Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jogerős bírósági döntés született arról, hogy a kormány nem tilthatja ki a sajtót a kórházakból a járvány alatt

Pert nyert a Telex az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy jogtalanul tiltotta ki a sajtót az EMMI a járvány alatt a kórházakból. A minisztérium korábban arra hivatkozott, hogy „járványkészültség van” és a megfelelő tájékoztatást elvégzi majd az MTVA és az MTI.

A bíróság szerint viszont csak a kórházak igazgatóinak áll hatáskörében eldönteni, hogy bemehet-e a sajtó, a minisztériumnak nincs.

A Telex arról tájékoztatott, hogy az EMMI eleve nem hivatkozott olyan jogszabályra, amely alapján a sajtókérelmekről jogszerűen dönthetett volna. Később a bíróság is kimondta, hogy a minisztérium csak irányítási jogot gyakorol a kórházak felett, a sajtókérelmeket tehát az intézményvezetőknek kell elbírálnia. A Telex a járvány alatt több mint 50 alkalommal kért ehhez engedélyt, egyszer sem kapta meg.

Tavaly márciusban 28 szerkesztőség együttesen követelte, hogy tudósíthasson a kórházakról, hogy az Operatív Törzs nyújtson valódi tájékoztatást és az egészségügyi dolgozóknak is biztosítsák a megszólalás jogát. A kezdeményezéshez a Mérce is csatlakozott. A kormány viszont elutasította a sajtó kérését. Eközben a határon túlról, Székelyudvarhelyről és Dunaszerdahelyről alapos riportok jelentek meg a kórházakban uralkodó állapotokról.

A Telex perében elsőfokon maga az EMMI érvelt úgy, hogy nincs joga eljárni a sajtókérelmek ügyében, az a kórházigazgatók dolga. A bíróság ekkor az EMMI javára döntött. A Telex ezután fellebbezett, majd a Kúria kimondta, hogy az EMMI „tájékoztatás formájában kiadott elektronikus válasza” a kórházigazgatók helyett hozott döntés volt, méghozzá jogtalan döntés.

A bíróság ezzel együtt meg is semmisítette az Emberi Erőforrások Minisztériumának a „tájékoztatás formájában meghozott döntését,” amely alapján eddig csak a közmédiát engedték be a kórházakba.

Összefoglalva tehát, az EMMI hozott egy döntést, amit nem lett volna joga meghozni, majd arra hivatkozott, hogy ez nem is volt hivatalos döntés, hiszen nem tartozik a jogkörébe. Továbbra is kérdés viszont, hogy a kórházigazgatók hagyni fogják-e a sajtónak, hogy a munkájukat végezzék. Pásztor Emese, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa így nyilatkozott erről a Telexnek:

„Én nagyon remélem, hogy ezek után lesz olyan intézményvezető, aki be fogja engedni a sajtót. Mivel ez nemhogy nem hátráltatná, sokkal inkább katalizálhatná a járvány elleni védekezést. Ha látjuk, hogy nagy a baj, akkor azt jobban el is hisszük.”

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán