Az Egyesült Királyságban csütörtökön választásokat tartottak: Angliában helyhatósági választást, Skóciában és Walesben parlamenti választásokat, az észak-angol Hartlepool városában pedig időközi parlamenti képviselő-választást. A tegnapi nap folyamán leadott szavazatok döntenek többek közt London polgármesteréről és arról, hogy Skócia valóban a függetlenedés útjára lép-e ismét, de a hartlepooli időközi választás az, amely hosszútávú tendenciákat vetíthet előre a jelenleg kormányzó Konzervatív Párt és a Munkáspárt jövőjét illetően.

Hartlepool az úgynevezett „Vörös Fal” (Red Wall) része, amely Közép-Anglia, Yorkshire, Észak-Kelet Wales és Észak-Anglia iparvidékét foglalja magában, ahol hagyományosan a Munkáspárt dominálja a választásokat a térség demográfiájának (a tradicionális, tehát fehér, és társadalmi kérdésekben sokszor konzervatív munkás szavazóknak) köszönhetően.

A 2019-es parlamenti választások során azonban a baloldali párt rengeteg választót veszített ezeken a területeken is, amelyet akkor sokan a brexitpárti szavazók elvándorlásával és Jeremy Corbyn vezetésével hoztak összefüggésbe. A közel százezres lakosú Hartlepoolban azonban még 2019-ben is győzött a baloldal (bár ez sokak szerint részben annak volt köszönhető, hogy a jobboldali szavazatokat megosztotta a Konzervatív Párt és a térségben rendkívül erős Brexit Párt).

1974 óta viszont most először veszítette el a Munkáspárt a hartlepooli parlamenti széket: a konzervatív jelölt, Jill Mortimer a szavazatok 52%-val egyértelmű győzelmet aratott a Munkáspárt jelöltje, a második helyezett Paul Williams fölött, akire a választóknak csupán 28,7%-a szavazott.

Owen Jones baloldali újságíró katasztrófának nevezte a hartlepooli eredményt, amiért szerinte a Munkáspárt jelenlegi vezetése felelős. Jones kiemelte, hogy míg a párt 2015-ben a szavazatok 35,6%-val nyerte el a mandátumot, addig 2017-ben 52,5%-kal, és még a baloldal 2019-es történelmi veresége idején is meg tudta őrizni a várost 37,7%-kal. Szerinte az, hogy a párt 2017-ben megfordította a csökkenő tendenciát, ráadásul sokkal, azt jelzi, hogy

nem egy megállíthatatlan trendről van szó, hanem arról, hogy a Munkáspártnak idén egyszerűen nem volt olyan üzenete, ami milliókat megmozgatott volna.

Jones a választást megelőzően dokumentumfilmet forgatott Hartlepoolról, amelynek egyik pillanata nagyon velősen támasztja alá utóbbi kijelentését. Amikor az újságíró arról kérdezi a baloldali jelöltet, Paul Williamst, hogy el tudja-e konkrétan mondani, mi a Munkáspárt víziója Hartlepoolban, Williams egy átfogó elképzelés helyett apró részletekbe bonyolódik azzal kapcsolatban, hogy az iskolákra fordított kiemelt figyelemmel a városba lehet csábítani a legjobb vállalatokat, mivel azok a képzett munkaerőt keresik. Ami persze egyfajta válasz, de semmiképpen se lehet egy sokakat megszólító és megmozgató víziónak nevezni.

Hartlepool’s Labour candidate has been roundly mocked on social media because he couldn’t answer my question: „What is Labour’s vision for the country?”

But what was he supposed to say? Labour doesn’t have a vision for the country of any description.pic.twitter.com/9vDMjXJ4Dr

— Owen Jones 🌹 (@OwenJones84) May 7, 2021

A Spectator újságírója, James Forsyth szerint a hartlepooli vereség azt jelzi, hogy a Munkáspárt helyzete a „vörös fal” térségeiben tovább romolhat a jövőben, és hogy a 2019-es vereség nem a Brexitnek és Jeremy Corbyn vezetésének volt köszönhető, hanem

„az angol politika átrendeződésének volt a része –  és még sokkal kellemetlenebb helyzetbe kerülhet a Munkáspárt ezeken a területeken. Minden olyan remény, hogy a párt a Brexit bevégeztével és Corbyn távozásával regenerálódik majd, hiúnak bizonyult.”

