Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Indiában a gazdagabbak magánrepülővel menekülnek a koronavírus elől

Ez a cikk több mint 2 éves.

Indiában a járványhelyzet egyre katasztrofálisabb méreteket ölt, vasárnap 400 ezer feletti új esetszámról számoltak be, az összes fertőzött száma ezzel már elérte a 22,3 milliót, valamint több mint 4000-en hunytak el az országban. Biztosra vehető azonban, hogy a fertőzöttek és a halálozások száma meghaladja a hivatalos adatokat.

Az egészségügyi rendszer gyakorlatilag összeomlott a túlterhelés miatt, a magánellátások pedig óriási összegekbe kerülnek.

Sokan inkább magángépre költik a megtakarításaikat amivel kimenekülnek a járvány sújtotta Indiából, ugyanis még az is olcsóbb, mint a magánkórházban az egészségügyi ellátás.

Indiai milliárdosok és az ország tehetősebbjei döntenek úgy, hogy inkább a Maldív-szigeteken várják ki a koronavírus járvány végét, míg a pandémia sújtotta térségben nemhogy oxigén sincs a kórházakban, de a krematóriumok sem tudják tartani a lépést a rengeteg elhunyttal. Azonban mint kiderült, egy ilyen kényszer luxusnyaralás gyakorlatilag olcsóbb, mint igénybe venni az országban elérhető egészségügyi szolgáltatástokat.

Kanika Tekriwal, a magánrepülőket üzemeltető JetSetGo vezető igazgatója a CNBC-nek elmondta, nemcsak a a gazdagabb rétegek döntenek az utazás mellett.  Egyre több a felső középosztálybeli család, akik megtakarításaikat összedobva beruháznak egy magángépre, hogy elmeneküljenek a járvány sújtotta Indiából. Tekriwal szerint a cég már megszokott ultravagyonos vevőkörét most 70-80%-ban felváltották a felső közép családok, akik inkább a magángépes utazást választják mint a megfizethetetlen egészségügyet.

A cég vezetője szerint ügyfeleik nem bánják, ha akár hat havi fizetésüket, vagy minden megtakarításukat arra költik, hogy elhagyhassák az országot.

Ezeknek a családoknak a jó egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférésük korlátolt, azonban össze tudnak spórolni egy drágább magángépre, amely szerintük még mindig megbízhatóbb beruházás, mint igénybe venni a magánegészségügyi szolgáltatásokat.  A JetSetGo árai szerint egy nyolc ülőhelyes magángép a Maldív-szigetekre 18-20 ezer dollár körül mozog, Dubajba pedig a hat személyes gépek 31 ezer dollárba kerülnek. A kórházi költségek szintén hatalmas összegekre rúgnak Indiában, egy éjszakára egy ágyat 2500 dollárért adnak ki egy magánintézményben. ,,Ha tehát egy családtag kórházba kerül, akkor a 14 napos ellátásáért gyakorlatilag a dupláját kell kifizetniük, mint egy dubaji utazásért”, fogalmazott a cég igazgatója. Ráadásul az ellátás is rendkívül bizonytalan, így marad az országból való menekülés.

Indiában az egészségügyi káoszra tekintettel az orvosok ernyőszervezete teljes lezárást követel Narendra Modi miniszterelnöktől, ugyanis az ország tartományai különböző korlátozásokat hoztak.  Modit az elmúlt időben rengeteg kritika érte, a dél-ázsiai országban rendkívüli mértékben megnőtt a COVID-fertőzöttek száma, a válság pedig sok állampolgárt arra késztett, hogy közösségi felületeken fejezzék ki nemtetszésüket a kormány felé, amely szerintük elvesztette a kontrollt járvány terjedése felett.

Címlapkép: @id_communism / Twitter