Ahogy világszerte berobbant a koronavírus-járvány negyedik hulláma, úgy váltak egyre elterjedtebbé azok a járványügyi szigorítások, amelyek a védőoltás felvételéhez kötik a munkavégzést. Olaszországban október óta a magán- és közszféra minden dolgozójának egyaránt be kell oltatnia magát. Az olasz kormány intézkedése komoly felháborodást váltott ki, egyes szélsőséges vakcinaellenes szervezetek még merényletet is terveztek a római kormány feje, Mario Draghi ellen.

Az Egyesült Államokban a 100 főnél nagyobb vállalkozások dolgozóinak kötelező az oltás, valamint számos önkormányzat írja elő azt a közszolgáltatásokat ellátó intézmények alkalmazottai számára– az ezzel kapcsolatos tiltakozáshullámról nemrég mi is részletesen beszámoltunk. A csendes-óceáni Fidzsi-szigetek kormánya a „nincs szuri, nincs meló” politikát gyakorolván kötelezővé tette az oltást a munkavállalóknak, akik a vakcina felvételének megtagadása esetén a munkájukat is elveszíthetik.

Franciaországban ugyancsak a közszférában foglalkoztatottak egyes csoportjai – egészségügyben dolgozók, katonák, csendőrök – számára kötelező az oltás. A kormány emellett a szolgáltatói szektor jelentős részében védettségi igazolvány meglétéhez kötötte a munkavégzést, és bár elfogadják a heti rendszerességű tesztelést is, ennek költségei a gyakorlatban a vakcina felvételére szorítják a munkavállalókat.

A magyar kormány a fentebbi példákhoz képest igencsak unortodox megoldást választott: egy november elseji kormányrendelet alapján a munkáltatók maguk dönthetnek arról, hogy kötelezővé teszik-e a védőoltást a alkalmazottaik számára.

A rendelkezés értelmében azokon a munkahelyeken, ahol oltási kötelezettséget vezetnek be, a dolgozóknak 45 napjuk van a vakcina első dózisának felvételére, ha el akarják kerülni a beoltottság hiányában kiszabható egyéves fizetetlen szabadságot, amelynek lejárta után a munkaviszony is megszüntethető, ha továbbra sem történt meg az oltakozás.

A kormány döntését a bejelentés óta éles kritikák érik. Sokan érvelnek azzal, hogy a védőoltás kötelezővé tétele az egyéni szabadságjogok olyan szintű korlátozása, amelyre az államnak még egy olyan rendkívüli helyzetben sincs felhatalmazása, mint a pandémia, míg mások úgy vélik, az intézkedés valójában felelősséghárítás, mely korábban nem látott módon növeli meg a munkáltatók jogköreit a dolgozókkal szemben.

Vajon hogyan működik a gyakorlatban a kormány rendelete, milyen következményekkel jár, és hatékony eszköz lehet-e a többi európai országhoz képest jelentősen alacsonyabb átoltottsági arány növelésére?

Erről szerettük volna megtudni a véleményét azoknak az érdekvédelmi szervezeteknek, amelyeket a járványügyi intézkedések meghozatala során a kormány ritkán hallgat meg, annak ellenére, hogy közvetlen kapcsolatban állnak a munkavállalókkal.

Kétségbeesett járványkezelési politika, felelősséghárítás

Abban minden általunk megkérdezett szakszervezet egyetértett, hogy a kormány a felelősséget kívánja hárítani azzal, hogy a munkáltatók kezébe adja a döntés jogát a kötelező oltást illetően. Ez azonban igencsak felelőtlen lépés a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, Radics Gábor szerint. A makói Continental gyárban hosszú ideig tartó sztrájkot szervező GSZSZ elnöke ugyanis úgy véli, hogy egy ilyen intézkedés meghozatala elsősorban a járványügyi és orvosszakmai ismeretekkel rendelező szakemberek feladata kéne, hogy legyen – nem a munkáltatóké.

A többek között a Bosch magyarországi gyáraiban dolgozókat képviselő Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szövetségének (ÉTMOSZ) elnöke, Kozma Zsolt úgy látja, hogy

számos nagyvállalat lobbizott a kormánynál, hogy tegye kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, ám a választásokhoz közeledvén egy ilyen népszerűtlen intézkedést nem akartak bevállalni a kormánypártok.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) vezetője, Boros Péterné pedig elkeseredett lépésként értékelte a munkahelyi oltáskötelezettség lehetővé tételét – a kormány nem tudja megfelelően kezelni a járványt, de nem akar újból korlátozó intézkedéseket bevezetni.

