Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A francia püspöki konferencia elismerte az egyház intézményes felelősségét a kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszakban

Ez a cikk több mint 2 éves.

A spanyol határhoz közeli Lourdes-ban gyűlt össze kétévente esedékes nagygyűlésére a francia katolikus egyház püspöki konferenciája, ahol a legfőbb témát az egyházhoz köthető személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatási ügyek adta.

A témával foglalkozó egyházi bizottság október 5-én hozta nyilvánosságra átfogó jelentését, amelyből kiderült, hogy 1950 óta körülbelül 216 ezer kiskorú ellen követtek el szexuális erőszakot az francia katolikus egyház kötelékében szolgálók.

Amennyiben ehhez hozzávesszük az egyházhoz köthető intézményekben dolgozó világi személyzet által elkövetett abúzusokat, akkor kijelenthető, hogy az elmúlt 70 éven több mint 330 ezer kiskorú lett áldozata a katolikus egyházhoz köthető pedofil bűncselekményeknek.

A jelentés továbbá kiemelte, hogy a kétezres évek elejéig az áldozatok semmiféle segítségre nem számíthattak. A csak legritkább esetben megtörténő felelősségre vonás miatt pedig becslések szerint 1950 óta legalább háromezer pedofil szolgált a katolikus egyházban, amely így azzá a miliővé vált, ahol kiskorúak a családi és baráti környezet után a leginkább ki vannak téve a szexuális erőszak veszélyének.

A pártfüggetlen államigazgatási hivatalnok, Jean-Marc Sauvé vezette bizottság jelentése hatalmas felháborodást keltett a francia közvéleményben és reagálásra késztette az egyházi vezetőket is. A francia püspöki konferencia elnöke, Éric de Moulins-Beaufort megdöbbenésének és szégyenérzetének adott hangot, valamint az áldozatok megbocsátását kérte, hasonlóan a szerzetesi és apostoli rendeket tömörítő szervezet, a Conférence des religieux et religieuses de France vezetőjéhez, Véronique Margonhoz.

A jelentésben foglaltakat Ferenc pápa is elítélte és felszólította a francia katolikus vezetőket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ilyen tragédiák ne ismétlődhessenek meg és az egyház egy mindenki számára biztonságos hellyé vállhason.

A lourdes-i konferencián összegyűlt 120 püspökök elismerte, hogy intézményes felelősség terheli a francia katolikus egyházat a tagjai által elkövetett abúzusokért.

Ahogy Moulins-Beaufort püspök fogalmazott, az egyház vezetőinek mentalitása, az általuk követett gyakorlatok és a teljes intézmény működésmódja felelőssé tehető azért, hogy több százezer kiskorú eset áldozatul pedofil bűncselekményeknek. Szerinte a felelősség beismerése mellett szükség van jogi értelemben vett igazságtételre valamint  az áldozatok kártalanítására is.

Ennek a kártalanításnak a pontos módjáról még viták folynak, azonban a már említett Sauvé-bizottság kijelentette, hogy amennyiben ez anyagi természetű lenne, akkor ehhez a fedezetet semmiképpen sem a hívek adományaiból, hanem az erőszakot elkövetők és a francia katolikus egyház vagyonából kéne előteremteni. A püspöki konferencia elnöke azonban a France Info nevű állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy az egyháznak  nem áll rendelkezésére az a pénzösszeg, amellyel maradéktalanul finanszírozni lehetne a kártalanításokat, ezért létrehoztak egy alapítványt, amelynek az egyházi vezetők a saját vagyonukból adományoznak, de várják a hívek támogatását is, mivel ahogy Moulins-Beauforte püspök fogalmazott  az abúzusok ténye az egyház vezetőségének és az erőszakot elkövető bűne, de a tragédia „katolikus egyház minden hívének a közös ügye”.

Az elmúlt években egyre több szó esik a katolikus egyház egyes tagjaihoz köthető zaklatásokról és abúzusokról, amelyeket már egyházi körökből is egyre többen nyilatkoznak súlyos problémaként. Azonban ezeknek az ügyeknek felderítése és az elkövetők felelősségre vonása gyakran továbbá is számos akadályba ütközik, legfőképpen azért, mert egyes egyházi vezetők valóságos védőhálót vonnak a pedofíliával vádolt tagjaik köré és igyekszik eltussolni az incidenseket.

A katolikus egyházhoz köthető pedofil bűncselekményekkel a filmművészet is egyre aktívabban foglalkozik. Tom Mccarthy 2015-ben megjelent, valós eseményeken alapuló Oscar-díjas filmje, a Spotlight a Boston Globe nevű lap újságíróit követi nyomon ahogy megpróbálják felderíteni a Boston-környéki egyházmegyében szolgáló papok és vallási vezetők által elkövetett szexuális abúzusokat. A témával a magyar sajtóban többek között a 444 újságírója, Urfi Péter foglalkozik kiemelten.