Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A bioetikai törvény elfogadása után sem maradhatnak tétlenek a francia LMBTQI aktivisták  

„Több jogot, kevesebb fecsegést! Túl sok az ígéret, visszafelé haladunk.” (Plus de droits, moins de blabla ! Trop de promesses, on régresse !)

A párizsi agglomeráció éves büszkeségmenete a francia LMBTQI emberek számára a legnagyobb felület, ahol megnyilvánulhatnak követeléseik az ország vezetői és a többségi társadalom felé. Ez a két egyszerű mondat, amit a szervezők az idén szlogenként megfogalmaztak, több év beváltatlan reményeit sűrítette egy kiáltásba az Élysée-palota irányába – még egyszer utoljára a 2022-es elnökválasztás előtt.

Noha azóta a bioetikai törvénnyel megszavazták a 2017-es kampány Macronjának nagy ígéretét, a mesterséges megtermékenyítés (PMA) engedélyezését az egyedülálló vagy homoszexuális kapcsolatban élő nőknek, ma is nagy szükség van Franciaországban az erős mozgalmakra a jogegyenlőség érdekében és a mindennapi LMBTQI-fóbiákkal szemben.

A nemzeti büszkeség figyelmébe: a forradalom óta is rögös az út

A történeti előzmények közül sok francia önérzete a nagy forradalom 1791-es büntetőtörvénykönyvének az említését kívánná, amelyre gyakran hivatkoznak a homoszexualitást dekriminalizáló jogforrásként. Ez a törvény azonban – Kertbeny Károly szóalkotása előtt – csak a „szodómiát” dekriminalizálta, ami a 18. századi enciklopédiákban a reproduktív cél nélküli aktusoknál szűkebb értelemben, a férfiak közti szexuális tevékenységek megfelelőjeként jelent meg.

Ez a dekriminalizáció azonban végtelen számú lehetőséget hagyott a nem konvencionális szexuális érdeklődésűek vegzálására: többnyire a köznyugalomra, közszeméremre, gyermekekre jelentett veszélyként tekintve rájuk. Emellett pedig a gyarmatosítás „civilizátori missziója” is tovább árnyalja a képet (amit 1791 ünneplői mellett különösen a Napóleont is pinkwasholó bonapartisták figyelmébe ajánlunk): ennek következményeként Afrikában a mai napig fellelhető az európai ihletés a homoszexualitást kriminalizáló törvényekben.

Franciaországban az említett, gyermekvédelemre hivatkozó diszkrimináció viszonylag sokáig életben maradt. Ezt mutatja, hogy az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatok beleegyezési korhatára 1982-ig 21 év volt, szemben az egyéb esetekre érvényes 15 évvel. Ennek a kiegyenlítése után a nyolcvanas évektől folytatódott a szexuális kisebbségek rendszerszintű megkülönböztetését fenntartó gyakorlatok felszámolása, például megszűnt a köztisztviselői munkakörök betöltésének „jó erkölcshöz” kötése.

A folyamat a házassági egyenlőséghez 2013-ra jutott el, de ahogy korábban az abortusz engedélyezése és a halálbüntetés eltörlése, ez is hatalmas ellenreakciót váltott ki.

A törvénytervezetet a nemzetgyűlésben az akkori igazságügyi miniszter, a francia guyanai származású Christine Taubira óriási, 5300 módosító indítványos jobboldali obstrukción keresztül vitte sikerre, ami a rabszolgaság és emberkereskedelem áldozatainak kártérítéséért is küzdő politikusnak máig nagy népszerűséget biztosít. (Februárban az Odoxa közvélemény-kutatása a baloldali szimpatizánsok körében a legnagyobb támogatottságú hipotetikus elnökválasztási jelöltnek hozta ki). Bár Taubirának 2013-ban a jobboldal is nyilvánosan gratulált, az elszabadult LMBTQI-ellenes indulatokkal a nemzetgyűlés falain kívül is meg kellett küzdeni.

Az LMBTQI jogbővítések megkerülhetetlen ellenmozgalma: La Manif pour tous

A házasság terén jogegyenlőséget teremtő törvény nemzetgyűlési vitájának az LMBTQI emberek igencsak „megfizették az árát”. Az SOS homophobie civil szervezet 2013-ban rekordszámú, 3517 bejelentést kapott inzultusról, erőszakról, fenyegetésről és diszkriminációról (ez a szám 2011-ben 1556, 2012-ben 1977 volt; 2020-ben pedig 1815).