A nem megfelelő kommunikáció és a dolgozók szempontjainak figyelmen kívül hagyása is felelős az oltásellenesek magas számáért

A Mércének nyilatkozó szakszervezeti vezetők kivétel nélkül arról számoltak be, hogy igencsak megoszlik a tagságuk véleménye a koronavírus elleni oltást illetően. Ugyan mindegyik szervezet vezetője támogatja az oltást, és mindenkit arra buzdít, hogy oltassa be magát, de ennek kötelezővé tételét már csak azért sem támogatják, mert sok esetben a szakszervezeti tagok fele nem élt a lehetőséggel.

Az érdekvédelmi szervezeteknek pedig – ahogyan Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke fogalmazott – azokért a munkavállalókért is ki kell állniuk, akik ellenzik az oltást, és a legtöbb amit tehetnek az az, hogy megpróbálják meggyőzni a tagjaikat a vakcinák fontosságáról.

Ebben nagy segítségükre lehetne a koronavírus megelőzésével kapcsolatos kormányzati kommunikáció, azonban erről mindegyikük lesújtóan nyilatkozott. Radics Gábor szerint a kormány által kommunikált járványügyi információk gyakran ellentmondanak egymásnak, Kozma Zsolt pedig kiemelte, hogy a járványügyi kommunikáció nem fordított elég figyelmet arra, hogy megszólítsa a legnehezebb társadalmi helyzetű, és ennek köszönhetően alacsony átoltottsági mutatókkal rendelkező térségekben élőket.

A közszférában dolgozó, így sok esetben a védőoltás beadatására kötelezett alkalmazottakat képviselő MKKSZ elnöke, Boros Péterné az érdekvédelmi szervezetekkel való egyeztetést hiányolja, valamint szerinte nem szabadna egy kalap alá venni a munkavállalókat, hiszen például egy természetvédelmi szakhatóság esetében nem azonos mértékben van kitéve a COVID-fertőzésnek egy állatelepen dolgozó szakember és egy ügyfélfogadással foglalkozó munkatárs.

A MKKSZ vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy már abban is hibádzik a kormány elképzelése, hogy úgy kezeli a beoltott munkavállalókat, mintha azonos mértékben lennének védettek a vírustól, miközben az oltás óta eltelt idő és a szervezetben képződött antitestek számától függően igen komoly eltérések lehetnek abban, hogy mekkora egészségügyi kockázatnak van kitéve valaki. Ezek fényében a védőoltást egyébként támogató Boros Péterné úgy nyilatkozott, hogy megérti azokat, akik szkeptikusak a vakcinákkal szemben.

A munkáltatók saját magukat lövik lábon, ha bevezetik a kötelező oltást

Komoly kételyek merülhetnek fel azzal kapcsolatban is, hogy valóban a munkahelyi kötelező oltás a legjobb módszer-e a magasabb átoltottság eléréséhez.

A szakszervezeti vezetők kételkednek abban, hogy ilyen munkaerőhiány mellett a vállalkozásoknak megérné a kötelező oltás előírása.

Kozma Zsolt szerint a termelő üzemekben eleve elképzelhetetlen egy ilyen intézkedés, hiszen a kieső munkaerő ellátási gondokhoz vezethetne, és így a beoltott munkavállalók bérének kitermelése is veszélybe kerülne.

Karsai Zoltán a KASZ részéről úgy nyilatkozott, hogy ha egy munkáltató úgy dönt, oltási kötelezettséget rendel el, azzal saját magát sodorja versenyhátrányba, hiszen az oltatlan munkavállalók könnyedén átmehetnek egy olyan céghez dolgozni, amelyik nem köti a védőoltás meglétéhez a munkavégzést. Ez egy igen egyenlőtlen és egészségügyi szempontból is veszélyes helyzetet teremthet, hiszen teljesen esetivé válik, hogy hol kötelező az oltás a dolgozók számára és hol nem. A

Boros Péterné vezette MKKSZ ugyan számos olyan munkavállalót képvisel, akiknek az általa irányított intézményekben és cégeknél oltási kötelezettséget elrendelő magyar állam a foglalkoztatója, ám szerinte látván a súlyos munkaerőhiányt, nem meglepő, hogy például az önkormányzatok döntő többsége nem tette kötelezővé a védőoltást, hiába van meg erre a jogi felhatalmazása.

Nem maradt más lehetőség a tiltakozásra, mint a nyilvánosság ereje

Felmerül, hogy a jelenlegi szabályozások mellett milyen lehetőségei vannak a dolgozói érdekképviseleti szervezeteknek a kötelező oltás elleni tiltakozásra, hiszen az azt bevezető munkáltatók csupán a törvény által biztosított jogukkal élnek. Az általunk megkeresett szakszervezeti vezetők úgy vélik, hogy a munkáltatók nagy része eleve nem fogja kötelezővé tenni az oltást. Ahol ez mégis felmerül, ott pedig a legtöbb amit tehetnek, hogy felhívják a vezetőség figyelmét arra, hogy milyen problémákhoz vezethet egy ilyen lépés.

Boros Péterné úgy látja, hogy az önkormányzatok többségében a polgármesterek és a tágabb politikai vezetőség belátta, hogy kontraproduktív lenne oltottsághoz kötni a munkavégzést, ezért csak a legritkább esetekben fordult elő, hogy az önkormányzatok éltek volna a kormány által biztosított jogkörükkel. Karsai Zoltán és Radics Gábor az érdekérvényesítés másik lehetséges útjaként a nyilvánossághoz fordulást nevezte meg.

Kozma Zsolt szerint a munkavállalókkal folytatott tárgyalásokon elsősorban azt érdemes kihangsúlyozni, hogy

a szakszervezetek támogatnak minden olyan lépést, amely a beoltott munkavállalókat védi, ám szerintük az oltási kötelezettség nem tartozik ezek közé, hiszen az emiatt esetlegesen kieső munkaerő a termelést és ezzel az oltottak és oltatlanok egzisztenciáját egyaránt veszélyeztetheti.

Kiváló politikai érzék, hatástalan járványkezelés

Ha csupán a politikai, a hatalom megtartásának szempontjait vesszük figyelembe, a magyar kormány más országokéhoz képest jó érzékkel tolta át a felelősség oroszlánrészét a munkáltatókra. Az oltást ellenzők a dühüket így nem a Fidesz-KDNP-re, hanem azokra a vállalatokra fogják irányítani, akiket valójában semmi sem kötelez arra, hogy éljenek újdonsült jogkörükkel, nem beszélve arról, hogy így eleve nekik kell megindokolniuk a dolgozók számára, hogy miért tették kötelezővé az oltást.

Bár számos szektorban egyszerűen képtelenség is bevezetni az oltási kötelezettséget, mivel az oltatlanok jelentette kieső munkaerő súlyosan ellehetetlenítené a termelési láncok működését, ezzel veszélyeztetve az oltott munkaerő egzisztenciáját is.

Szemben a több száz dolgozót foglalkoztató nagyvállalatok vezetőivel, ahol a döntést meghozó menedzsment nincs napi közvetlen kapcsolatban a munkavállalókkal, a kisvállalkozók a saját bőrükön is érezhetik azt a feszült munkahelyi légkört, amit az oltás kötelezővé tétele teremthet. Mindennek fényében várhatóan nem fogja a munkavállalók óriási tömegét érinteni a kötelező oltás.

Amilyen taktikus döntés ez a felelősséghárítás politikai szempontból – hiszen a 2022-es választásokhoz közeledve a kormánypártoknak az oltást ellenzők táborától kevésbé kell tartaniuk –, olyan kockázatos a járványkezelés sikerességét illetően.

Ha a magyar kormány szeretné megfordítani az egyre romló járványügyi trendeket akkor ahelyett, hogy „mosom kezeim” felkiáltással eltolná magától a felelősséget, inkább az állampolgárok minél szélesebb körét kellene rávennie arra, hogy mossák kezeiket, tartsák be a járványügyi előírásokat, és mindenekelőtt oltassák be magukat. Ehhez azonban a hatékonyabb kommunikáció mellett arra is szükség lenne, hogy a kormány bevonja a járványügyi döntéshozatalba a szakszervezeteket, hiszen ahogy Boros Péterné fogalmazott, ők azok, akik a „makroadatok mögött látják az embert is”.