarabb beszélhetnek az ellenzék jövőjéről. Minél hamarabb tudnak beszélni erről a jövőről, annál kisebb lesz kiábrándulás, apátia és az a lemorzsolódás a táborukban, amit már nem fognak tudni visszaszerezni az elmúlt 12 évben tőlük megszokott eszközökkel.

Orbán Viktor 2002-ben, egy nem várt vereségből felállva hetek alatt képes volt az ellenzéki parlamenti politizálás határain messze túlmutató választ adni híveinek. 2022-ben az ellenzéknek egy megsemmisítő mértékű vereség után, sokkal kevesebb erőforrás birtokában és sokkal nehezebben megválaszolható szervezeti és politikai-stratégiai gondokkal terhelten kellene ugyanezt a feladatot elvégeznie.

A legfontosabb megválaszolandó kérdéseket ismerjük, és a válaszok nem tudhatók le néhány ATV-s interjúval.

Az elveszített 850 ezer szavazó, az ellenzéki összefogás politikai haszna, a felkínált társadalmi program és jövőkép minősége, és az ellenzék által használt politikai eszköztár hatástalansága azok a kérdések, amelyek nem válaszolhatók meg csak a FIDESZ-állam minden területen érvényesülő brutális túlhatalmával.

Ha erre nincs új válasz, csupán ismét a megszokott korlátozott parlamenti- és médiajelenlét, akkor 2026-ban biztosan meglesz az ötödik kétharmad is.

Ne iratkozzunk ki a nemzetünkből!

Önmagunk ismerete, az erősségeink és gyengeségeink tudatosítása ugyanúgy feltétele egy választási győzelemnek, mint az ellenfél megismerése és működésének megértése. A választási eredmények azt mutatják, az ellenzéki tábor sem önmagát, sem a képességeit nem ismeri elég jól. De az ellenfelet sem, és azt a társadalmat sem eléggé, amelynek a bizalmáért elindultak az ellenzéki összefogás képviselőjelöltjei a választáson. Csak négy év múlva lesz ilyen sok információnk mind magunkról, mind az ellenfélről, mind a választók szándékairól. És csak most vagyunk olyan erős kényszer alatt, hogy tanuljunk mindebből, a vereségünkből.

A politikusok nem beszélnek még erről. Az ellenzéki véleménybuborékokban azonban egyre terjed egyfajta magyarázat-pótlékként a Fidesznek a társadalom legalsóbb rétegeiben markáns többségben lévő választóinak leszólása és minősítése. Ez a „vidékizés”, párosulva cigányozással és „szegényezéssel”. Választók tömegeit csúfolják és gyalázzák, a cigányok elleni gyűlölködés különösen szembetűnő, akiket hol „olcsó portékának”, hol Orbán „tudatlan és fogatlan” népének titulálnak. Józsefváros polgármestereként nem mehetek el emellett szó nélkül.

A mi kerületünkben él a főváros legnagyobb roma közössége, és büszkék vagyunk arra, hogy az erős közösségeink között tudhatjuk őket. Tiszteljük azt a munkát, amelyet a múltban és most is a kerületünkért végeztek, végeznek. Amikor őket, vagy bármely más társadalmi csoport tagjait tesszük egy választási vereség bűnbakjává, amikor őket hibáztatjuk a helyzetük kényszereiből következő szavazatukért, akkor valójában levetkőzzük demokrata mivoltunkat, kilépünk a társadalom közös érdekeiért és értékeiért felelős értelmiség szerepéből, és megtagadjuk azt a nemzeti közösséget is, melynek ugyanúgy tagjai ők, a „bűnbakok” is, mint mi, akik úgymond jó helyre tettük az ikszeket.

Ha a választási eredményeinkkel való szembenézést, az értékelést és újrakezdést egyes társadalmi csoportok elleni bűnbakképzéssé silányítjuk, akkor Orbán Viktor már most elérte a célját.

Az erdő és a fejsze hamis meséje

A Fidesz egyre gyarapodó társadalmi támogatottságát, amely nemcsak a vidéki kistelepüléseken, de a nagyvárosokban és a fővárosban is szembetűnő, sosem fogjuk megérteni, ha csak a szokásos okokkal magyarázzuk: a gazdasági és médiaerőfölényével, valamint a hatalom mindennapos működésének változatos formátumú, elnyomó és kirekesztő gyakorlataival.

Ha csak idáig jutunk, akkor a Fideszre szavazó több mint 3 millió embert nem látjuk másnak, mint erkölcstelen haszonélvezőknek vagy tudatlanságban és kiszolgáltatottságban tartott, szegénységtől és elnyomatástól szenvedő páriáknak. Egyfajta Stockholm-szindrómás tömegnek, akiknek a felszabadítása ugyan az ellenzék feladata lenne, de esélye sincs rá. Hiszen se médiája, se pénze vagy más erőforrása nincs, mindezekkel a Fidesz rendelkezik, és használja is ellenünk. Pazar, logikailag zárt gondolatsor ez, amelynek végeredménye a tehetetlenség és a Fidesz örökös kétharmada.

A Facebookon terjed egy rövid tanmese. „Bár az erdő továbbra is zsugorodott, a fák ismét a fejszére szavaztak, mert a nyele fából volt, és azt hitték közülük való.” Ez a mutatós, de a lényeget tekintve félrevivő magyarázat pont ezt az áldozathibáztató tehetetlenséget sugallja, mert a Fidesz politikájának csak a tudatosan szegényellenes, ritkán nyílt erőszakot is, de inkább puha kényszereket alkalmazó, a társadalmat megosztó hatalomgyakorlására fókuszál.

Mindeközben, mint fától az erdőt,

nem látjuk az Orbán-rendszert, azt a társadalmi rendszert, amely a mindennapokban végül eltünteti, eltakarja vagy felülírja a hatalomgyakorlás elnyomó voltát, és folyamatosan kezeli az emiatt kialakuló konfliktusokat.

A kormánypárt a kétharmadhoz szükséges szavazatokat nem a törzsszavazókra jellemző politikai és ideológiai azonosulás kikényszerítésével szerzi meg a rendszer veszteseitől, hanem a mindennapi élethelyzeteik és kényszereik konzerválásával és a rá adott közhatalmi válaszok politikai magánosításával.

A Fidesz az államot és a helyi közhatalmat használja a saját politikai céljai érdekében, de nem lenne ennyire hatékony ebben, ha mindeközben nem építene olyan, az újraválasztását segítő, de nem direkt politikai jellegű társadalmi hálózatokat is, amelyek, különösen alternatíva hiányában, teljessé teszik a társadalmi jelenlétét és beágyazottságát.

Ha az ellenzék azt hiszi, hogy a Fidesz csupán egy politikai szervezet, amelyet választáson lehet legyőzni politikai eszközökkel, akkor tényleg nem látja a fától az erdőt, mert nem látja azt a társadalmi-szervezeti működést, amely a mindennapi élet minden fontos területén egyedüli választásként az állam, a közhatalom vagy a társadalmi hálózat mögött megbúvó Fideszt teszi az egyetlen reális választássá azok számára, akik életének időhorizontja csak a következő hónap túléléséig nyúlik.

Szociológiai felmérések szerint a magyar társadalom több mint 60%-nak nincs egy hónapos túlélésre elegendő tartaléka. Őket nem politikai eszközökkel, hanem társadalmi munkával és az élethelyzetükre szabott adekvát ajánlattal és tevékenységgel lehet csak megszólítani. Nem négyévente egyszer, hanem a négy év minden napján.

A fideszes társadalmi hálózatok működése Józsefvárosban

Az Orbán-rendszer mindennapi működéséről a Fidesz-szavazók jelentős részének egyáltalán nem az a tapasztalata, mint nekünk. 2014 óta a harmadik kétharmad mutatja, nem tudunk ezzel mit kezdeni. De nem igaz, hogy nem tudunk erről. Kovách Imre szociológus és társai kutatásokkal és tanulmányok sokaságával írják le, hogyan vált az Orbán-rendszer egyedüli társadalmi gyakorlattá a fővároson kívüli világban, amely az elnyomás és a kényszerek mellett, a stabilitást, a kiszámíthatóságot és a belakhatóságot jelenti milliók számára.

