Alig 15 nappal a tokiói olimpiai játékok nyitóünnepsége előtt Marukava Tamajo olimpiáért felelős miniszter bejelentette, hogy az ötkarikás versenyek üres lelátók előtt fognak zajlani.
Az már márciusban világossá vált, hogy Japán nem fog július 23-án külföldi vendégeket fogadni, a mostani határozást pedig már csak egyetlen bejelentés követheti: a sportolók egészségének megőrzése érdekében törlik az olimpiai játékokat.
Mit veszítenénk?
És mit veszítettünk volna bármikor is?
Június elején 10 ezer önkéntes jelezte, hogy a romló járványhelyzet miatt nem kíván részt vállalni az olimpiai játékok lebonyolításában, a szigetország lakosságának 80 százaléka ellenzi a sportesemény megrendezését, mérvadó vélemények szerint pedig egy „épelméjű világban” már régen visszamondták volna az olimpiai játékokat, amelynek immár 30 milliárd dollára becsülik a költségeit.
Hovatovább Jamagucsi Kaori, Japán egyik legismertebb olimpikonja egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Japánt belekényszerítették” az olimpia megszervezésébe, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a japán kormány és a helyi szervezők pedig figyelmen kívül hagyják a társadalmi ellenállást, amely a játékok törlését követeli.
Márpedig a japán nép a barátunk, s nem lehet tetsző, ami ellenükre történik.
Itt a végső ideje az olimpiai játékok eltörlésének.
Görögország megroggyant belé, Rio de Janeiro rajtavesztett, és több ezer szegénynek kellett elhagynia az otthonát miatta, London erősen megsínylette. Itt az ideje tanulnunk a hibákból.
A tokiói olimpiai játékokat el kell törölni.
S amikor majd lehet, akkor is azon kell fáradoznunk, hogy a nemzetközi munkásolimpiát állítsák a helyére: a tömeges részvételen alapuló játékokat, amelyen nem csak agyonhajtott élsportolók vesznek részt, amely nem a nemzetek vetélkedését díjazza, s mindenekelőtt nem a tőke javát szolgálja.
