Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Negyedik hullám: több helyen is visszatért a távoktatás

Ez a cikk több mint 2 éves.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arról számolt be az InfóRádiónak, hogy három vagy négy olyan iskola van, amit be kellett zárni, és 10-15 további intézmény van, ahol intézkedéseket kellett hozni osztályok vagy csoportok tantermen kívüli oktatásának elrendelésére.

A szakértő szerint ez összességében nem nagy arány, viszont jól mutatja, hogy az oltottság „szükséges, de nem elégséges feltétel”.

Tóth Sándor szegedi virológus már augusztusban megjósolta, hogy a negyedik hullám kezdete pont az iskolakezdéssel fog egybeesni. A szülőket képviselő Szülői Hang közösség úgy látja: csakúgy, mint ahogyan tavaly, szülőként idén sem tudják, mire számíthatnak egy újabb járványhullám esetén.

Totyik szerint a laborországnak tekintett Ausztriához hasonlóan Magyarországon is minden osztályt hetente legalább egyszer tesztelni kéne, és ott, ahol egy fertőzött tanulót is találnak, azonnal zárni kellene az osztályt, vagy ha túl magas a fertőzöttek szám, akkor az egész intézményt be kellene zárni. A szakszervezeti alelnök szerint aggasztó az is, hogy a hátrányos helyzetű régiókban nagyon alacsony az oltási hajlandóság, és ott több, oltást népszerűsítő intézkedésekre lenne szükség, mint például oltóbuszokra.

A pedagógusok átoltottsága 80-85 százalék körüli értéken stagnál. Totyik Tamás szerint a szakmacsoportok tekintetében az egészségügy után itt a legmagasabb az átoltottsági szint a kormányzati kommunikáció alapján. A 12-18 éves korosztályban a tanulók harmada van beoltva. Totyik a legnagyobb problémát abban látja, hogy a 17 éven felüli osztályoknál irányadó szabályként nem lehet karantént elrendelni, ami azt fogja eredményezni egyes iskoláknál, hogy a fertőzöttség szám olyan magas lesz, hogy az egész intézményt be kell majd zárni.

Gulyás Gergely a szerda reggeli kormányinfón azt mondta, hogy szerinte továbbra is az oltás a legfontosabb eszköz a járvány elleni küzdelemben. A kormány szerint egyelőre nincs szükség további szigorításokra, és az ezért a területért felelős önkormányzatokra bízna a kormányt azt a döntést, hogy szükséges-e újból maszkviselési kötelezettséget előírni a tömegközlekedési eszközökön. Arról, hogy hány ember kapta meg Magyarországon a harmadik dózis vakcináját még nem tudni pontos adatot.

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás