Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kilenc hónapja nem fizetnek a kórházak a beszállítóknak, 60 milliárd forint fölé emelkedhet az adósságuk

Idén is gondot jelent a kórházak fizetésképtelensége: július végi tartozásállományuk egy hónap alatt 4,5 milliárd forinttal, 46 milliárd forintra nőtt a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint, az év végére bőven 60 milliárd forint fölé nőhet, ha a kormány nem intézkedik mihamarabb – írja a Világgazdaság.

Rásky László, a legnagyobb kórházimedicina-beszállítókat tömörítő szervezet, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára a lapnak nyilatkozva kiemelte: a hitelezők száma nem változik érdemben, az intézmények körülbelül 4,5 ezer beszállítónak tartoznak,

de az adósság júliusi végi szintje már ott tartott, mint a tavaly novemberi.

Rásky László szerint a növekedés még így is átlagosnak mondható. A Honvédkórházban a június végi 184 millió forintról júliusra 304 millióra emelkedett a beszállítókkal szembeni tartozás, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetben 2 milliárd forintról 2,2 milliárdra, az ajkai Magyar Imre Kórházban pedig 887 millió forintról egymilliárd fölé.

A gazdasági lap arról is beszámol, hogy a kórházakban – feltehetően a koronavírus-járványtól nem függetlenül – megugrottak a táppénz kiadások is: év elején 9,8 milliárd forinttal több pénzt, összesen 97,7 milliárd forintot utalt a MÁK a betegállományban lévőknek, mint egy évvel ezelőtt ugyanekkor.

A kórházak adósságát általában év végén konszolidációs csomaggal rendezi a kormány, ez azonban csak tűzoltásra elég. A kórházi adósságok témája évről évre aggodalomra ad okot – elsősorban azért, mert rámutat az állami finanszírozású egészségügyi rendszer hiányosságaira.

Rásky szerint a kisebb medicinavállalkozások már nagyon nehezen működnek a kifizetetlen számlák miatt, ezért mihamarabb szükség lenne az egészségügyi intézmények finanszírozásának újragondolására és adósságuk rendezésére.

Mint arról júliusban beszámoltunk, az adósságot a betegek sínylik meg a legjobban, ugyanis a probléma az ellátás minőségére is kihat: egyes műtéteket például el kell halasztani, mert hiányoznak alapfelszerelések, sokakat pedig elriasztanak a hosszú várólisták.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila