Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Márki-Zay Péter szerint az ő győzelme azt mutatja: a választók az ellenzék megtisztulására szavaztak

Ez a cikk több mint 2 éves.
Immáron hivatalos,  Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást.
A hódmezővásárhelyi polgármester 371 560 szavazatot szerzett a második fordulóban, mellyel 56,7%-ot ért el. Dobrev Klára 283 677 voksot kapott, vagyis a szavazatok 43,3%-át szerezte meg.
Az MMM (és most már az összefogásban részt vevő összes ellenzéki párt) jelöltje győzelmi beszédében a családja, a mellette kampányoló pártok és magánszemélyek mellett városa, Hódmezővásárhely polgársága irányába is háláját fejezte ki, mert ahogy a csongrádi város vezetését miniszterelnökségre cserélni vágyó politikus fogalmazott, ők biztosítják számára a biztos hátországot, ami nélkül nem juthatott volna el idáig.
Az eredetileg pártonkívüli jelöltet a második forduló előtt a Momentum, majd visszalépést követően Karácsony Gergely biztosította a támogatásáról. Az első fordulóban a budapesti főpolgármester jelöltségét propagáló MSZP csak a néhány nappal ezelőtt, a második forduló közben döntött úgy, hogy hivatalosan is támogatja Márki-Zayt.
A hódmezővásárhelyi polgármester ezzel kapcsolatban egy történelmi példát használna arról beszélt, hogy abban reménykedett, hogy a pártok támogatásával majd végül meg fog érkezni az a felmentő sereg, ami Nándorfehérvárnál győzelemre segítette a magyar hadakat a török támadásától, és az első fordulóban nem az ő jelöltségét támogató pártok nem úgy fognak viselkedni, mint az 1525-ös mohácsi csatában számos történelmi értelmezés szerint direkt késve érkező Szapolyai János.

Szerinte azzal, hogy az MSZP végül beállt mögé, a párt azt üzente, hogy „Szapolyai felvette a fegyvert” és ezért köszönetet mondott Tóth Bertalan pártelnöknek valamint „a megújuló szocialista pártnak”.

Márki-Zay szerint szerint az ellenzéki előválasztáson született eredmények arról tanúskodnak, hogy a szavazók megtisztították az ellenzéki pártokat a változást ellenző tagjaiktól (itt neve említése nélkül külön megemlítette a zuglói MSZP-s Tóth Csabát) valamint a szélsőséges nézeteket képviselő jelöltektől. Valamit Márki-Zay úgy vélekedett, hogy hiába volt igen feszült kettejük viszonya a kampány során, az előválasztás második fordulóját elveszítő DK-s jelölt Dobrev Klára is elkötelezett az ő támogatásában valamint a kormányváltásban.
Márki-Zay Péter szerint az ellenzék választási győzelme egy többlépcsős folyamat, amiből már többet meg is haladt az ellenzék. A legelső lépés szerinte a „hódmezővásárhelyi modell” kialakítása volt, melynek alapja, hogy az ellenzéki pártok összefognak egy civil jelölt mögött, aki az ellenzéki keménymagnál egy szélesebb kört tud megszólítani.
Ezt követte a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a hozzá kapcsolódó Kossuth-körök létrehozása, majd az ellenzék számára számos fontos győzelmet hozó 2019-es önkormányzati választás. A közös indulásról való megállapodással majd az előválasztás megszervezésével az ellenzéki pártok Márki-Zay szerint egy lépéssel közelebb kerültek a 2022-es győzelemhez. Így szerinte már csak egy erős kampányra és a választás megnyerésére van szükség Orbán Viktor leváltásához.

Beszéde után Márki-Zay Péter egy rövid sajtótájékoztatót is tartott. Itt az ellenzék miniszterelnök-jelöltje arra a kérdésre, hogy jelöltté válása miatt lemond-e a hódmezővásárhelyi polgármesterségről, valamint az előválasztáson Csongrád megye 4-es számú választókerületében (Hódmezővásárhely, Makó és környéke) megszerzett ellenzéki jelöltségről a politikus nemmel felelt, így továbbra is ő fogja vezetni a Csongrád-Csanád megye második legnépesebb városát és ő lesz a 2022-es kihívója a térség fideszes egyéni képviselőjének, Lázár Jánosnak.

Márki-Zay elismételte azon vállalását, hogy a közös ellenzéki listán három befutó helyet roma származású politikusok fognak megkapni (erről az 1Magyarország által szervezett vitán is beszélt, amelyről a Mérce is részletesen beszámolt) valamint kifejtette, hogy szerinte a miniszterelnökség-jelöltséghez szükséges mennyiségű aláírás hiányában az előválasztáson elindulni nem tudó Pálinkás József pártjának, az Új Világ Néppártnak is helyet kell adni a közös listán (az ÚVNP már az első fordulóban is Márki-Zayt támogatta).

Külföldi újságírók kérdésére a hódmezővásárhelyi politikus felelevenítette, hogy az előválasztáson messze ő költötte a legkevesebbet a kampányára, ám szerinte akárcsak a 2018-as időközi polgármester választást megelőző kampányban, most is jobban gazdálkodott a szűkös forrásaival mint ellenfelei. Azonban Márki-Zay azon reményét is kifejezte, hogy az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltjeként majd szövetségei szervezeti hátterére és támogatóira is számíthat a kampányban.

Címlapkép: Fotó: Tremmel Márk/Mérce