Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A PDSZ szerint megfélemlítik, fizetésmegvonással fenyegetik a sztrájkra készülő pedagógusokat

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányának tagja szerint lehetetlen megjósolni, hányan fognak részt venni a március 16-i sztrájkon, mert „jogsértő eszközökkel” próbálják akadályozni a pedagógusok részvételét.

Gosztonyi Gábor és Nagy Erzsébet szombaton a Telexnek elmondták, hogy több jogsértés is történt az utóbbi időben az iskolákban. Gosztonyi szerint Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkárnak az iskolaigazgatóknak írt levelében elkérte a sztrájkban résztvevők névsorát, pedig ehhez „semmi joga nem volt.”

Nagy Erzsébet pedig közölte: voltak, akiknek azt mondták, ha sztrájkolnak, aznapra nem kapnak fizetést és a társadalombiztosításuk is szünetelni fog.

Nagy úgy véli, azzal, hogy előre kérik a résztvevők névsorát, megfélemlítik a tanárokat, mivel ezután általában megpróbálkoznak a sztrájkot fontolgatók lebeszélésével, fenyegetésével. Nagy Erzsébet azt mondta, hogy a tankerületektől kaptak ilyen információkat.

Ha március 16-ig lesznek konkrét ajánlatok és tárgyalás a bérrendezésről, visszalépnek a sztrájktól – jelentette ki Gosztonyi, Nagy viszont hangsúlyozta, hogy a követeléseik kikényszerítése a cél, és nem fogják abbahagyni a sztrájkot, amíg ez nem teljesül.

A sztrájk alaptörvényben rögzített jog

Az elmúlt napokban több intézményvezető tájékoztatást küldött az iskolai KRÉTA-rendszerben arról, hogy „az oktatásban történő tanulói részvétel alapjog, amelyet mind a szülőnek, mind a pedagógusoknak be kell tartaniuk”. A Népszavához eljutott tájékoztatóban az intézményvezetők idézik az alapvető jogok biztosának múlt heti, a kormány álláspontját támogató állásfoglalását is, amely szerint a szülők megszegik alaptörvényi kötelezettségüket, ha a tanársztrájk támogatása érdekében nem küldik iskolába tanköteles gyermeküket.

A Szülői Hang és a Szülői Összefogás Közösség közleményben tisztázta a helyzetet: a szülőknek, amennyiben még van az iskolai házirend szerint igazolható napjuk, joguk van eldönteni, hogy szülői igazolással otthon tartják-e gyermekeiket vagy sem. A Népszava arról is ír, hogy felhívták a figyelmet arra, hogy:

amennyiben egy intézményben a sztrájk miatt teljesen elmarad az iskolai oktatás vagy az óvodai foglalkozás, és csak gyermekfelügyelet van, igazolás nélkül is otthon lehet tartani a gyerekeket.

Sajnos előfordulhat, hogy a pedagógusok mellett a szülőket is megfélemlítik a sztrájk támogatása miatt, különösen, ha aktívan részt vállalva otthon tartják a gyermekünket. Tudnunk kell, hogy a sztrájk alaptörvényben rögzített jog, a sztrájkban való részvétel legitim és indokolt, a sztrájkot támogató pedagógust vagy szülőt nem érheti diszkrimináció – írták.

Február közepe óta az ország számos iskolájában polgári engedetlenséggel, a munkavégzés több órán át tartó megtagadásával is tiltakoztak a tanárok a sztrájkot ellehetetlenítő intézkedések ellen. Az akciókban eddig mintegy 300 intézmény több ezer pedagógusa vett részt. Több helyen, így például Pécsett is tüntetést tartottak.

tanárképzés kérdésének sorozatot szenteltünk a Mércén. A sztrájkra készülve pedig a pedagógussztrájkot szervező két nagy szakszervezet vezetőjével beszélgettünk.

(Telex, Népszava, ATV, Mérce)
Címlapkép: Pixabay