December 15-ig kellett felvenniük az oltást az állami és önkormányzati intézményeknél dolgozóknak, így többek között például a pedagógusoknak is, miután a kormány egy október végi kormányrendelettel kötelezővé tette azt. Innentől számítva még 15 nap türelmi időt kapnak, de ha ez idő alatt sem veszik fel az első oltásukat, januártól fizetés nélküli szabadságra küldik, egy év elteltével pedig ki is rúghatják őket.
Néhány nappal ezelőtt még mindig kb. tízezer oltatlan pedagógusról lehetett tudni, akiknek hiányát biztosan meg fogja érezni az évek óta munkaerőhiánnyal küzdő oktatási rendszer. Erre hívta fel a figyelmet a két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is az elmúlt hetekben, követelve a súlyos szankciót előíró kormányrendelet visszavonását és az ingyenes tesztelés biztosítását a közoktatási intézményekben. Úgy tűnik, ennek ellenére nem tágít a kormány. Orbán Viktor nemrég így nyilatkozott a Kossuth Rádióban: „A pedagógushiány nem kellemes dolog, de ha a gyerekeink megbetegednek, az nagyobb baj. Az a tiszteletteljes kérésünk van a pedagógusokhoz, hogy ezt értsék meg. Nekünk, szülőknek a gyerek a legfontosabb és azt szeretnénk, hogy nekik is ők legyenek a legfontosabbak.”
Arról, hogy mennyit jelent egy iskolának akár csak 1-2 tanár elbocsátása is, egy Pest megyei általános iskola aggódó szülőivel és oltatlan pedagógusával beszélgettünk. A lapunktól névtelenséget kérő szülők azután kezdtek el szerveződni, hogy múlt héten levelet kaptak második osztályos gyerekeik szeretett tanítónőjétől, melyben így írt:
„Meghoztam a döntésemet és nem oltattam be magam a mai napig sem. Két hete őrlődöm, álmatlan éjszakákon át cikáznak a gondolatok a fejemben. Sajnálom a gyerekeket, a szívem megszakad, ha rájuk gondolok. Sajnálom, hogy fel kell adnom a munkámat, amire hivatásként tekintek. Sajnálom a kollégáimat, akikre ezután majd többletmunka hárul.”
A Mércének nyilatkozó szülők egytől egyig pótolhatatlannak tartják a tanítónőt, akinek személye olyannyira meghatározó a községben és a környéken, hogy sokan visszatartották a gyerekeiket az oviban, vagy épp az első lehetséges alkalommal iskolába adták, hogy az ő osztályába kerülhessenek, de az sem példa nélküli, hogy valaki távolabbi településről járatja hozzá a gyerekét. A gyerekek egyelőre nem is tudnak róla, hogy jövőre már nem találkoznak a tanítónénijükkel, a szülők pedig most azért küzdenek, hogy ne is kelljen szembesülniük a kialakult helyzettel. Ráadásul az osztály napközis tanára és pedagógiai asszisztense is távozásra kényszerül, így vannak olyan gyerekek, akiket még nagyobb veszteség ér.
Az iskolában 2 éve jön-megy a covid, a tanárok egy része oltott, a másik része pedig valószínűleg átesett rajta – mondja egy anyuka. Hangsúlyozza: a szervezkedő szülők szerint ez most nem arról szól, hogy valaki oltott vagy oltatlan, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor ez másodlagos dolog. Például akkor, amikor egy iskolában (és az egész országban) amúgy is óriási a tanárhiány. Az ő iskolájuk öttel kevesebb tanárral kezdte az idei tanévet, így már most a saját bőrükön tapasztalhatják a gyerekek, a szülők, és persze a helyettesítésekre kényszerülő tanárok is a pedagógushiányt.
„Egy matektanár maradt, aki egyszer betegség miatt 6 hétig otthon volt, tehát 1 hónapon keresztül nem volt az ötödikes fiamnak matekórája – és ez történt az egész felső tagozatban, többek közt a felvételi előtt álló nyolcadikosokkal is.”
De volt olyan is, hogy a hiányzó irodalomtanárt a titkárságról helyettesítették napokon keresztül, míg végül már onnan se érkezett segítség, így a gyerekek a folyosón ültek – meséli egy anyuka. Szerinte, ha még az oltatlanokat is elküldik, akkor végleg ellehetetlenül az eleve nehezen fenntartható oktatási színvonal.
Így látják a helyzetet a pedagógus-szakszervezetek is. Mint arról a napokban beszámoltunk a Mércén, miután kudarcba fulladtak a béremelést célzó sztrájktárgyalások, január 31-re figyelmeztető sztrájkot hirdetett a PSZ és a PDSZ, és arra is felhívták a kormány figyelmét: nem tudják az intézmények, hogy kit fognak beküldeni a tanórákra január 3-a után, így már nemcsak a pedagógusok béréről van szó, hanem arról is, hogy tovább tudnak-e tanulni a gyerekek.
„A kicsiknél szerintem egyáltalán nem lehet ezt megtenni. Akinek kisgyereke van, pontosan tudja, hogy amikor egy tanárt nagyon megszeret és megszok, annak az elvesztése egy konkrét gyászfolyamattal ér fel. Ez nem játék. Január 3-tól már nem fogják azok az emberek tanítani őket, akik a biztonságot és a tanulásba vetett hitüket eddig biztosították, és kialakítottak egy olyan közösséget, ahol elkezdtek kinyílni és megmutatni a képességeiket. Ez a fajta, a gyerekeknek a jogait és érdekeit figyelmen kívül hagyó törvénykezés teljesen abszurd nekünk, szülőknek.”
„Gyermekközpontú, nagyon erősen tud hatni a gyerekek lelki világára is. Miatta egy évvel később került a kisfiam az iskolába, mert tudtuk, hogy ő fogja átvenni a következő első osztályt. Azon szoktunk nevetni itt helyben, hogy ha róla van szó, akkor mindenki úgy időzíti a szülést, hogy hozzá kerüljön a gyerek”
– mondja egy másik édesanya, aki szerint a tanítónő egyfajta pótanyaként funkcionál a gyerekek számára, és a koronavírus-járvány viszontagságai között is biztonságot tudott teremteni számukra.
„Elszomorít, hogy azt a biztosnak gondolt alapot rántják most ki alólunk, amit eddig ő biztosított”
– teszi hozzá. Van, aki azt mondja, ha a tanítónőnek mennie kell, ők is mennek, másik iskolába íratja a gyerekeket.
Egy másik anyuka arról mesél, hogy már a nagyobb fia is ezekhez a tanítónőkhöz járt, és a kisebb is hozzájuk került (ő is azok sorát gyarapítja, akik a tanártrió miatt tartották vissza gyermekeiket első osztály előtt), így már 6 éve van velük napi kapcsolatban.
„Úgy néz ki, hogy a kisebbik elveszít mindenkit, aki fontos neki. Ráadásul ő a nagyobbik fiam fejlesztő pedagógusa is. Az a fájó ebben, hogy nem átlagos emberekről, nem átlagos pedagógusokról van szó: hivatásként tekintenek a munkájukra, és annyira imádják a gyerekeket, hogy ők a családunk. Ő nem a tanítónéni, ő a család. Nem lökhet ki ilyen pedagógusokat a rendszer, oltás ide vagy oda.”
Úgy látja, bármibe belemennek a szülők, jogi kiskapu azonban nincs, így szerinte csak a nyilvánosság ereje maradt nekik annak reményében, hogy sikerül valamilyen enyhítést elérni a kormánynál.
„Mi felelősséget vállalunk, aláírunk mindent. Ha kell, teszteket veszünk, hogy teszteljék őket minden nap. Ha kell, megkeresem a tanárokat, és aláíratom velük, hogy vállalják a felelősséget, hogy együtt dolgoznak oltatlanokkal.”
Igyekeznek más érintettekkel is felvenni a kapcsolatot, szerveződnek, levelekkel bombázzák a döntéshozókat.
A lapunknak nyilatkozó szülők egyébként mind oltottak, ugyanakkor mind hangsúlyozták: úgy érzik, a kormány oltottakra és oltatlanokra osztja a társadalmat, pedig emiatt nem szabadna egymás ellen fordulni.
Egy olyan erőforráshiányos ágazatban pedig, mint az oktatás, végképp nem lehet ezt meglépni. Persze bennük is felmerül, miért nem vállalják inkább a pedagógusok az oltást, de megértik a döntésüket, és úgy gondolják, a koronavírus már így is annyira körbejárta az iskolákat, hogy nem jelentenek túl nagy kockázatot az oltatlan pedagógusok. Az osztályban a szülők nagy része egyetért velük, és egy emberként állt a tanítónő mögé, de van olyan is, aki nem érti meg, hogy nem az oltás ellen tiltakoznak.
„Nyomatékosan kértem mindenkit, hogy semmilyen oltásellenes csoportban ne osszunk meg semmit, és semmilyen oltásellenes dologhoz ne szóljunk hozzá, mert nem szabad, hogy összemosódjunk mi is ezzel. Mert nem oltásellenesek vagyunk, hanem a következmények ellen küzdünk, hogy senkivel ne lehessen ezt megtenni. Nemcsak pedagógusokkal, egyik munkavállalóval sem”
– mondja egyikőjük.
Ha legalább azt el tudnák érni, hogy a magán- és vallási fenntartású iskolákhoz hasonlóan az állami intézményekben is az iskolaigazgatók dönthessék el, hogy alkalmazzák-e, illetve milyen feltételek mellett alkalmazzák tovább az oltatlan pedagógusokat, szerintük nagyon nagy előrelépés lenne, hiszen így az iskola helyzetét sokkal tisztábban látó személy dönthetne, adott esetben pedig a szülők is nyomást gyakorolhatnának.
Fontosnak tartják azt is, hogy az iskola és a tankerület kiálljon a pedagógusok mellett, erre azonban nem látnak hajlandóságot. Múlt héten találkoztak az iskola igazgatójával és a tankerület igazgatójával is, akik arról tájékoztatták őket: nekik az a dolguk, hogy betartassák a törvényeket, nincs mit tenni. Az iskola igazgatója arra kérte őket, hogy fogadják el a helyzetet, ne szervezkedjenek. Azt ígérte, a legjobb tudása szerint fogja kijelölni az új pedagógusokat a gyerekeknek, innentől ugyanis várhatóan nem egy tanítójuk lesz, hanem minden tantárgyat más fog tanítani nekik.
„De ez nem ilyen egyszerű. Nem attól félek, hogy a szorzótáblát nem tudja neki valamelyik tanítónéni megtanítani, hanem a lelki világa miatt aggódom. Olyan törés ezekben a kicsikben, hogy három pedagógus megy el egyszerre. Semmilyen kapaszkodójuk nincsen. Ezt a legjobb tudással sem lehet megoldani”
– mondja egy anyuka.
A szülők azt nehezményezték, hogy semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak a kialakult helyzetről, a kérdéseik 90%-a pedig továbbra is megválaszolatlanul maradt. Továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy nagyon nagy támogatást jelentene számukra, ha kompromisszum gyanánt bevezetnének valamiféle biztonsági lépéseket (pl. tesztelés), amelyekkel biztosítható lenne továbbra is a gyerekek zavartalan oktatása, ettől azonban teljesen elzárkóztak az illetékesek.