Olyan szisztémáról beszélünk, amelynek számos kedvezményezettje az Orbán-rendszer ágenseként működteti azokat az egzisztenciális és kulturális funkciókat, melyekre a mindennapok túléléséhez szüksége van mindenkinek, és amelyek olyan tartós kapcsolatokat eredményeznek a választókkal, amelyek négyévente biztos Fidesz-szavazatokat eredményeznek. Tanulságos végigolvasni a Kováchcsal készített interjúkat 2014-től kezdve mostanáig. Nem igaz, hogy nem tudhattuk, mi történik a főváros határain kívül. Tudtuk, elolvastuk, majd elfelejtettük.

Tudom, mindez távolról nehezen hihető és átélhető. De van a fővárosban egy kerület, a miénk, amely szociológiai adottságait tekintve ugyan fővárosi, de mégis, a leginkább hasonlít a fővároson kívüli Magyarországra. És hasonlít abban is, hogy ez az a kerület, ahol a Fidesz ugyanúgy kiépítette rendszerének hatalmi, elnyomó apparátusát, mint a társadalmi beágyazottságát segítő hálózatait is. Ha látjuk, hogy építette fel a rendszerét Kocsis Máté Józsefvárosban, akkor közelebb kerülünk ahhoz is, hogy megértsük, hogyan működik országosan.

1) Példátlan politikai hatalmi koncentráció a helyi közhatalomban: az önkormányzat és vállalatai irányítása fideszes pártemberek kezébe került. Jellemző a hatalmi koncentráció mértékére, hogy 2019-ig a helyi szervezeti és működési szabályzat szerint az összes önkormányzati vállalat vezetőjét, igazgatóságát és felügyelőbizottságát a képviselőtestület helyett Kocsis Máté nevezte ki.

2) Az önkormányzati vállalatok és intézmények működésének átpolitizálása. A leginkább szembetűnő az óvodák esetében volt ez. A nyilvánosságba eljutott példák közül az talán a legismertebb, amikor óvónőket kényszerítettek aláírásgyűjtésre a bevándorlásellenes program támogatására – a botrány nyomán az egyik alpolgármestert is szankcionálták.

3) Kerületi gyűlöletkampányokat szerveztek, amelyek rendpárti üzenetekkel megspékelve főleg a nagyszámú helyi hajléktalanellátó intézmények lakóira, támogatottjaira céloztak. Ehhez szinte a Rákosi-korszakra emlékeztető propagandalappá silányították a helyi lapot, szolgálatba állították a fideszes képviselő által vezetett helyi polgárőrséget is.

4) A kerület erőforrásait korrupciós elven működő rendszerbe csatornázták. Az önkormányzat és intézményei fűtésének kiszervezésétől a közétkeztetésig rengeteg példát látunk erre. A közétkeztetés, miután felmondtuk, és tisztességes közbeszerzéssel új szolgáltatót találtunk, 40%-kal lett olcsóbb. Cserébe ezért Kocsis mindig számíthatott az állami költségvetésből kapott plusz támogatásokra. A legnagyobbat akkor kapta, amikor a G-nap után meg kellett szabadulnia a káptalanfüredi gyereküdülőnk felújítására és lenyúlására elindított projektben Simicska Lajostól: az állam több mint 2 milliárddal szállt be a kármentésbe.

5) A helyi vagyongazdálkodást Kocsisék a Fidesz szavazóbázisának megtartására és növelésére optimalizálták. 10 év alatt 13 milliárd forintnyi vagyont értékesítettek, ebből szinte semmit sem fordítottak a saját önkormányzati lakásállomány felújítására, netán építésére, viszont milliárdokat adtak pályázatokon keresztül a társasházak számára. A közpénzből végrehajtott felújítások ezért túlnyomó többségükben a magánlakások értékét növelték.

