Az afganisztáni tálib hatalomátvétel új kihívásokkal állítja szembe a térség államait. Az ország területének majdhogynem egésze már a tálibok ellenőrzése alatt áll, így érthető módon rég nem látott menekülthullám indult útnak nyugatra. Jelentős részük azonban csak Törökországig jut el, nagymértékben felbolygatva a török belpolitikát. Az évek óta komoly gazdasági válsággal és a több millió szíriai menekült befogadása keltette társadalmi feszültségekkel küzdő országban már most látni, hogy a 2023-ban várható választások egyik nagy kérdése az lesz, mit is tegyen Ankara a menekültekkel.

2011. április 29-én egy 252 főt számláló szíriai menekültcsoport érkezett Törökország déli, Hatay tartományába. Ekkor Szíriában még nem volt szó polgárháborúról, csak egyre vadabb tüntetésekről. A török hatóságok arra számítottak, hogy Tunéziához és Egyiptomhoz hasonlóan ez a konfliktus is pár hónapon belül véget fog érni, és a menekültek majd mind hazatérnek. A szíriai konfliktus azonban még most is tart, Törökországban pedig már több mint 3,6 millió szíriai él, ami a 84 milliós ország lakosságának 4,4%-át jelenti.

A szíriai konfliktusban Erdoğan elnök kezdetektől fogva a többnyire konzervatív szunnitákból álló ellenzéket támogatta, így az országba is leginkább szunnita arabok érkeztek menekültként. A kormány az első években muszlim hittestvéri kötelességként hivatkozott a menekültek megsegítésére, ahogyan annak idején Medina lakossága is befogadta a Mekkából menekülő Mohamed prófétát és társait. A szíriai konfliktus azonban egyre véresebb lett, a menekültek száma is folyamatosan csak nőtt, így idővel az a kérdés került mindinkább előtérbe, hogy ha vége is lesz a polgárháborúnak, vajon mennyi menekült fog visszatérni az időközben földig rombolt Szíriába.

Érdekes módon Törökországban a menekültellenesség nem a jobb, hanem a baloldalon kezdődött.

A legnagyobb ellenzéki párt, a szekuláris CHP (Köztársasági Néppárt) sérelmezte a többségében konzervatív szunnita muszlimok számának növekedését. Véleményük szerint Erdoğan befogadásukkal az országban amúgy érzékeny pontnak számító konzervatív-szekuláris arányokat akarta felborítani. A jobb oldalt már kevésbé zavarta, hogy nő a konzervatív lakosság száma.

2015 végére az addig stagnáló török gazdaság recesszióba fordult, az éves infláció elérte a 8,8%-ot, a jegybanki alapkamat mértéke pedig a 7,5%-ot.

Sok munkaadó a szíriai menekültek feketén foglalkoztatásával próbálta csökkenteni kiadásait.

A gazdasági válság elmélyülésével a feketén, éhbérért dolgoztatott menekültek száma, a velük szemben táplált gyűlölettel együtt nőtt. Rövid időn belül ők váltak a gazdasági válság bűnbakjaivá is.

A menekültek hivatalosan nem vállalhatnak munkát Törökországban, rendszeres támogatásként csak havi 16 eurót kapnak az EU-tól. Lényegében több millió éhbérért dolgoztatható ember került a török gazdaság vérkeringésébe. Nem tudni pontosan, hányan dolgozhatnak ilyen körülmények között az országban, azonban az UNHCR 2019-es jelentése közel 1,4 millió főre becsüli az érintettek körét. Leginkább az építő- és textilipar foglalkoztat szíriakiakat, általában a török bérek feléért. Az Afganisztánból, Irakból, Iránból, de még Nyugat-Afrikából érkezett pár százezer menekült is a szíriaikhoz hasonló helyzetben találta magát. Az ő számukat még megtippelni is nehéz, mivel jelentős részük illegálisan lépett az ország területére és jelenleg is úgy dolgozik, hogy annak semmilyen rendszerben nincsen nyoma.

A külföldiek dolgoztatásának elterjedésével nem is csoda, hogy az utóbbi években a török állampolgárok körében folyamatosan emelkedik a munkanélküliség. Míg 2018 januárjában a munkanélküliség csak 10,8% volt, mostanra már elérte a 15,7%-ot. Bizonyos szektorokban mára többségében csak külföldieket alkalmaznak, az építőiparban és a gyárakban szíriaiakat, a turizmusban kazahokat és kirgizeket (az országba nagy számban érkező orosz turisták miatt), a mezőgazdaságban afgánokat, sőt olyan esetre is volt már példa, hogy szenegáliak szüretelték a teát Rize tartományban.

Az érthetően egyre feszültebb török munkavállalók azonban nem a hatalmas összegeket spóroló munkaadókat hibáztatják a kialakult helyzetért, hanem a külföldieket, általában a szíriai menekülteket tették felelőssé.

A politikai pártok megosztottak a kérdésben

A kormányzó AKP mozgásterét korlátozza a 2015-ben megkötött EU-s megállapodás, miszerint 3 milliárd euróért cserébe feltartóztatja a menekülteket. Ezt a megállapodást idén további 3 milliárd euróért cserébe újították meg. Mindeközben a kormánypárt általában arra hivatkozik, hogy a muszlimoknak kötelességük befogadni muszlim hittestvéreiket. Érdekes módon az újabb EU-s megállapodás után Erdoğan elnök felesége, Emine Erdoğan maga is hosszú beszédet intézett népéhez az ország humanitárius kötelességeiről, a történetből csak az EU által felajánlott pénzt felejtette el megemlíteni.

Sokan érveltek a menekültek befogadása mellett a külföldiek nagyarányú részvételével is a török gazdaságban, bár valójában az országban élő 3,6 millió szíriai elenyésző hányada dolgozhat bejelentve. Mindössze 13.000 fő rendelkezik munkavállalási engedéllyel, és csak további százezernek sikerült török állampolgárságot szereznie. Egy bő hónappal ezelőtt az AKP elnökhelyettese, Yasin Aktay a Euronews-nak adott interjújában azt mondta, ha a szíriaiakat hazaküldik, összeomlana a gazdaság – valójában beismerve, hogy a török gazdaság az éhbérért, feketén dolgoztatott munkásoknak köszönhetően tartja még magát.

Az AKP koalíciós partnere, a szélsőjobbos MHP (Nemzeti Cselekvés Pártja) ezzel szemben sokkal inkább bevándorlásellenes. Idén júliusban, mikor az ország keleti határára már nagy tömegekben érkeztek az afgán menekültek, a párt elnöke, Devlet Bahceli a helyzetet a Törökország demográfiai berendezkedése elleni nyílt támadásként értékelte, amit mielőbb meg kell állítani.

Nemcsak a kormányzó pártok, az ellenzék is megosztott a kérdésben.

Tanju Özcan, Bolu város polgármestere a szekuláris CHP-ből, a populizmust meglovagolva például csak szítja a xenofób indulatokat. Özcan 2019-es beiktatása után egyből nyilvánosan közölte, hogy az ő vezetése alatt az önkormányzat nem fog semmiféle segélyt nyújtani szíriai menekülteknek. A gond csak az, hogy a szíriai menekültek Törökországban eleve csak a Vörös Félhold, az EU és az ENSZ közös keretéből kapnak támogatást, önkormányzati segély sehol nem jár nekik.

Amikor pedig 2020 elején Erdoğan elnök bejelentette, hogy továbbengedik a menekülteket Európa felé, Özcan megragadta az alkalmat, hogy ingyenes buszjáratokat indítson azon menekülteknek számára, akik a görög határhoz akarnak eljutni. Nagy port azonban csak idén júliusban kavart, amikor egy új rendelete értelmében a külföldiek kötelesek lettek a vízért tízszer annyit fizetni, mint a török állampolgárok. Özcant ezért nemcsak a kormány, de saját pártja is elítélte. Erős menekültellenessége már csak azért is furcsa, mivel Bolu városában 4222 szíriai menekült él, ami a város lakosságának mindösszesen 1,39%-át teszi ki.

A szintén CHP-s vezetésű Izmir városában már teljesen más a helyzet. Itt közel százötvenezer szíriai menekült él, ez a lakosság 3,4%-a. A főpolgármester, Tunç Soyer többször hitet tett amellett, hogy a menekültekkel lehet békésen együtt élni. Ezt elősegítendő hozták létre a Városi Igazság és Egyenlőség hivatalát, amely a menekült lakosok integrációját könnyíti meg. Többek között rendszeresen tartanak érzékenyítő foglalkozásokat iskolákban, sőt idén még közös programot is fejlesztettek az UNHCR-el, annak érdekében, hogy a menekültek könnyebben jussanak hozzá az önkormányzat szolgáltatásaihoz.

A CHP-vel szövetséges jobboldali IP (Jó Párt) azonban szintén inkább demagóg módon közelíti meg a helyzetet. A párt elnöke, Meral Aksener pár hete például arról beszélt, hogy a 3 milliárd euró elfogadása helyett, a török állampolgárok gyűjtsék össze ezt az összeget, és küldjék azt a menekültekkel együtt az EU-ba. Rajta kívül a párt több tagja is gyakran tesz menekültellenes kijelentéseket, legtöbbször az arab nyelvű feliratok zavarják őket.

A feszültség folyamatosan nő az országban

Egy hónapja Ankara csúfos eseményeknek lehetett szemtanúja. Augusztus 10-én, este verekedés tört ki szíriaiak és törökök egy csoportja között, amiben két török fiatalt megkéseltek, majd több szíriai lakását kövekkel dobálták meg. Másnap délután az egyik megkéselt török fiatal a kórházban belehalt sérüléseibe. Estére több száz fős tömeg gyűlt össze a szíriaiak lakta Altindag negyedben. Ugyan a rendőrség is kivonult, de a feldühödött tömeget nem oszlatta fel, helyette biztos távolságból nézte végig, ahogy a jelenlévők menekültek lakásaira, üzlethelyiségre támadnak. Bár a menekültek egy részét a hatóságok már korábban elszállították, az otthon maradtak közül sokan megsérültek, nem egy kisgyerek is.

Míg a CHP és az IP nyilatkozatokban inkább azt emelték ki, hogy egy török fiatal meghalt, addig az AKP úgy nyilatkozott, hogy a bűnért egyéni felelősségre vonás szükséges, utalva arra, hogy nem lehet számonkérni az összes menekültet az események miatt. A rendőrség hatvanhét főt vett őrizetbe, mint kiderült többségük nem is környékbeli volt, és majdnem mindegyiknek volt már dolga a hatóságokkal.

A most Afganisztán felől érkező menekülthullám miatt egyre többen aggódnak, hogy még több, az ankaraihoz hasonló esetre lehet számítani. A kormány álláspontja szerint több menekültet az ország már nem lesz képes befogadni, sokan azonban attól tartanak, hogy Erdoğan mást tervez. Először is nem kevés belföldi cég a koronavírus okozta válságban csak az olcsó, be nem jelentett munkásokkal tudja fenntartani magát. Az afgán menekültek pedig még a szíriaiaknál is olcsóbban dolgoznak, azaz a munkásaikat kizsákmányoló munkaadók csak örülnek az újabb menekülthullámnak.

A történet másik oldala, hogy Erdoğan a menekültekről szóló megállapodással tartja sakkban Európát.

Az EU még akkor is inkább csendben maradt, mikor a török elnök nagyszabású katonai akcióba kezdett az ország kurdok lakta délkeleti régiójában – ezzel csalogatva magához a szélsőjobbos MHP-t. Sokak szerint Erdoğan most is erre játszik, hiszen legkésőbb 2023-ban választásokat tartanak, népszerűsége azonban folyamatosan csökken. Nem kizárt, hogy ismét valami demokratikusnak nem nevezhető tervvel akarja elérni, hogy még öt évet az ezer szobás palotájában maradhasson.

Mindezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy nyer-e bárki az új Törökország-EU megállapodással. Erdoğan 2020 februárjában már egyszer útnak eresztette a menekülteket Görögország felé, azóta pedig másoknak is megtetszett ez a fajta érdekérvényesítés. Idén májusban Marokkó indította el az ott felgyülemlett tömegeket Ceuta (az országban fekvő spanyol enklávé felé), egy diplomáciai konfliktus miatt: kiderült, hogy a Marokkó által megszállva tartott Nyugat-Szahara elszakadásáért küzdő mozgalom, a Polisario Front vezetőjét, Brahim Gali-t egy madridi kórházban kezelik koronavírus-fertőzéssel. Alexander Lukasenka, fehérorosz diktátor szintén menekültekkel akar jelenleg nyomást gyakorolni az EU-ra.

Amíg Törökországban Erdoğan az egyetlen, aki hajlandó együttműködni az EU-val a menekültek kapcsán, a török ellenzék okkal tart attól, hogy az újabb megállapodás egyetlen győztese nem más, mint Erdoğan.