2021 derekán talán korai lenne még eredményt hirdetni Az év neoliberális kifejezése versenyben, hisz Magyarország kormánya, a kormánypártok képviselői, valamint a Fidesz gazdasági holdudvara – és nem utolsó sorban az ellenzék, valamint a különböző fragmentumaival szövetséges szellemi körök – kétségkívül erős erős mezőnyt jelentenek.

Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanakkor hibátlan stílusérzékkel, és tűpontos ütemezéssel vetette magát az arénába a „tisztességes adóverseny” kifejezéssel a szókapcsolatok mezőnyében, ugyanakkor jó eséllyel pályázik összesítettben is.

Bejelentkezésével nem utolsó sorban a nemzetközi retorikai ellenszélben is bátran kiállt politikai otthona és kormánya gazdaság- és társadalomfelfogása mellett. A politikus egész pontosan azt mondta az MTI híre szerint, hogy

„Továbbra is elutasítunk minden olyan nemzetközi megoldást, amely a tisztességes adóversenyt korlátozza”.

A miniszter az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása, az ECOFIN után beszélt erről újságíróknak, utalva a magyar gazdasági növekedés fényes kilátásaira (5, vagy ideális esetben több, mint 5,5 százalék), amihez a miniszter szerint elengedhetetlen az alacsony társasági adó.

Ez Magyarországon jelenleg 9 százalék, ami világszinten is nagyon alacsony. A számok ugyanakkor csalókák, tekintve hogy a nemzetközi nagyvállalatok Magyarországi tevékenységük után a valóságban, a különböző kedvezmények és támogatások figyelembe vétele mellett még ennél is kevesebbet, uszkve öt százalékot kell befizetniük, míg a legnagyobb harminc vállalat társasági adókulcsa 2018-ban valahol 3,6 százalék körül alakult.

Ez amellett, hogy egy vicc, és zárójelbe teszi a magyar kormány által a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásokat – mivel ezeknek valóban 9 százalék körül alakul az adókulcsuk -, azt is jelenti, hogy Magyarország effektíve adóparadicsomként működik, legalábbis a nagyvállalatok számára. Amit egyébként a Fidesz is elismert, sőt: maga a pénzügyminiszter is büszkélkedett már ezzel a működéssel.

A munkaerő alacsony – és a kormány által alacsonyan tartott – ára, valamint a kedvező szabályozások és a támogató politikai környezet mellett ez az alacsony társasági adókulcs fontos szerepet játszik abban, hogy a multik számára Magyarország vonzó befektetési célország.

A félperiférián, valamint a periférián épp a működőtőke-befektetések bevonzására alkalmazzák azt a bizonyos adóversenyt amiről Varga is beszélt. A pénzügyminiszter mondanivalójának annyi az érdekessége, hogy az ilyesmit manapság inkább elsunnyogni szokták, de végülis értelmezhetjük a pénzügyminiszter szavait a Fidesztől elvárt, píszí elleni harcias kiállásként.

Az ugyanis az elmúlt évtizedekben világossá vált, hogy a nemzetközi adóverseny, amiben a gazdasági szempontból kitett országok igyekeznek minél inkább egymás alá ígérni, végső soron két szereplőnek kedvez: a cégeknek, és a gazdasági érdekcsoportokkal szimbiózisban élő politikai elitnek.

Nem jó ezzel szemben se az ország lakosságának, hisz végső soron kevesebb adót szed be az állam (amit persze ki tudja mire költenének, merülhet fel), és a GDP töretlen növekedése mellett sem jó az adott ország kis- és középvállalkozásainak sem, melyek eleve hátrányból indulnak azon területeken, ahol a nagyokkal kell versenyre kelniük. A társadalom széles rétegei nem fognak jobban élni attól, ha növekszik a nagyvállalatok profitrátája, mert ha több embernek nyílik lehetősége bizonytalanul kifizetett túlórákon át állni a szalag mellett az egyre terjeszkedő gyárak valamelyikében, az nem a jólét, hanem a kizsákmányolás növekedése.

Ami a vicc, hogy noha a centrumországok gazdaságai egy részről profitálhatnak a félperiféria és a periféria olcsó munkaerejéből és alacsony adóiból (és számtalan más, számukra előnyös jellemzőjükből), egy bizonyos szint felett nekik is kényelmetlen ha a világ egyes pontjain kirívóan alacsonyabbak az adók, mint náluk odahaza. Ennek felismerése, és az ellene való cselekvés persze nagyban függ attól, hogy a hatalom birtokosai mit tekintenek preferenciájuknak a kormányzás során.

Erre vonatkozó jelzés a G20 országok globális társasági adóminimum terve is, melyet nemrég fogadtak el. A világ húsz vezető gazdaságát tömörítő csoport terve szerint 15 százalékos minimumadót kellene kivetniük az országoknak, és Varga Mihály is erre reflektálva védte meg az adóversenyt. Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a G20-as tervbe Boris Johnson brit miniszterelnök kormányának sikerült beleíratnia kivételként – többek között – a pénzügyi szektort, és általánosságban gyakorlatilag esélytelen, hogy megvalósuljon. Marketingértéke mindazonáltal megkérdőjelezhetetlen az aláíró országok politikai elitjei számára, melyek így jelezhetik, hogy hallják az idők szavát – noha várhatóan nem fognak jeleskedni abban, hogy eleget is tegyenek nekik.

Az adóverseny – a globális társasági adó kérdésével együtt – téma lett a nemzetközi politikában, mindazonáltal köszöni szépen, él és virul, úgyhogy Varga Mihálynak egyelőre nem kell aggódnia.

Tisztességesnek nevezni ugyanakkor mégiscsak erős kiállás azon értékek, elvek, és nem utolsó sorban működés mellett, amelyeket tisztességesnek nevezni a legnagyobb jóindulattal is nehéz volna.