Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hóval, jéggel és munkaerőhiánnyal küzd a Fővárosi Közterület-fenntartó

Ez a cikk több mint 2 éves.

Ma reggelre leesett az első nagyobb hó a fővárosban. Megkezdődtek az eltakarítások, de 77 célgépből 4 üzemképtelenné is vált egyetlen éjszaka alatt a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) közleménye szerint. Az FKF munkatársai a nehéz finanszírozási helyzetben is igyekeznek ellátni a feladatukat.

Évről évre komoly gondokkal küzd a Budapest utcáinak tisztaságáért felelős szerv. Gyakran lehet olvasni arról, hogy folyamatosan csődközeli helyzetből kénytelen dolgozni az állam és a főváros csatározásainak kereszttüzébe kerülő önkormányzati vállalat.

A télen esedékes havazások idején mindig látványossá válik a probléma, kétéve például az elégtelen hóeltakarítás miatt Karácsony Gergely főpolgármester kirúgta az FKF akkori vezetőjét.

Mai közleményében azt írja az FKF, hogy a téli célgépeik száma az elmúlt évek során mintegy 20 százalékkal csökkent, miközben korábban sem rendelkeztek elegendő eszközzel. Ráadásul az öregedő géppark mindössze az 55-70 százaléka üzemképes.

A mai napon kivonuló gépjárműparkból reggel 9:00 óráig 4 db. vált meghibásodás miatt üzemképtelenné.”

 

A géppark egy darabja munka közben

Az eszközhiányon és öregedésen túl komoly problémát jelent a munkaerőhiány is. Habár a munkavállalók összlétszáma valamennyit javult az elmúlt években, de számos hiányszakmában továbbra is több száz betöltetlen pozíció van.

Mindezek miatt kiemelték, hogy a hóeltakarítási feladatok, főképp az ingatlanok előtti járdák síkossításmentesítése, az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek, lakóközösségeinek kötelessége.

Továbbá azt javasolják a gépjárművel közlekedőknek, hogy csak téli gumival felszerelt autóval induljanak útnak, és lehetőség szerint inkább a közösségi közlekedést részesítsék előnyben, hisz az FKF prioritási sorrendje alapján először annak zavartalan működését kell, hogy biztosítja.

Szóval lapátra, kesztyűre, buszra fel magyar, az FKF csak visszafogott mértékben képes megmenteni a fővárosi lakosságot a téli időjárás mellékhatásaitól. Reméljük, több hó nem esik idén (ami az évszakot tekintve elég valószínűtlen).