Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar egészségügy ünnepnapja előtt értesültek az egészségügyi szakdolgozók arról, hogy nem hozzák előre a béremelésüket

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) márciusban levélben kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy hozza előre a jövő év elején esedékes egészségügyi szakdolgozók béremelését, amit az EMMI visszautasított – írja a Népszava.

Elmondások szerint két hete az országos kórházi főigazgató a Kórházszövetség kongresszusán még arról beszélt, hogy terítéken vannak a kormányzatnál előrehozott béremeléssel kapcsolatos beadványok.  Az EMMI MESZK-nek küldött válaszleveléből viszont az derült ki, hogy szó sincs ilyesmiről.

Az EMMI éppen a július elsejei magyar egészségügy ünnepnapja, a Semmelweis Nap előtt utasította vissza levélben a szakdolgozók kérését, amely levélről Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta, hogy „inkább ne jött volna”.

Az EMMI nevében válaszoló Latorcai Csaba lényegében azt írta a válaszlevélben, hogy a kormány már így is épp eleget tett a szakdolgozókért. Ezt bizonyítandó felelevenítette, hogy 2019 és 2021 között 72%-os béremelést, valamint tíz nap pótszabadságot és 500 ezer forintos egyszeri juttatást kaptak az érintettek.

A MESZK azonban azt is kérte, hogy a következő két év során arányosítsák a szakdolgozók juttatásait a megnövelt orvosi bérekhez.

A Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint az egészségügyi szakdolgozók 95%-a elégedetlen a bérével. A MESZK felmérésében résztvevő dolgozók 16,4%-nak nem,  hogy nem nőtt, hanem még csökkent is az alapilletménye március után a megváltozott munkaköri besorolásnak köszönhetően. Ráadásul egyre több asszisztens, nővér, ápoló stb. fontolgatja a pályaelhagyást: a Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint minden ötödik szakdolgozó pályaelhagyást fontolgat, a MESZK felmérésében résztvevőknek 17,2%-a még idén otthagyná az egészségügyet, 45%-a még kivár. Áprilisban egy a Tett-nek nyilatkozó szakápoló, arról, hogy miért utasította vissza az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt, azt mondta:

„…nem az ápolókra szabták, hanem az orvosok státuszát rendezi új sorokba, ill. a hálapénz kivezetésének néhány alternatívája is bele lett foglalva. Mindaz a személyzet, akik az egészségügyben az orvosokon kívül közalkalmazottakként voltak eddig foglalkoztatva, csak mint melléktermék van kezelve a törvényben.”

Mindezek miatt országos demonstráció megszervezésére készül a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. A kamara országos felmérést is végzett arról, hogy a tagok hány százaléka támogatja ilyen demonstráció megszervezését, és a válaszadók többsége támogatta azt.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán