A Föld Barátai környezetvédelmi szervezeteket tömörítő globális ernyőszervezet és a Demand Climate Justice (Klímaigazságot Követelünk) nevű kampányösszefogás sajtótájékoztatót tartott ma, ahol a végéhez közelítő glasgow-i klímacsúcsot értékelték.

A klímacsúcs tétje nagy volt, a konferenciát megelőző hónapokban megjelent tanulmányok szerint legjobb esetben is csak mérsékelni tudjuk a klímaváltozás hatásait, a párizsi klímaegyezményben lefektetett célokat pedig egyáltalán nem sikerült eddig betartani.  A részvevő országok szavakban ugyan ambiciózus vállalásokkal érkeztek Glasgow-ba, azonban ezek gyakorlatba ültetése egyáltalán nem biztosított.

Az biztos, hogy a klímacélok elérhetetlenek a centrum országok komolyabb elköteleződése és a perifériás országok helyzetének rendezése nélkül. Ugyanis a Dél államainak gazdasága a Globális Észak piacával együtt létezik, az előbbi a globális termelési lánc szerves részeként kiszolgálja az utóbbit. A  centrum a károsanyag-kibocsátását lényegében exportálja a periférián megtermelt élelmiszerek, kitermelt nyersanyagok, legyártott árucikkek importálásával, mivel így a szennyezés a periféria országainak mutatóiban jelentkezik. A termelésbe a periférián becsatlakozó országok vezetői amellett érvelnek, hogy a globális gazdaságot történetileg domináló államoknak kell élen járni és felelősséget vállalni a klímaváltozás megfékezésében. Továbbá a legtöbb esetben épp ezeket az országokat fogja leginkább érinteni a klímaválság, így a károk enyhítése is fontos szempont fejlődő országoknak.

A sajtótájékoztatón Saraw Shaw, a Föld Barátai képviselője kezdőbeszédében kiemelte, hogy erre a klímacsúcsra mint ‘a nagy glasgow-i megúszás”-ra fogunk emlékezni.  A gazdag országok igyekeztek minden felelősséget áthárítani és magukat mentegetni, miközben nem hajlandóak semmiféle anyagi segítséget nyújtani sem a kibocsátáscsökkentésben, sem a klímaválság okozta egyre nagyobb károk elhárításában a fejlődő országoknak. Minden megszólaló szerint ez volt az eddigi legkirekesztőbb csúcs, a klímaváltozás által leginkább érintett déli államok látványosan alulreprezentáltak voltak. A malajziai Meena Raman úgy nyilatkozott: „leginkább képmutatás jellemezte a tárgyalásokat”.

Ennek megfelelően a végső dokumentumokban semmiféle említés nincs a fejlett országok történelmi felelősségéről, ahogy a fejlődő országoknak való segítség is nagyon nagy részben kikerült a tervezetből. Asad Rehman, a szegénység és az egyenlőtlenségek ellen küzdő War on Want (Harc a nyomor ellen) mozgalom vezetője szerint a klímaválság okozta károk helyreállítására szánt pénzeket adományként kezelik a gazdag országok. Meena Raman szerint pedig

„amit a fejlett országok csinálnak, azt bátran nevezhetjük szén-dioxid alapú gyarmatosításnak.”

Asad Rehman rámutatott, hogy a glasgow-i klímacsúcs a nagyvállalatoknak adott platformot, nem az embereknek. Így a fosszilis energiahordozók kitermelésének leállítása nem is volt kérdés, a centrumországok képviselői inkább csak az elméletben létező technológiai újdonságokban bíznak, a klímaválság megelőzése már a tárgyalóasztalon sincs. Az ecuadori Ivonne Yalez ezzel egyetértve  úgy látta, hogy az egyezkedő felek csak a a kárcsökkentésben voltak érdekeltek, illetve a szén-dioxid-kibocsátási kvótakereskedelem által a szennyezés fenntartásában. Így

„illúzió és hazugság, hogy ez a megegyezés és csomag képes 1,5 °C-n tartani a globális felmelegedést”,

ahogy erre Meene Raman rámutatott. Asad Rehman szerint ez a klímacsúcs valójában az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés helyett inkább a 3 Celsius-fokos emelkedésről szólt. Ivonne Yalez mindezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a  különböző környezetvédelmi szervezetek egyhangúlag állítják, hogy a klímaválság megfékezésének egyetlen lehetséges útja a fosszilis energiahordozók földben hagyása. „Innen nézve a párizsi klímaegyezmény sem több, mint egy szén-dioxid kereskedelmi megállapodás” mondta Yalez.

A skót Mary Church leginkább a saját országát, tehát a mostani klímacsúcsot szervező Egyesült Királyság kormányát kritizálta, amely továbbra is rengeteg klímaellenes projektet támogat és finanszíroz. Ahogy a kormány minden csepp olajat ki akar termelni az Északi-tengerből, úgy nem tud lemondani a többi fejlett ország sem a fosszilis energiahordozók kitermeléséről. A kormányok ehelyett képzeletbeli technológiai megoldásokban reménykednek. Church szerint mi viszont nem remélhetjük tovább, hogy az ilyen és az ehhez hasonló klímacsúcsokon a világ vezetői megoldják a klímaválságot, minél erősebb mozgalomra és önszerveződésre van szükség, hogy a  kőolaj, a földgáz és a szén a földben maradjon.

Asad Rehman az Európai Unió szerepét firtató kérdésre válaszolva még kifejtette, hogy az Unió ugyan szavakban elkötelezett a változás mellett, de a tényleges tervezekben nincs meg a valódi ambíció és a valódi anyagi ráfordítás a változáshoz.

A  vakcinaapartheid jól megmutatja, hogy reagál a fejlett világ, köztük az Európai Unió is, a krízishelyzetekre: kirekesztő módon. Erre lehet számítani az egyre elharapózó klímaválság kapcsán is.

Az egyetlen remény az emberekben van Rehman szerint is, miközben a beszélők értékelése alapján minden idők legrosszabb klímacsúcsa zajlott bent, kint az utcán az Egyesült Királyság valaha volt legnagyobb éghajlatváltozással kapcsolatos tüntetésén vonult a százezres tömeg. 

Közleményében a Greenpeace is elismeri, hogy a végső megállapodás szövegezésén ott van a fosszilis energiahordozó vállalatok ujjlenyomata. A Greenpeace helyzetértékelése szerint azonban a gazdag nemzetek elkezdtek figyelni a fejlődő országok könyörgéseire, elkezdték felismerni, hogy felhívásaikat teljesíteni kell. Most arra van szükség, hogy ezek az országok nagyban kibővítsék a támogatási ajánlatukat a periféria felé. A tárgyalóasztalnál az utolsó napon is ezért, és a megegyezést hátráltató, a felelősség hárításában érdekelt országok izolálásáért és a fiatalság és a kiszolgáltatott nemzetek iránti nagyobb odafigyelésért fognak küzdeni.