Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A bíróság jogszerűnek találta a mozdonyvezetők március 10-én kezdődő sztrájkját

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálata által kiadott közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzésében megállapította, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete által március elejére meghirdetett sztrájk jogszerű.

A végzés egyelőre nem jogerős, így a MÁV bizonyára meg fogja támadni a bíróságon.

A mozdonyvezetők közleménye szerint

„A Bíróság a MÁV-START Zrt. ellenkérelmét teljes egészében megalapozatlannak ítélte és megállapította, hogy a tervezett munkabeszüntetés megfelel a sztrájk jogszerűségével szemben támasztott törvényi feltételeknek.”

A mozdonyvezetők március 10-től lépnének sztrájkba. A szakszervezet szerint a masiniszták 80 százaléka támogatja a sztrájkot. Amivel a választások előtt kevesebb, mint egy hónappal hatékonyan gyakorolhatnak nyomást a munkáltatóra, és rajta keresztül a kormányra, tekintve hogy a vasúti közlekedés fennakadásait nagyon sokan megérezhetik.

Az eddigi tárgyalások félresiklottak, és nem sikerült megállapodásra jutniuk a mozdonyvezetőknek és a munkáltatónak, holott a gazdasági folyamatok miatt az ország működésének fenntartásában elengedhetetlen munkát végző mozdonyvezetők helyzete romló tendenciát mutat.

Nyomásgyakorlásra tehát van is okuk a mozdonyvezetőknek: amint arról korábban beszámoltunk, a Mozdonyvezetők Szakszervezete szerint a 2021. évi 0%-os béremelést és az elszabadult infláció okozta reálkereset veszteséget a munkáltatónak kompenzálnia kell – bruttó 546 ezer forintos vagy nettó 363 ezer forintos béren kívüli juttatás formájában.

2021 nyarán a a szakszervezetek kötöttek egy bérmegállapodást, amelyben a 2021-es évre 0%, a 2022-esre 10%, 2023-ra pedig 5%-os béremelés szerepelt. A MOSZ javasolta, hogy tegyenek feltételeket a megállapodásba, hogy ha az infláció és ha a minimálbéremelés magas lesz, akkor a vasúti dolgozók bére is lekövesse ezeket a változásokat. A munkáltató ezt nem fogadta el, ezért a MOSZ nem írta alá a bérmegállapodást.

A MOSZ azután döntött a március 10-i sztrájk meghirdetése mellett, hogy múlthéten nem tudtak egyességre jutni a Máv-Volán csoport tagjaira (így a vasutasokat foglalkoztató MÁV-Start Zrt.-re is) érvényes, a 2021-2023 közötti időszakot szabályozó bérmegállapodás kapcsán felmerülő vitás kérdésekben.

Korábban már mi is foglalkoztunk vele, hogy az érdekvédelmi szervezetek nyomására részben újratárgyalásra került az említett bérmegállapodást. A Vasutasok Szakszervezete és a Közúti Közlekedési Szakszervezete is jelezte, hogy a MÁV-Volánnál érvényben levő korábbi megállapodás a 20 százalékos minimálbér-emelés miatt elégtelennek bizonyul a dolgozók fizetésének rendezésére,  a bértorlódás miatt pattanásig feszült helyzet pedig a szolgáltatás biztonságát is veszélybe sodorhatja

A bértárgyalásokat lezáró megegyezés értelmében a MÁV-Volán az érdekegyeztető tanács január 17-ei ülésén a 2021-23. évre szóló bérmegállapodást aláíró felek módosították a megállapodás 2022. évi béremelésre vonatkozó pontját. Eszerint a minimálbér és garantált bérminimum közel 20 százalékos emeléséből következő bértorlódást a változtatás úgy kezeli, hogy

az alanyi jogú béremelés mértéke 10 százalék, de minimum 40 000 forint kell, hogy legyen.

Ez azt eredményezi, hogy

  • azoknak a munkavállalóknak, akiknek 2021. december 31-én a személyi alapbére nem érte el a 400 000 forintot, 2022. január 1-től 40 000 forinttal nő az alapbérük,
  • akiknek 2021. december 31-én az alapbére 400 000 forint vagy annál magasabb összeg volt, 2022. január 1-től 10 százalékkal lesz magasabb a bérük.

A bérmegállapodással kapcsolatban azonban így is hiányérzete van a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ), amely saját honlapján közölte, hogy bár a MÁV-Volán csoport egészét tekintve az alapbéremelésen túli 2022-es bérnövekedés 55 000 munkavállalóból közel 43 000 főt érint, ők nem értenek egyet azzal, hogy a bérintézkedés nem vonatkozik a MÁV-csoport valamennyi dolgozójára. Az érintettek köréből szerintük leginkább a mozdonyvezetői munkaköri családba tartozó, valamint technikusi, mérnöki munkakört ellátók esnek ki.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán