Nem szólnék itt és most arról, hogy erkölcsileg miért problémásak az előválasztáson tapasztalt koordinált visszaléptetések, erről már írt a Mércén,  kollégám, Juhász Vanessza és Kapelner Zsolt is. 

Azt, hogy az ellenzéki szavazók támogatását készpénznek veszik az ellenzéki pártok, már megszoktuk. Azt, hogy visszaélnek azzal, hogy sokunk akár az ördögre is leszavazna, csak törjön meg Orbán egyeduralma – vagy csak egyszerűen történjen már valami ebben a süket-néma társadalomban -, azt is megszoktuk már.

Arra viszont nem számítottunk, hogy miután tíz évig világnézeti különbségekre hivatkozva nem fogtak össze ellenzéki pártok, most még azelőtt készek lesznek összefogni legádázabb ideológiai ellenségeikkel is, hogy egyáltalán kifejezésre juttathatták volna különbségeiket. Az előválasztás módot adott volna arra, hogy a NER fennállása óta először úgy „különcködjenek”, hogy valaki az összefogást kérné rajtuk számon… Vigasztalhatna bennünket, hogy az előválasztáson legalább szavazatmegvonással büntethetjük az elvtelen kompromisszumokat kötő pártokat, politikusokat. Van azonban egy másik, talán a többinél is súlyosabb és gyakorlatibb probléma. Az, hogy a visszaléptetésnek indokolható stratégiai okai vannak, fals érv. A visszaléptetés ugyanis rossz stratégia.

Nincs szükség különösebb politikai éleslátásra annak felismeréséhez, hogy egy kampány túlnyomórészt a választói bázis mobilizálásáról szól, és csak kisebb mértékben az ellenfél választóinak meggyőzéséről. Emlékszünk még talán arra, hogy ugyan Orbán a 2016-os kvótanépszavazást elbukta, de több millió jobboldali törzsszavazó mobilizálásával megtartotta a ’18-as választás főpróbáját.

A visszaléptetésekkel pedig az ellenzék lemond ’22-es főpróbájáról, lemond arról, hogy „esélytelen jelöltek” indításával minden potenciális ellenzéki szavazót mozgósítson.

Nincsen tehát olyan költségbeli vagy stratégiai megfontolás, ami pótolhatja a kopogtatást, az utcai jelenlétet és általában az előválasztási kampányt – igen, beleértve az „esélytelen” jelöltek kampányát is. Ha a választók csak alacsony számban vesznek majd részt az előválasztáson azért, mert a visszaléptetések miatt több körzetben is már lefutott lesz a meccs, az visszavonhatatlanul rossz fényt fog vetni az ellenzékre. S mindezzel szoros összefüggésben áll az, hogy az ellenzék újra a Fideszre csupán reagálni képes, passzív szerepbe kényszerülhet.

Az előválasztási vitákkal az ellenzék akár jelenleg is uralhatná a közbeszédet, ha érthetetlen okokból nem egyeztek meg volna abban, hogy július 26-ig nem akarnak vitázni.

A kijelölt dátumnak ahhoz (is) lehet köze, hogy az ellenzéki pártok még vitázás előtt szeretnék meghatározni biztos indulóikat. Pedig Tordai Bence és Berg Dániel vitájának is volt értelme, még annak ellenére is, hogy Berg azóta lemondott Tordai javára, elvégre ez a vita is azon kevés események egyike volt, amikor az ellenzék az országról és nem saját magáról beszélt.

Talán ez egy túlontúl pesszimista elemzés. Machiavelli szerint két úton lehet hatalomhoz jutni, szerencse és erény útján. Így hát, annak, aki azt mondaná, hogy kritikus megjegyzésemmel „a Fidesz szekerét tolom”, hozzáteszem: az ellenzék szerencséjében azért még bízom.