6) A közös képviselőkön és szervezeteiken keresztül, egyikük önkormányzati képviselő is lett, a Fidesz jelenlétet szerzett a társasházakban. A választási kampányokban aztán rendre feltűnt a társasházak lakógyűlésein Sára Botond aktív polgármesteri és polgármesterjelölti minőségében.

7) Az önkormányzati épületek bontásánál 2010-től különösen előnyös helyzetbe került egy bizonyos vállalkozó, aki tüntetéseken is kiállt a fideszes vezetés érdekei mellett. Az elnyert megbízások révén lehetősége nyílhatott arra, hogy a kiszolgáltatott embereknek juttatott munkalehetőséget összekösse azzal, hogy kire kell szavazniuk. Bizonyítani nagyon nehéz egy ilyen rendszer működtetését, de főleg az itt élő romák részéről gyakran merül fel a neve a kerületi szavazatvásárlások egyik irányítójaként.

A kerület roma zenészcsaládjainak többségét nehéz helyzetbe hozta a vendéglátóipar átalakulása, csökkentek a fellépések, megszűntek a munkalehetőségek. Kocsis Máté erre gondolva először átállította a korábban a szocialistákkal együtt politizáló helyi cigány önkormányzat vezetését, majd velük közösen elindítottak egy, a helyi cigányzenészekre célzott közmunkaprogramot, az ún. Józsefvárosi Cigányzenekart. Ennek a programnak működése is felvet számos kérdést: kik részesülhettek az ingyen pénzből, ki hozta meg erről a döntéseket, hogyan járulhatott hozzá pl. az  önkormányzati foglalkoztatás a partnerek „hűségének” biztosításához? 2019-ben több mint nyolcvanan voltak ebben a programban. Velük lépett fel Orbán Viktor idén tavasszal a józsefvárosi kampányrendezvényén, de köztudott, hogy nagyon sok kvalitásos cigányzenész is kapott fellépési lehetőséget és csúcsgázsit a választási kampány idején fideszes rendezvényeken.

8) Irányított kerületi pénzeső. Rendszeresek a csomagosztások, de a konkrét juttatások és célzott anyagi juttatások is. 2019. október 13-a előtt két héttel, az idősek világnapjára minden 65 év feletti józsefvárosi 8000 forintot kapott.

Ennek a szisztémának az önkormányzatra és annak működésére kapcsolt részeit 2019 óta felszámoltuk, megszüntettük. Az önkormányzati politikánk, amelyet a részvételiség, az állandó politikai jelenlét, a társadalmi felzárkóztatást szolgáló programok és szociális lakáspolitika jellemez, ellene hat, és alternatívát nyújt a józsefvárosi Fidesz-világgal szemben. Ahogy hasonló alternatívát és erős helyi közösséget mutatott fel Jámbor András is az országgyűlési választás kampányában, és ezzel győzte le a Fidesz helyi jelöltjét, teljessé téve a 2019-ben elindult politikai változást Józsefvárosban.

A tanulság tehát az, hogy a Fideszt nem lehet csak pártpolitikával legyőzni, ahhoz állandó társadalmi jelenlét, cselekvés és társadalmi program szükséges.

Jelenlét, cselekvés és program: a társadalmi ellenállás szervezetében

A Fidesz politikai hatalmi elnyomó gépezete, az Orbán-rendszer és a hozzá kapcsolt társadalmi hálózatok sokaságával egyetemben a következő négy év minden egyes napján jelen lesz és hatni fog a választók életére, döntéseire. Van, akit az általa nyújtott pozíciók révén; van, akit a politikai kampányok üzenetei révén; van, akit a felkínált nemzeti, politikai és kulturális identitással való azonosulás révén; van, akit az eseti juttatások révén; és sokakat megfélemlítéssel, presszióval, a „nincs más, fogadd el” érzetével állít majd újra maga mellé.