„Mi nagyon sérelmezzük azt, hogy a gyerekeink oktatásának színvonalát nem védi az iskola, és nem áll ki színvonalas tanárok mellett – tök mindegy, hogy oltott, vagy oltatlan. Az is probléma, hogy a magán- és vallási fenntartású intézményeket nem vették bele a rendeletbe, így a legjobb tanárok fél perc alatt kerülnek ki az állami szférából”
– magyarázza egy anya.
„Azt mondta, hogy ezzel ellenállásra nevelik a gyerekeket a szülők, és elmondta legalább hússzor egymás után, hogy szabályokról van szó. A tanítónéniknek is azt mondta, hogy a saját gyerekeiket és a mieinket is a szabályok be nem tartására nevelik. Ez nem szabálykövetés kérdése, hanem kiállás magadért és a másikért. Szó szerint kinevetett, hogy mehetek én akárhova, írhatok én akármit, nem lehet mit tenni. Neki nem ez a feladata”
– emlékszik vissza egy másik anya a tankerületi igazgatóval folytatott egyeztetésre. Szerinte, ha túlérünk a járvány tetőzésén, van rá esély, hogy módosítanak a rendeleten,
„mert nagyon közel vannak a választások, és nagyon nagy a hangja ennek a csoportnak.”
A szülők szerint fontos lenne az összefogás az oktatásban is: az iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak fel kell állni, és nemet mondani, mert különben összedől a rendszer. Persze mindenki a saját állását félti, a saját érdekeit nézi – ami bár érthető, szerintük mégis most lenne itt az ideje, hogy leszámoljanak a széthúzással. Mindezek hiányában a szülők most csak biztatni tudják a pedagógusokat, hogy ne adják fel, és ne keressenek B-tervet.
„Lelki hullámvasúton vagyok most már kb. 3 hete. Vannak napok, amikor nagyon elszánt vagyok, és vannak napok, amikor szembetalálkozom az akadályokkal. Mindenki nagyon belefáradt, beletörődött a helyzetbe, próbálja a saját kis életét egyengetni, és igazából nem is akarják elhinni, hogy ez megtörténhet, elzárkóznak”
– mondja a szóban forgó tanítónő, aki oltatlansága miatt már csak a téli szünetig lehet az osztállyal.
A szülőkhöz hasonlóan a pedagógusokkal sem közöltek semmilyen konkrétumot a kormányrendeleten kívül, nem kaptak semmilyen hivatalos tájékoztatást, papírt sem az iskola vezetésétől, sem a tankerülettől.
Úgy látja, mindenki felfelé mutogat, mondván: ők csak végrehajtók, ez egy törvény, amit be kell tartani. Bár a kollégák együttéreznek vele, és sajnálják a kialakult helyzetet, szerinte a tettek szintjén már nem állnának ki mellette. Közvetlen főnöke, az iskola igazgatója szintén azt közölte: együttérez vele, de segíteni nem tud.
„Próbálom mondani, hogy fogjunk össze, de erre nem fogékonyak.”
Úgy látja, mindenki félti a munkáját, tart a retorzióktól, és alapvetően is megosztott a pedagógustársadalom, amire rárakódott az oltott-oltatlan szembenállás.
„Nem érzem azt, hogy lenne egy közös pont, amely mentén el tudnánk indulni”
– mondja. Egyelőre mindenki abban reménykedik, hogy a következő két hétben még történhet valami, szerinte azonban semmi sem utal arra, hogy meggondolná magát a kormány. Úgy gondolja, talán akkor történhet valamiféle enyhítés, amikor január-február környékén realizálódik, mennyit súlyosbodott a pedagógushiány a kényszerszabadságolások miatt. Kérdés, hogy akkor nem lesz-e késő már, mivel az egyházi és magánintézmények jó eséllyel elszipkázzák az állami oktatásból kiesőket.
A szülőknek küldött levelében hangsúlyozta:
„Nem vagyok vírustagadó, laposföld- és összeesküvés-hívő. A vírus létezik és romba döntötte az eddigi életünket. Minden családban okozott tragédiákat, veszteségeket.”
