A kávét, kakaót, valamint szóját és pálmaolajat termesztő országok különösen kitettek a klímaváltozásnak, így a szárazság, a folyamatossá váló aszályos időszakok jelentősen csökkenthetik a termelést, és ezzel Európa ellátása is veszélybe kerül – írja a Guardian.

Noha Európa leginkább az említett termékek, valamint derivátumaik árainak drágulásán keresztül szembesülhetnek a problémával, a termelőországok számára katasztrofális következményekkel járhat.

A lap által idézett tanulmány szerint míg az elmúlt negyedszázadban az EU mezőgazdasági importjának mindössze hét százalékát veszélyeztette a szárazság, az elkövetkezendő 25 évben 37 százalékra nőhet ez az arány, ami az érintett termékek drágulását fogja okozni. A pálmaolajat jelenleg számtalan termék előállítása során használják alapanyagként, míg a szója a takarmányozásban játszik fontos szerepet.

Jelenleg Európa vásárolja fel a világ kávétermelésének a harmadát, ennek fele érkezik Brazíliából és Vietnámból, a szárazságnak súlyosan kitett országokból. Mindazonáltal a lap megjegyzi, hogy Kolumbiában és Kenyában javulhatnak a feltételek, és az éghajlatváltozás miatt elképzelhető, hogy új termőterületeket lehet majd bevonni az érintett mezőgazdasági termékek előállításába. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a klímaváltozás miatt elterjedő betegségeket és kártevőket sem.

Az Unió szójafelhasználásának mindössze három százalékát termeli meg, míg kakaóból teljes mértékben függ az importtól. A pálmaolaj tekintetében úgyszintén importfüggő.

Mike Rivington kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a Nature Communications szaklapban megjelent tanulmány ugyan megfelelően számba veszi a szárazság okozta valószínű károkat, a termőterületek kiterjedésének és termékenységének csökkenésekor ugyanakkor nem számol más fontos tényezőkkel, az élelmezési rendszereknek pedig rugalmasabbá kell válniuk.

A változások felhívják a figyelmet a jelenlegi élelmiszerellátási láncok fenntarthatatlanságára is.

Ahogy azt sem szabad elhanyagolni, hogy a régies kifejezéssel „gyarmatáru” néven illetett termékeket nem véletlenül nevezték így. A jelenleg jelentős részben volt gyarmatokról érkező import élelmiszerek és élvezeti cikkek előállítása távoli, szegény országokban túlnyomórészt együtt jár a munkások kizsákmányolásával és a természet erőforrásainak gátlástalan kisajátításával.

Így a gyarmatáruk termelésének és kereskedelmének rendszerét egyébként is fontos lenne megreformálni. A szója– és olajpálma termesztése céljából hatalmas erdős területeket irtanak ki a világ kevésbé szerencsés pontjain, és termesztésük során éhbérért, vagy rabszolgamunkában dolgoztatnak embereket, ezért érheti meg ezeket a termékeket akár a világ másik feléről is importálni Európába.

Pedig itt olyan termékekről van szó, melyeket, vagy helyettesítőiket egy részről az Európai Unión belül is elő lehet állítani amivel rövidíteni az ellátási láncokat, másrészt ökológiai szempontból az is megfontolandó, hogy egyáltalán szükség van-e az érintett termékek ily mértékű termelésére.

Az Európában nem előállítható gyarmatáruk esetében pedig az a megfontolandó, hogy hogyan lehet biztosítani, hogy mind környezeti, mind társadalmi szempontból megfelelő módon állítsák elő őket, a jelenlegi rendszerek ugyanis csekély mértékben képesek ellátni feladatukat. A „fairtrade” termékek például elsősorban a nagybirtokosok és a cégek érdekeit szolgálják, miközben a vásárlókat abba a hitbe ringatják, hogy etikus terméket vásároltak, és ezért van olyan fogyasztói csoport, ami hajlamos magasabb árat fizetni.

Vannak ugyanakkor jó példák is, mint a zapatista kávétermesztő szövetkezetek, melyek az eladott termékekből befolyó összegeket valóban a helyi közösségek érdekében hasznosítják, és a termelésben dolgozók sem szenvednek a kávéföldekre jellemző embertelen kizsákmányolástól.