Miközben Rétvári tagad, minden becslést felülmúlt a valódi tanárhiány
Mindegyik szakterületen nőtt a tanárhiány, 10 ezer nyugdíjas munkája „fedi el” a problémákat, nincs gyógypedagógus és iskolapszichológus.
Mindegyik szakterületen nőtt a tanárhiány, 10 ezer nyugdíjas munkája „fedi el” a problémákat, nincs gyógypedagógus és iskolapszichológus.
Legkésőbb előző nap kellett volna döntenie a tankerületnek.
A 8. kerületi bárczis szülők nem vitték ma iskolába gyerekeiket, hogy a gyógypedagógusaik is sztrájkolhassanak.
Már tavaly is volt olyan látó lány, akit inkább a vakok iskolájába küldtek volna.
„Mert nem oltásellenesek vagyunk, hanem a következmények ellen küzdünk, hogy senkivel ne lehessen ezt megtenni. Nemcsak pedagógusokkal, egyik munkavállalóval sem.”
Ha valami közérdekű adat, akkor ez az.
Az EMMI szerint az SNI-s tanulók száma valóban emelkedett, „de ez a differenciálódó, javuló, immár teljes körű diagnosztikának” köszönhető.
Szeretnék, ha gyermekeik megfelelő szakemberektől és megfelelő körülmények között tudnának tanulni. Véleményük szerint a legsúlyosabb probléma a tanárhiány. Javaslatokkal és konkrét kérdésekkel fordulnak a Tankerületi Igazgatóhoz többek között a jövőbeni reformokkal kapcsolatban.
Ungár Péter szerint külföldön kezdetnek is többet kaphatnának, mint itthon az iskolaigazgatók.
A pedagógusok hatodik éve nem kapnak béremelést, a nevelést, oktatást segítő kollégáik bérei pedig még ennél is megalázóbbak.