Ennek ellenére azért döntött úgy, hogy nem oltatja be magát, mert már átesett a koronavírus-fertőzésen, nagyon enyhe tünetekkel (amit a védettségi kártyája is igazol még egy darabig), és azt gondolja, hogy ezzel természetes védettsége alakult ki. A másik oka az volt, hogy szerinte a kormány sárba tiporja a döntési jogát a saját élete és egészsége fölött. Szerinte ez felelősséghárítás, a kormány nem merte felvállalni, hogy az ő döntése a kötelező oltás, és próbálja azt a munkáltatókra hárítani. A pedagógusok esetében ráadásul – mint azt már a szülők is kiemelték – nem is közvetlenül a munkáltató (vagyis az igazgató) dönt, hanem a KLIK hajtatja végre vele a kormányrendeletet.
„Az egy dolog, hogy mi kiesünk a rendszerből, de a kollégáink, akik maradnak, még nagyobb terhet kapnak a nyakukba. Szerintem ezután olyan légkör lesz minden tantestületben, ami lelkileg is megviseli a kollégákat. Nagyon nagy a feszültség mindenhol”
– mondja. A távozása szerinte leginkább lelkileg fogja mélyen érinteni a gyerekeket:
„annyira szoros a kapcsolatunk – nagyon szeretem őket, és azt gondolom, ez kölcsönös is – hogy nem tudom, hogy tudja egy ekkora gyerek hirtelen, egyik napról a másikra feldolgozni azt, hogy egyik nap még itt volt a tanítónénim, most pedig nincs. Ezek a gyerekek még olyanok, akik odabújnak, akik minden kis problémájukkal odajönnek, igazságot kell tennem, meg kell velük beszélni dolgokat, és azt gondolom, nem lesz egy biztos pont az életükben, aki mindig ott van velük és mindig meg tudja őket hallgatni, vagy megnyugtatni. Ez a veszteség pedig hatással lehet az iskolai teljesítményükre is.”
Mint arra a lapunknak nyilatkozó szülők is felhívták a figyelmet, különösen aggályosnak tartják, hogy épp félévzárás előtt küldik el az oltatlan tanárokat, így egy olyan pedagógus dönt majd a jegyekről, aki nem ismeri a gyerekeket, ráadásul a félévi dolgozatokat is a tanítónő nélkül kell megírniuk, akitől már megszokták, hogyan készíti fel őket és segít nekik.
„Az ilyen kicsiknek nincs még rutinjuk ebben, így biztos, hogy a teljesítményük is más képet mutatna, ha nem a megszokott tanítónéni lenne ott velük”
– mondja.
A kényszerszabadság előtt álló pedagógus két lehetőséget lát: elmegy magániskolába tanítani, vagy fejlesztőpedagógusként magánpraxist alakít ki.
„Az állami oktatásból lehet, hogy olyan értékes emberek fognak kiesni, akiket nem biztos, hogy tudnak majd pótolni. Azt gondolom, hogy el fog tolódni az oktatás a magánszféra felé, és azok a szülők fognak tudni ezek után minőségi oktatást biztosítani a gyereküknek, akiknek van pénze. Akiknek nincs, azok ott maradnak az állami iskolákban, ahol nem biztos, hogy jó lesz a színvonal. És az is kérdés, hogy a végletekig kizsigerelt kollégák meddig bírják még”
– mondja. Úgy tudja, vannak olyan iskolák, ahol kijelentették a pedagógusok, hogy nem vállalják a többletmunkát, amit az oltatlan pedagógusok kirúgásával rónak rájuk.
„De ha félti az állását, mit tud csinálni? Csinálja, amíg bírja, aztán ő is kidől. Vagy az egészsége látja kárát, vagy otthagyja a pályát”
– világít rá a rendszert lassan, de biztosan romba döntő folyamatra, melynek legfőbb oka a pedagógusok alulfizetettsége és megbecsülésének teljes hiánya.
