Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szakszervezetek szerint a 11 százalékos béremelés nem oldja meg a rendvédelmisek anyagi gondjait

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Belügyi Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldala nyílt levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek,  ugyanis szerintük a dolgozók juttatásainak 11 %-os tervezett emelése nem jelenti az érintettek egzisztenciális, anyagi gondjaik megoldását, valamint elvándorlást sem akadályozza meg. A BÉT azt is kiemelte, hogy jövőre a minimálbér 19,5 %-al emelkedik, ennek fényében pedig végképp nem elegendő a 11%.

A 10 %-os kiegészítő juttatást még egy 2020 januárjában meghozott rendelettel vezették be azzal az ígérettel, hogy a későbbiekben a rendvédelmi illetményalap 10 %-os emelésével törvényi szintű szabályozással fogják garantálni a juttatás összegének időtálló biztosítását. Erre az FRSZ és a többi rendvédelmi szakszervezet többszöri sürgetése ellenére sem került sor. Egy, az Országgyűlés elfogadására váró törvényjavaslat azonban most mégis beépítené az alapilletménybe a beígért 10%-os juttatásokat.

A BÉT a tervezett 10 %-os kiegészítő juttatást 21 %-ra emelné. A Tanács továbbá javasolja, hogy a (2008 óta változatlan összegű) 38 650 forintos illetményalapot emeljék meg és a kiegészítő juttatás az illetményrendszerbe kerüljön beépítésre.

A BÉT levelében a kötelező oltásról is megkérdezte Pintér Sándort. Úgy fogalmaznak, a kormányrendelet nagy bizonytalanságot váltott ki azoknál
a munkavállalóknál, akik különböző okok miatt nem oltatták be magukat a koronavírus elleni védőoltással. A Tanács most az állomány nevében kérdezte a minisztertől, hogy a Belügyminisztérium mely szerveinél, egységeinél lesz kötelező a védőoltás, illetve akik nem veszik fel milyen szankciókra számíthatnak.
Véleményük szerint a dolgozókat érdekeltté és motiválttá kellene tenni az oltás
felvételére.

A kötelező oltással kapcsolatban korábban már a  Független Rendőr Szakszervezet is kifejezte aggodalmát, nem tartja szerencsésnek, hogy a munkáltatók kezébe adta a kormány a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételének lehetőségét. Pongó Géza, az FRSZ főtitkára – az RTL Híradónak interjúban elmondta, különösen olyan időszakban veszi ki magát rosszul az ilyen lépés, amikor létszámhiánnyal küzd a rendőrség, leginkább a végrehajtó állománynál. Felhívta a figyelmet arra, hogy az oltás kötelezővé tételével a kormányzat kaput nyit azok előtt, akik eddig is szerettek volna leszerelni, de a veszélyhelyzet miatt ezt nem tehették meg. Főleg a rendőrkapitányságok járőrszolgálatai, közrendvédelmi munkatársai körében van hiány, és ha ezek a kollégák még többen elhagyják a pályát, az még nagyobb problémát okozhat – mondta el a főtitkár.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi