A Fordulat 29., az élelmiszer-önrendelkezésről szóló lapszámának megjelenése nem is lehetne aktuálisabb – az alapvető élelmiszerek világpiaci ára évtizedes csúcson van, és tovább emelkedik. Ezt egyfelől olyan egyedi esetek befolyásolják, mint a koronavírus-járvány, másfelől a jelenség egy stabil, általános piaci folyamat része, mely ha illeszkedik a korábbi ciklusok mintájába, csak végzetes természeti és társadalmi pusztítással járó termelési forradalommal tudná újraszervezni magát. Az egyes élelmiszerek drágulásának számos egyéb oka közül az egyik az előállításukhoz szükséges energia drágulása – hiába lesz kevesebb a rezsi, ha a kenyér a kemencehasználat miatt megfizethetetlen, vagy egekbe szöknek az energiaintenzív ipari mezőgazdaságban termelt termények a mezőgazdasági gépek üzemanyagárának emelkedése miatt. Az élelmiszer-ellátás problémái közé tartozik az ún. minőségi éhezés is, ami a jellemzően alacsonyabb árkategóriába tartozó, főleg keményítőtartalmú, tápanyagban szegény ételek fogyasztását jelenti, és Magyarországon nagyjából egymillió embert érint.  Mindeközben még mindig szenvedünk a pandémia okozta válságtól, amely egyszerre volt oka és következménye a monokultúrás ipari mezőgazdaságra és a hosszú ellátási láncokra épülő globális élelmiszerrendszer káros működésének.

Ezekre az égető problémákra tudna hosszútávú megoldást kínálni a Fordulat 29. számában több oldalról is elemzett élelmiszer-önrendelkezés – vagy élelem-önrendelkezés, ahogyan a zöld-baloldali mező (és a lapszámban is publikáló Herstory Kollektíva) a közelmúltban újradefiniálta a fogalmat, hogy elvegye annak ipari- és áru jellegét, és a formális gazdasági rendszereken túlmutatóvá tágítsa perspektíváit.

Az élelmiszer-önrendelkezés lényege és célja röviden, hogy a regionális közösségek saját maguk által, ökológiailag tudatos termeléssel vagy rövid ellátási láncokon keresztül jussanak hozzá élelmükhöz, melyet szolidárisan osztanak el egymás közt, miközben a gazdasági demokrácia eszközével biztosítani tudják mind a termelők, mind a fogyasztók számára az érdekérvényesítésüket, közösen kialakítva a saját mezőgazdasági politikájukat. 

Követhetetlen tempó

Az élelmiszer termelésének, feldolgozásának és elosztásának célja tehát egy ideális világban az lenne, hogy minden ember jól lakjon. De mi a szerepe a kapitalizmusban? Jason W. Moore lapszámindító tanulmányában arról ír, hogy az élelem az egyike azon „Olcsó Erőforrásoknak”, melyek elsajátítása a kapitalizmus alapvető feltétele. Olcsó élelmiszer nélkül nincs olcsó munkaerő, olcsó munkaerő nélkül pedig nincs magas profit. De nem csak ebben az értelemben jelentős az élelemtermelés a tőkés felhalmozás számára.

A kapitalista mezőgazdaság az ökoszisztémát termelőerőként használja, így a tőkefelhalmozás maximalizálása és az élelmiszeripari termelékenység folyamatos fokozása érdekében olyat vár el a természettől, amire az nem képes.

Ez az „Olcsó Élelmiszer” rendszerének legalapvetőbb és legvégzetesebb ellentmondása. Ha a természet számára követhetetlen tempót diktál a rendszer, a mezőgazdaság csak az olyan, egyre sűrűbben érkező, önmagukat kimerítő külső behatások segítségével tud továbbra is egyre termelékenyebb maradni, mint amilyen a műtrágyázás és a gyomirtó szerek „zöld forradalomnak” csúfolt elterjedése volt a második világháború után. Az „Olcsó Élelmiszer” ára a felszín alatt egyre halmozódó negatív érték tetőzése. A negatív értéket a termelés költségének 1970 óta tartó növekedése és az egyre drasztikusabbá váló éghajlatváltozás együttes hatása teszi ki, és napjainkra érte el azt a pontot, ahol már látszólag semmilyen fajta kiigazítás nem képes rajta változtatni. Ez Moore diagnózisa, következtetése pedig, hogy ezek a tőkefelhalmozáson belüli, a negatív értékből eredő ellentmondások jelenthetik a tőkés kizsákmányolás ellen küzdő mozgalmak számára a táptalajt.

Az élelmiszer-önrendelkezés nem pusztán egy újabb mezőgazdasági modell, és még csak nem is pusztán egy új rendszer materiális alapja, hanem egyben radikális követelés is. Annak a követelése, hogy alapjaiban gondoljuk át, mit tekintünk ételnek, természetnek, és egyáltalán, mit tekintünk értéknek.

Alternatív hálózatok

A lapszám további tanulmányai közül ezt a narratívát erősíti a már említett agrárfeminista Herstory Kollektíva kutatása, mely elsősorban vidéki nők nézőpontjából tekinti át a hazai élelmiszer-önrendelkezés mozgalmi gyakorlatait és intézményeit, és kísérletet tesz arra, hogy egyszerre tudományos és aktivista perspektívából vizsgálja a zöld és feminista civil szerveződéseket és ezek kollektív cselekvési lehetőségeit a jelenben.

Több tanulmányban is kiemelt szerepet kap a az alternatív hálózatok létrehozása vagy az azokba való becsatlakozás. Az agroökológia magyarországi értelmezéseit, gyakorlati megvalósulását áttekintő tanulmány célja, hogy megalapozza egy országos lefedettségű agroökológiai tudáshálózat létrejöttét és elősegítse a környezetileg és társadalmilag igazságos agroökológiai átmenetet. A cikk szerzői amellett érvelnek, hogy az ember és a természet viszonyának újrafogalmazásakor helyet kell biztosítani az ősi, népi, helyi és hagyományos ökológiai tudásnak, illetve egy igazságos, egészséges és regeneratív élelmezési rendszerre van szükség, aminek alapvető feltétele a jelenlegi élelmiszer-rendszereink átalakítása.

A hagyományos termelők körében sokszor hiányzik az a tudás, ami szükséges az alternatív élelmiszer-hálózatokhoz való csatlakozáshoz – erre a problémára keresi a választ egy másik tanulmány. Szerzői a lapszám fő irányától eltérően a piaci viszonyok optimalizációját és a hagyományos kistermelők és a középosztálybeli városi fogyasztók rövid ellátási láncokon keresztüli összekapcsolását javasolják.

Az élelem-önrendelkezés témája kapcsán nem lehet eltekinteni a gazdasági demokrácia, a közös és autonóm döntéshozatal és tulajdonlás történetileg kialakult formájától, a szövetkezettől. Egy Termelési és Értékesítési Szövetkezet (TÉSZ) példáján keresztül ismerhetjük meg, hogy a globális élelmiszergazdaság strukturális nyomásai között hogyan tud mégis helyt állni egy termelőket segítő ernyőszervezet, és milyen kilátásokkal rendelkezik a környezeti és társadalmi fenntarthatóságra a kistermelői réteg, szemben  a nagyipari monokultúrás termeléssel és a globális élelmiszerpiaccal.

A lapszámban helyet kapott a földreformról és az agrárdemokráciáról szóló történeti tanulmány is, mely a 20. század első felében a magyar földművesmozgalomnak a beáramló olcsó amerikai importtermékek elleni küzdelmén keresztül mutatja meg, milyen fontos szerepe van a parasztságnak a gazdasági önrendelkezésért folytatott harcban. A lapszám egyik könyvrecenziója szintén ezt hangsúlyozza, illetve a parasztság mobilizációjának motiváló tényezői közül kiemeli a megelőző mélyszervezés fontosságát, aminek  köszönhetően létrejöhet egy erős intézményi háttér és infrastruktúra, amelyre a mozgalom építeni tud, és amely hátországként szolgálhat egy nagyobb volumenű változáshoz a megfelelő politikai pillanatban.

Tovább a szolidáris úton

A Fordulat 29. lapszámának megjelenése hármas célt szolgál: a tudáscsere előremozdítását a baloldali és a zöld mozgalmak között; annak segítését, hogy az antikapitalista gondolkodásnak és cselekvésnek újra homlokterébe kerüljenek a vidék és a mezőgazdaság égető problémái, illetve egy olyan új nézőpont bemutatása a klímaválság ellen küzdő magyarországi szervezetek és egyének számára, amely a természet kizsákmányolását tágabb gazdasági-társadalmi keretben helyezi el. E cél érdekében a lapszám elkészítésében vegyesen vettek részt olyanok, akik inkább a rendszerkritikus baloldali mozgalmak felől érkeznek, és olyanok, akik a zöld mozgalomban szocializálódtak. A mozgalmak belátásainak szintetizálása mellett megjelennek az élelmezés válságának összefüggései a gondoskodás válságával, és az élelemtermelés és -ellátás láncaiban minden szinten érzékelthető rendszerszintű, nemi alapú kizsákmányolás.

A korábbi lapszámokkal ellentétben azonban ezúttal nincsenek erős, koherens narratívába rendezett, határozott válaszok, amelyek az elemzésekből és a történeti tanulságokból következhetnek, legfeljebb az irány rajzolódik ki, amerre a szélesebb mező mozdulni látszik. Az azonban biztos, ahogyan például a Fordulat 27., a szolidáris gazdaságról szóló számában is részletesen kifejtésre került, hogy az ökológiai pusztítás lassú erőszakosságára csak a mélyebb ellenállás adhat választ. Nem az illiberális politikai aktorokból és a regnáló hatalomból kikényszerített szimbolikus cselekvés a megoldás, amely hosszútávon sokszor többet árthat, mint segít, hiszen Janus-arcú politikusok zöldrefestő játékszerévé teheti a klíma- és természetvédelem aktuális problémáit.

Az antikapitalista baloldali, zöld és feminista mozgalmaknak fel kell ismerniük, hogy problémáik gyökere és megoldásaik horizontja közös, és a mélyszervezés, a szolidáris gazdaság gyakorlatai felé kell fordulniuk.

Az élelmezés kortárs válságának megoldása önmagában nem lehetséges. Csak akkor alakíthatunk ki olyan élelmezési rendszereket, amelyek sem a társadalmat, sem a környezetet nem károsítják a maihoz fogható mértékben, ha azt az élet többi területének megszervezésével egyetemben kivonjuk a tőkelogika fennhatósága alól. Ennek a reproduktív autonómiának az elérése az élelmezés területén csak akkor sikerülhet, ha a gazdasági demokráciának olyan komplex intézményrendszerét tudjuk felépíteni, amelyben az élelmezési rendszerek szerepe az emberek helyi és jó minőségű, ökológiai módszerekkel és társadalmilag is igazságos módon termelt élelmiszerrel való ellátása lesz, és nem a profitmaximalizálás. Ehhez fogyasztók és termelők szövetkezeteinek hálózatára, azoknak a közétkeztetésbe való bevonására, a szakszervezetek elosztó szerepére van szükség, valamint sok egyéb (feldolgozóipari, logisztikai, hitelezési) szereplő bevonására a szolidáris gazdasági ökoszisztémába.

Idáig még hosszú út vezet, de a lapszámban olvasható tanulmányok hozzájárulhatnak, hogy ezen az úton egyáltalán elinduljunk.