De a rendszer működése olyan, mint egy autoimmun betegségben szenvedő szervezeté – folyamatosak a működése által teremtett társadalmi konfliktusok, amelyeket az érintettek megbélyegzésével, elszigetelésével és a juttatások lassú csepegtetésével kezel. Egészen addig működik a rendszer konfliktuskezelő mechanizmusa, amíg csak a sérelmet elszenvedett csoport tagjaival áll szemben, és nem egy jól szervezett, az egymás iránti szolidaritás által működtetett társadalmi ellenállási mozgalommal.

A Fidesz ugyanis, és ebben igaza van Márki-Zay Péternek, olyan, mint a gyerekek többségét befenyítő nagyfiú, egészen addig szabadon garázdálkodhat, amíg a kicsik és gyengék össze nem fognak. A nagy tévedésünk az volt, hogy azt hittük, az Orbán-rendszer legyőzéséhez elég lesz, ha a pártjaink összefognak, ahelyett, hogy mi, cselekvő és tudatos állampolgárok is ezt tennénk.

A közelmúlt mutat néhány példát a sikeres társadalmi ellenállást megvalósító szervezetre. Ilyen volt a lengyel Szolidaritás is, de arról, amire nekünk szükségünk lenne, nekem a spanyol Indignados mozgalom jut eszembe. Magyarországon a szakszervezetek, hivatásrendi szervezetek, civil szervezetek és segítők, az önkormányzatok, a kulturális és tudományos közösségek és a politikai szervezetek szövetsége jelentheti azt az alternatívát, amely képes felvenni a versenyt Orbán rendszerével.

Egy ilyen szövetség nélkül biztosan nem születhet meg az az ellenzéki társadalmi rendszer, amely versenyképes alternatívája tud lenni a Fidesz-rendszernek. Egy ilyen szövetség mindennapi működése képessé teheti az ellenzéket, hogy győzelemre esélyes politikai alternatívája legyen a Fidesznek. Egy ilyen szövetség a működésével olyan társadalmi hatásokat és változásokat érhet el, melyekre másképp nincs esélyünk.

Egy ilyen társadalmi önvédelmet szolgáló szervezet ugyanis konkrét anyagi segítséggel, jogsegéllyel és hatványozott képviseleti erővel állhat oda minden sérelmet szenvedő csoport mellé. Ezzel kiszabadíthatná a magyar társadalmat abból a szociálpszichológiai csapdából, melyben hosszú ideje vergődünk: ha én felemelem a hangom, ellenállok, ki áll majd mellém, ki fog védelmet nyújtani? Ha lesz ilyen szervezetünk, fel sem merülhet a kérdés.

Egy ilyen, a társadalmi ellenállást szervező szövetségnek saját léte és eredményessége miatt is meg kell szerveznie egy teljes alternatív nyilvánosságot. Ezt az ellenzéki politika nem tette meg. Az olyan kezdeményezések, mint a Partizán vagy a NyomtassTeis lehet a biztos kiindulópont, de ennél jóval nagyobb és szélesebb nyilvánosságra lesz szükség.

Egy ilyen társadalmi szövetség a tevékenységével sokszorosára növeli azt a gyakorlati tudást és tapasztalatot, amely később lehetővé teszi a Fidesz programjával szemben valóban versenyképes politikai ajánlatok kidolgozását. Egy ilyen szövetségben végzett közös munka erősíti a szolidaritást, építi a bizalmat egymás iránt. Óriási szükségünk van erre most, amikor félő, széthullik körülöttünk minden.

Rengeteg érv lenne még amellett, miért és mit nyernénk egy ilyen szövetséggel. És rengeteg, amely azt mondja, ez nem reális terv. De mindent összevetve: ha az ellenfél elfoglalja és uralja azt a valóságot, amelyért küzdünk, akkor olyan stratégiára van szükség, amely visszahódíthatja tőle a valóságot. Lehet, hogy nem fogunk így 4 év múlva választást nyerni, de egyre többet kapunk vissza abból az országból, amely a miénk is, és amit mi is a hazánknak tartunk.