Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Szerintem a hamu alatt izzik a parázs” – Újabb iskolákban szüntették be a munkát

Ez a cikk több mint 2 éves.

Több intézményben folytatódott a hetek óta tartó polgári engedetlenségi akciósorozat, amelyet a magyar pedagógusok a szakma kilátástalan helyzete, valamint a kormány sztrájkjogot korlátozó intézkedései miatt indítottak.

Többek közt a 13. kerületi Hunyadi Mátyás Általános Iskola több mint húsz dolgozója is sztrájkba lépett hétfő délelőtt.

A Mércének nyilatkozó Fodor Dalma, az intézmény pedagógusa elmondta, megható volt látni, hogy a szülők és az iskola öregdiákjai mindenféle kérés nélkül, önként jöttek hétfőn, kinyilvánítani a szolidaritásukat. A pedagógus arról is tájékoztatott, hogy az öregdiákok külön petíciót is indítottak a tanárok érdekében, és egy támogató nyilatkozatot is kiadtak.

„Számomra kellemes csalódás volt azt látni, hogy alig egy hét alatt több mint húszan álltak ki szervezetten a tanárok közül. Felemelő volt az az érzés is, hogy a szülők és az öregdiákok korábban is, most is kifejezték szolidaritásukat.”

– mondta Fodor, majd hozzátette:

„Szerintem a hamu alatt izzik a parázs.”

A Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gödöllői Tagintézményeinél is sztrájkba léptek a szakdolgozók (pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, mozgásfejlesztők és terapeuták) hétfőn, csatlakozva az elmúlt hetek polgári engedetlenségi hullámához. Mint a Mércéhez eljuttatott közleményükben írják

„Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus egy esetleges sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvényben foglalt jogunktól foszt meg.

A SZTRÁJK ALAPJOG!”

Sztrájkoló szakdolgozók a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gödöllői Kirendeltségén. Kép: A dolgozók.

A Kerék Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai közül nem kevesebb mint harminchatan tették le a munkát hétfő délelőtt. Szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményükben így fogalmaznak:

„A polgári engedetlenségünkkel kifejezzük felháborodásunkat és tiltakozásunkat a kormány február 11-én megjelent 36/2022 (II. 11.) számú rendelete ellen, amely az alkotmányos alapjognak számító sztrájk lehetőségétől fosztja meg a pedagógusokat, elvéve ezzel egyetlen megmaradt érdekérvényesítési lehetőségünket. Mindezzel alapjaiban sérti meg a munkavállalók Alkotmányban biztosított jogait. A rendelet indoklását hamisnak és cinikusnak érezzük, ezzel is megsértve a pedagógus társadalmat.

Kötelességünknek érezzük, hogy a jövő érdekében kiálljunk a pedagógusokért, az állampolgári szabadságjogokért, az oktatásért.

A SZTRÁJK ALAPJOG!”

Sztrájkoló pedagógusok a 3. kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium udvarán Fotó:Vörös Szilárd

Környén is sztrájkoltak a pedagógusok, itt a Kisfaludy Mihály Általános Iskola polgári engedetlenségbe lépő pedagógusai az engedetlenség ideje alatt az iskola két épületében játékos fejlesztő ugróiskolát készítettek tanítványaiknak, valamint tavaszi dekoráció került az iskola főbejáratához.

Közleményükben így írnak:

„Kiállásunk oka a társadalmi felelősségvállalás, valamint hitelességünk megőrzése. A Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II. 11.) Kormányrendelet az esetleges sztrájkot a tényleges érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, ezzel alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg.

Kiállásunk célja, hogy az Alaptörvényben deklarált érdekérvényesítő alapjogot korlátozó rendeletet a kormány visszavonja.”

A Kisfaludy Általános Iskola sztrájkoló pedagógusai

Mint arról a Mérce is folyamatosan beszámol, két hete folytatódik a pedagógusok polgári engedetlenségi akciója számos oktatási intézményben a fővárosban és vidéken. Az országosra duzzadt tiltakozáshullám azután vette kezdetét, hogy február 14-én a Budapest X. kerületében található Szent László Gimnáziumban 12 tanár nem vette fel a munkát. A kőbányai gimnázium pedagógusai így akarták kifejezni tiltakozásukat a kormány február 12-én kelt rendelete ellen, amely úgy lehetetleníti el a sztrájk intézményét az oktatási szférában, hogy a sztrájk alatti minimális szolgáltatás jogcímén arra kötelezi a tanárokat, hogy ne csak gyermekfelügyeletet biztosítsanak, hanem oktatói munkát is végezzenek a munkabeszüntetés ideje alatt. Mivel sztrájk alatt nem jár fizetés, ezt ráadásul ingyen kéne megtenniük a tiltakozó pedagógusoknak.

A „lászlósok” példáját azóta 400-nál is több tanár követte.*

A tiltakozó tanárok a szakszervezetek és a civil társadalom támogatására is számíthatnak küzdelmükben. A PDSZ Ne dolgozz ingyen! weboldalán megtalálhatók a polgári engedetlenséggel kapcsolatos fontos információk, melyek segítenek elkerülni a résztvevők számára a jogi retorziókat. A Civil Közoktatási Platform interaktív térképet készített a tiltakozáshullámban résztvevő iskolákkal, valamint portáljukon közzétették a Szülői Összefogás csoport sablonját is, melyet a polgári engedetlenségben résztvevő tanárok támogatásának kifejezéséhez állítottak össze.

A Mérce hasábjain számos cikkben foglalkozunk a tanárok jelenleg zajló tiltakozóakciójával: élő közvetítéseket teszünk közé a megmozdulásokról, szülői szervezetekkel beszélgetünk a sztrájkoló pedagógusok melletti szolidaritás lehetőségeiről, illetve publicisztikákban fejtjük ki, miért alapvető fontosságú, hogy az állam tiszteletben tartsa a tanárok számára a sztrájk alkotmányos jogát.

*Javítás: a szövegben korábban 400 iskola szerepelt, elnézést kérünk az elírás miatt.

Címlapkép: Fotó:Vörös Szilárd