Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rideg az új hideg – Csakugyan ideológiai befolyásra törekszik Kína Budapesten?

Csütörtökön este Kína vonzásában? címmel vitaestet tartott a Tabumentes Egyesület szervezet, amelyen Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, közgazdász, Eszterhai Viktor, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, Krekó Péter, a Political Capital Institute igazgatója, valamint Matura Tamás politológus, Kína-kutató – a Mérce rendszeres szerzője – fejtette ki a véleményét Kína és Magyarország, Kína és az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió és Kína kapcsolatáról, és a kínai berendezkedés jellegéről. A vitának különös jelentőséget kölcsönzött a Fudan Egyetem tervezett budapesti campusáról szóló polémia.

A beszélgetés résztvevői különféleképpen értékelték az Egyesült Államok és Kína közt feszülő ellentétet, amelyet Juhász Bence, a beszélgetés moderátora a ridegháború és az új hidegháború fogalmakkal igyekezett megragadni a felvezető beszédében.

Krekó Péter a válaszában arra hajlott, hogy a klasszikus hidegháború és a mostani ellentét között nagyobb a különbség, mint a hasonlóság, a hangzatos elnevezések pedig már csak azért sem képesek visszaadni a konfliktus jellegét, hiszen ezekben nem tükröződik vissza az, hogy teljesen más viszonyok mellett, jelesül „globális gazdasági környezetben” zajlik az Egyesült Államok és Kína között. Eszterhai Viktor másként látja a történéseket, szerinte léteznek „hidegháborús tendenciák”.

„Ha ideológiai alapú, nagyhatalmi szembenállásnak definiáljuk a hidegháborút, akkor a most zajló konfliktus esetén a definíciónak csak az egyik fele adott, a nagyhatalmi szembenállás.

A konfliktus ideologizálása pedig csak most történik”

– mondta el Eszterhai.

Mindenesetre az „autoriter államok és szabad demokráciák szétválasztást” alapvetően mesterségesen kreált narratívának tartja, amely nem eléggé szabatos.

Függőségi kapcsolatok

Akkor lenne ez a konfliktus valóban hidegháborús, ha az egzisztenciális fenyegetés réme felsejlene, de ez egyelőre nem látszik megjelenni. „A hidegháborús lencse, amelyen keresztül Kínát nézzük, téves”, jelezte. Kínának nincsenek meg a lehetőségei és az eszközei a világ átalakítására, pusztán a gazdasági erejével operálhat. Kína el kívánja mélyíteni a gazdasági kapcsolatait, s ez veszélyt is rejthet magában, amennyiben függési kapcsolatokat hoz létre, zárta a gondolatmenetét a nemzetközi kapcsolatok kutatója.

Hasonlóan gondolkodik a kérdésről Matura Tamás is, aki megjegyezte, hogy a klasszikus hidegháborútól eltérően itt sem két elhatárolható ideológiai tömböt, sem különálló gazdasági-kereskedelmi szövetséget sem azonosíthatunk, valamint a nukleáris elrettentés sem valós tényező.

Hovatovább Kína esetében „szövetségesekről sem igen beszélhetünk, hacsak Angolát, Pakisztánt vagy Észak-Koreát nem tekintjük annak”.

Krekó azonban a definíciós nehézségek dacára is elfogadhatónak tartja a „demokrácia és a diktatúra” mentén történő szembeállítást a világhatalmak esetében, amelynek – nézete szerint – elvi és gyakorlati haszna is van. Elmondása szerint van ő olyan „optimista, aki úgy gondolja, hogy olyasmi Európában ma már nem történhet meg, mint ami Kínában az ujgurokkal”. Ebből következően a „nyugati értékrend megvédése” indokolt, bár a gazdasági kapcsolatok elvágása egyáltalán nem lenne szerencsés.

Krekóval némiképpen vitázva Eszterhai megjegyezte, hogy azzal együtt is, hogy két különböző módon működő országról van szó Kína és az Egyesült Államok esetében, legalábbis Kína nem törekszik az „ideológiája terjesztésére”. S érdemes megjegyezni azt is, hogy azok az országok, amelyek barátibb hangot ütnek meg Kínával – így például Magyarország –, azok sem követendő példaként hivatkoznak a Kínai modellre, bár értékelik, hogy a „saját útján jár”.

Az ideológiavitáról Matura Tamás elmondta, hogy már az is ideológiai kérdés, hogy a két fél közt van-e ideológiai ellentét, s emlékeztetett rá, hogy „propagandát nemcsak Kína folytat, hanem bizony az Egyesült Államok is”.

„Mi egy nyugati információs buborékban élünk”

– hangsúlyozta, s érdemes kellő forráskritikával kezelni a nyugati híradásokat is. Arról azonban nincsen meggyőződve, hogy Kína a saját modelljét ne kívánná elterjeszteni.

Az elitegyetem

Chikán Attila az „ideológiai kérdésektől” eltávolodva pragmatikus elveket követve inkább azt tartja fontosnak, hogy mit lehet kezdeni egy olyan országgal, amely a „demokráciáról nagyon mást gondol, s rendkívül hatékonyan működik”. Chikán a személyes tapasztalatai alapján elmondta, hogy a „kínaiakkal nagyon nehéz együttműködni az államberendezési modellek különbsége miatt”.

A közgazdász kiért arra is, hogy a Fudan Egyetem a Diákváros területén létesítene campust. A kérdést elsősorban úgy közelítené meg, hogy mit is jelent Magyarország számára, hogy „kínai ideológiával, politikai támogatottsággal a marxizmus terjesztésére jelentkező” egyetem érkezik Budapestre.

Nézete szerint azt is fontos szem előtt tartani, hogy az „elitegyetem” milyen hatással lenne a magyarországi felsőoktatási rendszerre, nem mellesleg pedig azt, hogy ilyen konstrukcióban érdemes-e 500 milliárd forintot költeni az egyetemre. Chikán hangsúlyozta, hogy a „CEU elzavarása után is el tudna képzelni olyan körülményeket, amelyekben a Fudan Egyetem érkezése jó”. De a tervként létező konstrukciót mélyen elítéli.

Eszterhai Viktor, aki kutatott a Fudan Egyetemen, elmesélte, hogy ő 2015-ben a Fudanon arról beszélt a diáktársaival, amiről csak kívánt, a „diverz, a nézetek ütköztetését lehetővé tevő” oktatási stílus őt is meglepte. Elmondta, hogy a Fudan Egyetem érdeke Magyarországon elsősorban a profit lehet. Az egyetemnek

„nem érdeke maoista idézeteket bemagoltatnia”, hanem olyan képzéseket nyitna, amelyekért fizetnek.

Megjegyezte azt is, hogy kínai szempontból az 500 milliárd nem különösebben nagy összeg,

a pekingi Csinghua Egyetem költségvetése például ötször nagyobb, mint a teljes magyarországi felsőoktatási keret.

Látszott, hogy van igény rá

Arról, hogy Kína a Fudan Egyetem miatt belpolitikai kérdéssé vált Magyarországon, a kutató elmondta, nem érte meglepetésként. A kollégáival már évek óta találgatták, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

Az utcanevek átnevezése a leendő Diákváros területén és más ellenzéki megnyilvánulások pedig olyanok, amelyekre Kína nem engedheti meg magának, hogy ne reagáljon. Bár az a tendencia is látható, hogy Kína az utóbbi időszakban már nem ugrik minden provokációra és sérelemre.

Matura Tamás úgy látja, hogy a magyarországi kormány és Kína kapcsolata a tüntetések dacára sem sérült. Legalábbis erről árulkodik a kínai berendezkedés szócsöveként működő Global Times nemrég megjelent cikke, amelyben az áll, hogy a „pici ellenzéki pártot vezető főpolgármester tettei nem érdekesek, a magyar kormány a mi nagy barátunk, és ez így is marad”.

A másfél órás beszélgetés – amelyet csak részleteiben ismertethettünk – teljes terjedelmében itt nézhető meg.