A konzervatív ellenállás szervezeti kereteit a 2012 végén alakult La Manif pour tous (Tüntetés mindenkinek) adta meg, amely országszerte szervezte demonstrációit a házassági egyenlőséggel szemben. A reakcionárius indulatok fenntartására a Manif pour tous sajnos meglehetősen változatos és hatásos eszköztárral rendelkezett. Ennek egyik eleme volt a résztvevők számának felfújása, majd intenzív kommunikációja – ezt a szokásos szervezői optimizmuson túlmutatóan, nagyságrendi eltérésekkel művelték. (2013. március 24-i menetükre például 1,4 millió résztvevőt becsültek a rendőrségi 300 ezerrel szemben; 2019. október 6-án pedig 600 ezer főt a rendőrség 42 ezres, és egy újságírói csoport 75 ezres számolásával szemben). Emellett általában véve is a közvéleményt megtévesztve, rosszhiszeműen karikírozták a genderelméletet, vagy épp összemosták a béranyaság és a mesterséges megtermékenyítés lehetőségeit vagy a polgári és egyházi házasságkötést.

További igen súlyos bűnük, ami 2021 Magyarországának is üzen, a gyermekek kíméletlen instrumentalizációja volt. A 2013-as tüntetésekre kihurcolt, majd mára identitásukra ébredt fiatalok tragédiájáról idén a Le Monde írt érdekes cikket.

Az offenzíva révén a Manif pour tous sajnos súlyos hatással volt és van máig az LMBTQI emberek életére. Miután a házassági egyenlőség támogatottsága szépen emelkedett a társadalomban (az Ifop mérése szerint a 2012 végi 61%-ról csak 2014 végére 68%-ra), a Manif pour tous aktuális tüntetéseinek fő témája jelenleg a mesterséges megtermékenyítéshez való hozzáférés bővítésének – tehát a bioetikai törvénynek – az ellenzése.

Bioetikai törvény: aggályok és hiányosságok

A bioetikai törvény az LMBTQI mozgalmak fő követelése az elmúlt években. A mesterséges megtermékenyítés kiterjesztésének ígéretére utalt az idei Párizs környéki Pride idézett szlogenje is a túl sok fecsegésről, ugyanis 2013 óta várták az érintettek, hogy megszülessen a törvény.

A Oui oui oui szervezet (három igen: a házasságra, az örökbefogadásra, a mesterséges megtermékenyítésre) a házassági egyenlőség megteremtésével egyidőben kezdett tüntetéseket emiatt. A Taubira-féle törvényből ugyanis ez végül kimaradt – Taubira nem ellenezte ezt a lehetőséget, csak különválasztani szerette volna a két kérdést, az eltérő jogi következmények, illetve vélhetőleg az obstrukció és a kormányzó szocialista pártbeli feszültségek miatt. Mindenesetre a döntés 2013 óta folyton későbbre és későbbre tolódott, egészen mostanáig, ami a gyermekvállalást tervezőknek valóságos örökkévalóságot jelentett.

A mesterséges megtermékenyítés esélyegyenlősége azonban a 2021. június 29-én 326-115 arányban elfogadott törvénnyel sem teljesül teljesen. Bár a PMA pour toutes (PMA minden nőnek) táblák eltűnhetnek a tüntetésekről, a PMA pour tout-e-s (inkluzív nyelvi átírás) feliratok velünk kell, hogy maradjanak. Ugyanis 2019 szeptemberében a nemzetgyűlés nem támogatta, hogy a születéskori nem megváltoztatása kikerüljön a mesterséges megtermékenyítéshez való hozzáférés akadályai közül.

Forrás: Facebook.

Marianne, a francia köztársaság szimbóluma az évek során ugyan megtett több lépést, hogy a nem heteroszexuális állampolgárainak is ugyanazokat a jogokat biztosítsa, de a transzernyővel még nem barátkozott meg, aminek csak a legutóbbi rendszerszintű megnyilvánulása a bioetikai törvény e diszkriminációja.

Miután tavaly májusban a francia sajtó megünnepelte az ország első transznemű polgármestere, Marie Cau megválasztását (Tilloy-lez-Marchiennes községben, Lille közelében), épp egy lille-i transznemű gimnazista öngyilkossága szolgált riasztó jelzésként a franciaországi transz közösség mindennapi nehézségeiről. A 17 éves Fouad halála előtt két héttel került összetűzésbe iskolája vezetőségével, mert szoknyában érkezett egy tanítási napon.

Ráadásul hiába tűnik sürgetőnek az LMBTQI mozgalom részéről a transz ügyek felkarolása, magán az idei Párizs környéki büszkeségmeneten is történtek transzfób incidensek, miután a menetbe „itt van, pedig senki se hívta” TERF csoportok is keveredtek, akik aztán a kibertérben is folytatták egy transz aktivista zaklatását, elárasztva Twitter-falát a „leszbikusok nem szeretik a péniszt” szlogennel.

A Párizs környéki Pride-ot szervező Inter-LGBT ernyőszervezet elítélte az esetet, és kinyilvánította, hogy semmi keresnivalójuk a TERF-eknek egy büszkeségmeneten; az egy hét múlva következő Marseille Pride szervezői pedig így előre tudták jelezni, hogy a Pride nem a transzfóbia terepe (amire a menet saját megfigyelésem szerint rezonált is a tényleg gyakori anti-TERF és „PMA pour tout-e-s” transzparensekkel).

Van, aki integrálna, és van, aki általában a megosztást szereti

Eközben a párizsi régió Pride-ja deklarált céljává tette az inkluzivitás emelését, amit szimbolikusan az útvonallal is kifejezett. Míg a korábbi években a Concorde térről, a Luxembourg kerttől vagy épp Montparnasse-ról indult a menet a tüntetések főtere, a République felé, idén a résztvevők Párizs egyik északkeleti elővárosa, Pantin temploma elé várták a gyülekezőket. Arra utalva, hogy nem minden szervező és résztvevő lakik a melegnegyedként is ismert, erősen dzsentrifikálódott Marais luxuslakásaiban.

Ha már lakások: az LMBTQI menekültek helyzete is fontos témává vált Franciaországban, amit több civilszervezet felkarolt (pl. a MAG Jeunes LGBT csoport Welcome Out kezdeményezése, a Shams France, az Afrique Arc-en-Ciel vagy a L’ARDHIS).

A büszkeségmeneteken is gyakran látott üzenetté vált, hogy Franciaország – korábban említett történelmi felelősségének ismeretében is – tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy a szexuális kisebbségeknek leginkább élhetetlen országokból érkezőket méltó körülmények között fogadja.

Ez kiemelt követelése volt a június 20-án, a menekültek világnapján rendezett radikális antikapitalista és antirasszista ellen-Pride-nak is, amit nagyjából 15 olyan civilszervezet hirdetett meg, akik nem szerettek volna például a kitoloncolásokban résztvevő Air France-szal vonulni, illetve megkérdőjelezték a hivatalos Pride inkluzivitását (ahol például a szervezők nem támogatták, hogy techno mellett zouk zene is szóljon).

Az LMBTQI menekültek megfelelő elhelyezéséért a küzdelem sokszor alulról jövő, és nem feltétlen onnan, ahonnan várnánk: Marseille-ben például öt éve az algériai Ludovic Mohamed Zahed imám alapított progresszív képzési központot és  LMBTQI inkluzív menedékszállást menekültek számára. Aztán tavaly a párizsi önkormányzat is tett egy gesztust – egy belleville-i négyszobás lakás felajánlásával e célra – ami remélhetőleg inkább egy folyamat kezdete lesz, semmint egy éveken át mutogatható kirakatintézkedés.

A francia LMBTQI mozgalom, különösen a 2010-es évek eleje óta, egyre inkább interszekcionális, és az osztály-, rassz-, nem-, orientációalapú elnyomással is szembeszáll. Ez jó ürügy a megosztását vagy diszkvalifikációját célzó politikai erőknek – legfőképp a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülésnek (RN). „Marine Le Pen megválasztása erős jelzés lesz a homofóbok ellen” – nevettetett nem nevettető szándékkal az RN egy aktivistája, a formáció néppártosodó törekvéseinek szellemében.

Az mindenesetre kevésbé szórakoztató, hogy kutatások szerint valóban egyre több, akár házas homoszexuális számára válik elfogadható alternatívává a szélsőjobboldali párt. Le Pen legfőbb szólama feléjük, hogy a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció, homofóbia a bevándorlók és a muzulmánok irányából érkezik.

Még egy fontos követelés: a reparatív terápiák betiltása

Ahogy korábban a bioetikai törvényt is sokévnyi ígérgetés előzte meg, jelenleg a nemi és szexuális identitás megváltoztatását ígérő, áltudományos reparatív terápiák betiltása is hasonló stádiumban jár. Laurence Vanceunebrock, a kormánypárt, azaz a La République en marche képviselője évek óta foglalkozik a témával, és legutóbb májusban kérdezte Élisabeth Moreno nemek közötti egyenlőségért és az esélyegyenlőségért felelős minisztert a hasonló terápiák tiltásáról.

Moreno perceken át taglalta a kormány szilárd elköteleződését a „középkori gyakorlatokkal” szemben, amivel az áldozatsegítéssel foglalkozó civilszervezetek (SOS Homophobie, Rien à guérir) mély csalódását váltotta ki – hiszen az általa idézett jogi lehetőségek nyilvánvalóan nem elégségesek, amíg csak Párizsban húsz magánszemélyről és vallási vagy egyházi intézményről tudnak, melyek reparatív terápiákat szolgáltatnak.

A „blablatage” a mesterséges megtermékenyítés kiterjesztését jelentősen elnyújtva évekkel tolta ki több család vagy egyedülálló nő gyermekvállalását. A reparatív terápiák kapcsán rendkívül fontos lenne a kormány tettrekészsége, hiszen a sokéves fecsegés itt is végzetes következményekkel járhat az érintettek életére.

Kiemelt kép: Facebook Inter-LGBT.