Nem csak a hartlepooli időközi választás hozott a baloldal számára szomorú eredményeket csütörtökön: a helyi és/vagy megyei tanácsok képviselői helyeiből a Munkáspárt 80-at veszített, míg a konzervatívok 68-at nyertek. (A cikk írásakor az ország 143 tanácsából még csak 23-ban jelentettek eredményt.) Ian Jones, a PA hírügynökség újságírója Twitterre posztolt ábrája jól mutatja, mennyit veszített a Munkáspárt a „vörös fal” környékén 2001 óta:

Labour’s 20-year retreat. pic.twitter.com/ITCGICNenO

— Ian Jones (@ian_a_jones) May 7, 2021

Az eredmények láttán többen a jelenlegi munkáspárti vezetőt, Keir Starmert hibáztatják. Andrew Adonis, aki a Blair-kormány közlekedési minisztere volt 2009 és 2010 között (tehát nem lehet azzal vádolni, hogy a párt szélsőbaloldali, corbynista berkeiből származna) például úgy véli, hogy a vereség gyökere egy olyan munkáspárti vezető hiánya, akiről a választók elhiszik, hogy egy jobb gazdasági jövőt tud biztosítani számukra, különösen azokban az északi városokban, amelyek az elmúlt években kifejezetten rosszul jártak a munkahelyek, közszolgáltatások, az oktatás és a fiatalok lehetőségei terén.

„Keirt támogattam Jeremy helyére. Más hiteles jelölt nem volt, aki a marxista szélsőbal kezéből át tudta volna venni a vezetőséget, hogy a megválaszthatóság irányába megtegye az első lépést. Bíztam benne, hogy Keir, aki hatékony ügyész volt, elegendő vezetői képességgel és modernizáló, szociáldemokrata vízióval rendelkezik ahhoz, hogy átalakítsa a Munkáspártot. Sajnos úgy tűnik, csupán átmeneti személyiség – kedves ember és jó emberi jogi ügyvéd, de nem rendelkezik a megfelelő politikai képességekkel.”

A százezres tagsággal rendelkező kommunikációs dolgozók szakszervezetének (CWU) elnöke, Dave Ward szerint a Munkáspárt „kezd irrelevánssá válni”. A szakszervezet választást megelőző közvélemény-kutatása azt jelezte, hogy

a válaszadók túlnyomó többsége olyan baloldali lépéseket támogatna, mint az egészségügyi dolgozók béremelése, az ingyenes szélessávú internet bevezetése és a posta újraállamosítása.

„A kutatás eredményeinek elfogadása és az ország jövőjéről alkotott pozitív vízió helyett a Munkáspárt jobboldala inkább a szakszervezetünket támadta a kormány helyett. Ez a hozzáállás az irrelevancia szélére sodorta a Munkáspártot” – írja Ward.

A walesi és a skót parlamenti választás keretein belül leadott szavazatokat péntek délután még számolták, az előzetes várakozások szerint Walesben a Munkáspárt áll nyerésre (bár valószínűleg szűkösen), Skóciában pedig a függetlenségpárti erőknek (SNP, Alba, Skót Zöldek) valószínűleg sikerül majd megszerezni a parlamenti helyek és a szavazatok több mint felét.

Walesben jelenleg is munkáspárti kormány van, az ország sok szempontból hasonlít az észak-angol „vörös falhoz” (hagyományos iparvidék, dezindusztalizáció a nyolcvanas években, brexit-párti többség, a konzervatívok lassú, de biztos előretörése). Azonban a konzervatívok csak néhány százalékponttal maradnak el a baloldaltól, úgyhogy itt kérdéses, mi lesz végül az eredmény.

A skót választás eredménye döntheti el, hogy Skócia ismét megpróbálkozik-e az Egyesült Királyságtól való függetlenedéssel, úgyhogy ilyen értelemben talán a csütörtöki választások legfontosabb mozzanatáról van szó. Skóciában rekordmagas részvételről számoltak be több választókörzetben is, több helyen a 2014-es függetlenségi népszavazás részvételi adatait közelítette vagy szárnyalta túl az érdeklődés, írja a Guardian. A választás jelentőségéről és részleteiről ebben és ebben a cikkben írtunk bővebben.

A végleges walesi és skót eredményeket csak a hétvége folyamán fogjuk megtudni.