A cseh felnőttek hagyományosan pénteken délután és szombaton kettőig szavaznak – gyorsan letudják állampolgári teendőjüket, és nyomban sietnek a hegyekbe, a hétvégi házikóba vagy kirándulni. Korábban nem sokat törték a fejüket a politikán, sem a sajátjukat, sem egymásét. Tizenegypár éve történt, alig akartam hinni a fülemnek: nagyapa a kertben ezermesterkedik, kérdezem tőle, kire szavazott – mondja kire, és ő kérdezi nagymamát, kire szavazott, és amikor hallja a választ, összevonja a szemöldökét, enyhén felemeli a hangját: Arra a debilre? – és ezzel le volt rendezve a politikai vita.

Az utóbbi évtizedben a csehországi társadalom hatalmas változásokon ment át, a politika húsba vág, és ma már mindennapi kenyér. A politikai élet hullámai nem is annyira a sörözőket rázza meg, hanem jóval inkább a családokat: a preferenciák jellemzően generációs vonalak mentén oszlanak meg. Ugyanakkor a világnézeti különbségek nem korlátozódnak a jobb-bal választóvonalakra, hanem érintik a társadalom beoltottsági arányait is. Miért?

A rejtélyekre sajnos csak további rejtélyekkel lehet válaszolni, de néhány orientációs pont segíthet eligazodni az ingoványos talajon.

„Vegyétek, amíg be nem tiltják!”

Az elmúlt évek, az utóbbi hónapok és a legutóbbi napok botrányai fényében sajátos, hogy a miniszterelnök, Andrej Babiš bármiféle program helyett a folyamatosságra és saját személyiségére, illetve két poénra építette az ANO (=IGEN) elnevezésű, állítólagos ’mozgalmának’ választási kampányát: „Vegyétek, ameddig be nem tiltják!” – A két és félszázezer példányban kiadott könyv címe  meglehetősen bizarr egy miniszterelnöktől.

A másik sem kevésbé fantáziaizgató: „Amíg szét nem szakad a test” – amely egy Švejk-idézet: a derék katona imígyen jellemezte elszántságát, amellyel Őfelségéért volt kész harcolni. A milliárdosnak saját bevallása szerint egyik erőssége a humor, a másik a ’workaholizmus’, t.i. a fantasztikus munkabírásától mindenkinek el kell ájulnia. Amint az utolsó rádiós szupervitában hangsúlyozta: Aki annyit dolgozik, mint ő, megérdemelten lehet milliárdos. Nos, valóban, meg kell szakadni a röhögéstől.

Ugyanabban az órában a BBC híreiben a csodálkozás felhangját hallom: „A választásra készülő cseh társadalom tekintélyes része bízik a miniszterelnökben, a kétes és gyanús körülmények ellenére is.” Nemcsak az EU-s támogatások szerfelett gyanús kezelését, a politikai és a gazdasági szerepek összeférhetetlenséget említik, hanem azt is, hogy a kormányfőt saját fia vádolta meg azzal, hogy elraboltatta, és a Krím-félszigeten tartotta.

A legutóbbi botrány, hogy a választások előtti héten jelentek meg a nemzetközi szinten is komoly visszhangot kiváltó Pandora-papírok. Ám erre a miniszterelnök már csak legyint: nyilván célzatos támadásról van szó, szóra sem érdemes az egész. Talán különösnek tetszik, de mindezek a botrányok a volt kommunista titkosügynök népszerűségének alig ártanak.

Lényegében egyetlen egy dolog ártott a tekintélyének: a COVID-válság kezelése, amelynek elemzése külön tanulmánykötetet igényelne. A kaotikus és marketingjellegű intézkedéssorozat másfél éve megviselte az idegeit annak a társadalomnak, amelynek komoly része még a migránsoknál is jobban retteg a vírustól.

Ráadásul a járvány valós alapot adott a félelmeknek, ami viszont hisztérikus jelleget öltött.

Noha igaz, hogy a teljes karantén számokban látványos sikert hozott tavasszal, de a társadalom irracionális felelőtlenségbe fordult a korábbi irracionális korlátozások kora után: nem tudok keserű humor nélkül emlékezni a folyóparton egymagában és maszkban gubbasztó pecásra, a maszkban biciklizőkre és maszkban sífutókra, a maszkban autót vezető sofőrökre, vagy a maszkban éneklő gyerekkórusra.

Az őszi-téli világrekord-jellegű járvány-csőd nyomán viszont sokan ironikusan emlékeztek a mindentudó miniszterelnök 2020 májusi bejelentésére: „We are best at COVID”, amely egyértelmű öndicséretként hangzott el. Talán nem csoda, ha gyakran eszembe jutott Micimackó elmélkedése: „Ezeknek alighanem valami rágógumiszerű massza van az agyuk helyett.”

Ellenzék: kényes koalíciók

Mint tudjuk, nem olyan könnyű az oligarchák elleni választási küzdelem, és Csehországban sincs ez másként. A pártok koalícióba kényszerülnek, amelytől esélyeik növelését várják, noha ez a taktika visszájára is fordulhat. Az egyik nagyreményű választási koalíció a kalózpártként indult „Pirát Párt” és a STAN elnevezésű formáció összefogása. A STAN a korábban a nagy pártoktól független önkormányzati képviselők, polgármesterek tömörülése, akik gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, és korrupciótól mentes politikusként köztiszteletnek örvendenek.

Ideológiai szempontból sokszínű társaság, a választóikat viszont éppen a koalíciós partner „túlzott” balossága zavarja. A miniszterelnök az egyébként EU-konform „kalózpárt” népszerűségének megrendítésére törekszik, a velük szembeni ellenérzéseket a kampányban a „Kalóz-állam” elleni, hazugságokkal megtűzdelt uszításként jeleníti meg. A két párt közös kampány-jelszava, a „Visszahozzuk a jövőt!”, arra utal, hogy az ANO és a szocdem kormánykoalíció felelőtlen politikája elképesztő mértékű adósságot halmozott fel, viszont nem történtek olyan beruházások, amelyek a fiatalok és a jövő problémáinak megoldását szolgálnák.

A másik választási tömbben három párt vesz részt: az egyik a Polgári Demokrata Párt (ODS), amelyet egykor Václav Klaus alapított, aztán a fiát akarta benyomni maga helyére, de ezt megakadályozta a fiatalabb generáció, akik igyekeznek tisztességes jobbközép irányba tolni a megviselt struktúráikat.

A másik az Isten-haza-család háromságra építő Keresztény Demokrata Unió (cseh rövidítéssel: KDU-ČSL), amely szintén nagy hagyományokkal és erős bástyákkal rendelkezik, noha renoméját éppen az oligarchával kötött koalíció alaposan megtépázta (2013-2017).

A harmadik párt pedig a liberális TOP 09, amely viszonylag új, de erős pártképződmény, de éppen a 2010-es válságban bevezetett megszorító politikája óta nem túl népszerű. A kampányban a fiatalok számára is vonzó Dominik Feri komoly reményt nyújtott a pártnak, viszont a független lapok által feltárt szexuális zaklatási botrányai miatt visszalépett, és talán a perekre készül. Különben ez a formáció erős kapacitásokkal bír vidéken is, de értékpreferenciái miatt több belső ellentmondás feszíti, mint a Kalózpárt-STAN párost.

A szocdemek: végnapok vagy újrakezdés?

A szocdemeket (ČSSD) Zeman elnök kényszerítette az oligarchával kötött sok sebből vérző koalícióba: hogyan is férhet meg egy balos párt a látványosan cinikus-pragmatikus Andrej Babišsal? De a Szocdem Párt egykori alapítója immár köztársasági elnökként megjelent a sorsdöntő kongresszuson (tökéletesen fittyet hányva a politikai semlegesség követelményének), és a józanabb fejek kiborulása ellenére beletaszította őket a rafinált ügynök-milliárdos karjaiba.

Emlékezetes marad a legfőbb érve: amennyiben nem mennek bele a koalícióba, a történelem süllyesztőjébe kerülnek. A vak is látta, hogy éppen fordítva lesz. Most a számos alkalommal választások nyertese párt a parlamenti küszöb eléréséért küzd. És közben alig maradt olyan kártyájuk, amelyet az elnök és a miniszterelnök nem cinkelt volna meg. Hamarosan eldől, hogy végjáték vagy megújulás lesz a következő napirendi pont.

Cseh és magyar: két jó barát?

Kétségtelen, hogy az oligarchák 2010 óta vidám napjaikat élik – és nem véletlen, hogy Andrij B. egyre sűrűbben és egyre nagyobb ámulattal és utánzókedvvel tekint a másik közép-európai mágusra. Varga György a cseh közrádióban elhangzott beszélgetésben nem tulajdonított különösebb jelentőséget a „személyes” barátságuknak, az elemzők ugyanakkor rámutatnak a viszonyuk fölöttébb kifinomult és bonyolult voltára.

Sok a közös vonás, az egyik a dominanciát élvező médiahatalom. A cseh miniszterelnök politikai pályafutása elején gyorsan felvásárolta azt a céget, amely az ország két legnagyobb példányszámú napilapját, a nagymúltú Lidové Noviny-t és a Dnes-t adja ki. De ügyesen ültette át a „migráncsozás” pofonegyszerű, ám aduász-értékű narratíváját is: mindenki számára egyértelmű, ki az, aki megvédi a hazát az iszlamista hordáktól.

További hasonlóság a honvédő és nemzetmentő szlogen: „Fogjunk össze Brüsszel ellen!” A viktoriánus diskurzushoz hasonlóan kétes értékű ez is: erre csak egyik, de kiváló példa a választások előtti hétre úgy-ahogy összetákolt D1-es Prága-Brno autópálya, amelynek átadásán a miniszterelnök nem győzte a kormányt dicsérni, és hálát adni a pályaépítő munkásoknak – mintegy véletlenül megfeledkezve arról, hogy a beruházás 80%-át az EU forrásai biztosították.

Ugyanakkor a cseh oligarcha nem feltétlenül akart és akar szembe kerülni az EU-val. Feltételezhető, hogy kelet-európai újburzsujként igyekezett a nyugati szalonokba benyújtani a vizitkártyáját. Elvégre adott az anyagi háttér, továbbá, mivel francia terepen szolgált, jól beszél franciául, és „mozgalma” Macronnal egy frakcióba tartozik.

Ám ki tudja miért, úgy tűnik, nem fogadták be. Azóta az EU számos vizsgálatai és politikai orgánumai megállapították, hogy a Babiš tulajdonában lévő AGROFERT cégcsoport jogszerűtlenül igényel támogatásokat – amelyeket vissza kellene fizetni (ráadásul az államkassza is megsínyli a törvénytelen támogatásokat). Azóta egyre nő a konszern valódi tulajdonosának sértettsége, és az EU elleni elszántsága – de jóval óvatosabb, mint a Duna-parti kurucok.

Az álellenzéki szélsőségek és klónozott protesztpártok

Az egyik ellenzéki párt a szélsőbalos Cseh-Morva Kommunista Párt, amely ’89 után is folyamatosan parlamenti erő maradt. Noha a Gottwald-sír megkoszorúzása terén élenjáró párt az utóbbi időben valóban kezdett teret veszíteni (a generációs háttér megfogyatkozása nyomán ma már alig tizenegynéhányezer tagjuk van), de az ideológiailag a kommunistáktól alig megkülönböztethető szélsőjobbos Szabadság és Közvetlen Demokrácia (cseh rövidítéssel: SPD) párt, a félig japán, félig morva Tomio Okamura vezetésével a fiatal- és közép-generációk frusztrációira támaszkodva lényegében ugyanazt az irányt folytatja: a migráció elutasítása mellett a NATO- és az EU-tagság ellen érvelnek.

Viszont míg a kommunisták egyértelműen Kreml-barát politikát folytatnak, az SPD főleg az iszlám elleni kampányra összpontosít; közös viszont, hogy vállvetve harcolnak az idegen tőke ellen. Mindkét álellenzéki párt pozíciói erősek: az egykori elvtársak, illetve a gyanús vállalkozói hátterű hazafiak busás árat kérnek az oligarcha parlamenti támogatásáért. Ez történt a 2019-es bizalmatlansági szavazás során is.

Több kisebb párt is indul, amelyek sokszor egy emberre építenek, és homályos, hogy milyen pénzből tudják teleplakátolni az országot, országutastul-trolibuszostul. Az elnök és az oligarcha pókerjátéka viszont kockázatosnak tetszik: noha a „proteszt” szavazatok a kormány politikájának is szólnak, de az elemzők szerint egyértelmű, hogy bármelyikük kész lesz az oligarchával koalíciót kötni, a parlamenti többség biztosítása végett. Amennyiben a szavazatok nem aprózódnak szét.

Valójában a cél bármilyen kombinációban elérni egy elfogadható minimumot: Zeman elnök már korábban is kisebbségi kormánykoalíciót erőltetetett az országra, és most is lényegében előre bejelentette: akármi történik, kedvenc milliárdosát, a volt titkosügynököt fogja kinevezni.

De az biztos, hogy mindezen kisebb pártok kétes értékű kormány-kritikájából, a jóval hitelesebb elitellenességéből és a „Visszahozzuk a múltat!” nosztalgia szlogenjéből a Kreml bűze árad. Jellemző, hogy egyik szomszédunk, idős házaspár az egyik ilyen egyszemélyes pártban bízik: ablakukban a „Volný blok” plakátja. Volný a parlamenti dulakodásokat és botrányokat produkáló képviselő neve, a név jelentése: „szabad”. No és a párt plakátja mellett az ablakban még egy transzparens: „A vakcinamaffia vége!”

Hát csoda, hogy az idősek nagy része nem akarja, vagy direkt elutasítja az oltást? A jelen helyzetben ők a legveszélyeztettebb réteg, és egyéb egészségügyi körülményekkel súlyosbítva közülük fekszenek a legtöbben az intenzív osztályon.

A cinikus felelőtlenség és az irracionalitás örömünnepet ül. És masszívan szedi az áldozatait.

Ki hozza vissza a jövőt? Vagy a múltat?

Zárósoraim írása pillanatában zárják az urnákat is. Ma este, október 9-én estére többet fogunk tudni. De távolról sem mindent. Nem nehéz megjósolni: Csehországban csak most kezdődik a bál.

S hogy végül egy másik klasszikust idézzünk, mert egy biztos: Senki sem fog nevetni.