Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A szolidaritás az, ami fel tud vértezni a szomorúság és a félelem ellen” – interjú Sebastián Piwke kolumbiai tüntetésszervezővel

Múlt hét második fele óta folyamatosak a tömegtüntetések Kolumbiában, miután a jobboldali kormány megpróbált bevezetni egy adóreformot, amely jelentősen emelte volna a személyi jövedelemadót. Az országosan meghirdetett sztrájkot több nagyvárosban kísérik nagyrészt békés demonstrációk, de hétvégén néhány helyen előfordult vandalizmus, erre hivatkozva Iván Duque jobboldali elnök kirendelte a hadsereg alakulatait az utcákra.

Az országos méretű tüntetéseket az sem állította le, hogy a kormányzat arra kényszerült, hogy múlt vasárnap reggel visszavonja az adóemelést. A karhatalom brutálisan lépett fel a tüntetők ellen, éles lőszert is bevetve, emberi jogi szervezetek szerint a halálos áldozatok száma mára több mint 31 fő, és több százan sebesültek meg.

A karhatalmi erőszak olyan méreteket öltött rövid időn belül, hogy az ellen már az ENSZ és az Európai Unió is tiltakozását fejezte ki, nyugalomra intve a feleket, és felszólítva a biztonsági erőket az aránytalan erőszak beszüntetésére.

A koronavírus-járvány és az annak nyomában járó súlyos problémák csak tovább rontották  az amúgy is népszerűtlen, a felmérések szerint a közvélemény 69%-a által nem támogatott Duque elnök megítélését. A megélhetési költségek növekedése, a bérek stagnálása mellett a kormány nemrég az áfát is emelte, emelkedtek az üzemanyag árak is, miközben az egészségügyi rendszer omladozott.

Interjúnkban Sebastián Piwkét, a kolumbiai tüntetések epicentrumának számító Cali városától délre fekvő Jamundíban élő, civil szervezőt kérdeztük.

Mérce: Hogy érzed magad? Itt nálunk elég nagy a lelkesedés.

Sebastián Piwke: Nagyon lelkes vagyok én is, de túl sokan halnak meg nap mint nap, szóval vegyes érzéseim vannak. Sok éve élünk egyenlőtlenségben, erőszakban, miközben a kormány nem minket képvisel. A kormányunkat a lakosságnak csak a kisebb része érdekli, közelebbről az, amelyiknek pénze és hatalma van. Kolumbia népe belefáradt ebbe. Most tele vagyunk reményekkel, de közben meg rengetegen meghalnak. A kormány és a rendőrség folyamatosan megsérti az emberi jogokat, nem csak itt, ahol élek, de az egész országban.

Még az emberi jogvédő szervezetek is néha arra kérnek mindenkit, hogy éjszakára inkább menjenek haza, mert egyszerűen nem tudják garantálni, hogy segíteni tudnak!

Mérce: Milyen a helyzet a közvetlen környezetedben?

S.P.: Itt, Cali környékén a kommunikáció le van lőve. Az internetet folyton lekapcsolják egyes városrészekben, hogy az emberek ne tudják közvetíteni, mi történik, főleg a Siloe negyedben. Ez az a hely, ahol a rendőrök civilekre lőnek, néha konkrétan a saját otthonukban. Az egyetememről két hallgatót megöltek. De a családom és a barátok jelenleg biztonságban vannak.

Mérce: Van valamilyen hatása a nemzetközi felháborodásnak a rendőri erőszak miatt?

S.P.: Tegnap pár helyen talán enyhébb volt a nyomás, de a Siloe negyedben továbbra is lövik az embereket, és most az élőzést is betiltották. Ahol én lakom, Jamundíban eddig nyugalom van, mivel az összes út le van zárva Cali felé, és így eddig a rendőrség se tudott eljutni ide. Élelemből és üzemanyagból hiány van, a szupermarketek még nyitva vannak, de az étel elfogyott. Az utak blokád alatt vannak, de a teherszállítók velünk vannak, és ahogy tudnak, segítenek.

Tüntető csoport Cali városában – kép: Sebastián Piwke/Mérce

Mérce:  Mesélsz arról, hogy miként veszel részt a tüntetésekben? 

S.P.: Az utánpótlás-szervezésben veszek részt. Az a dolgom, hogy biztosítsam az összeköttetést, hogy az emberek hozzájussanak ahhoz, amire szükségük van – utánpótláshoz, szakemberekhez Cali és Jamundí között. Főként az egészségügyi segítőkkel dolgozom.

Mérce: Milyennek látod a különböző ellenálló csoportok – szakszervezetek, őslakosok, polgárok – közötti együttműködést?

S.P.: Kissé improvizatív, de eddig egész jól működik. Errefelé sok vidéki közösség elég jól szervezett, így tudnak segíteni abban, hogy hogyan lehet jól sztrájkolni. Az átlagpolgárok nagyon lelkesen csatlakoznak, ha van szervezettség.

Az emberek ételt, vizet, gyógyszereket adományoznak a közösbe. Még akkor is, amikor nekik sincs elég. Azt hiszem, ez az a szolidaritás, ami fel tud vértezni a szomorúság és a félelem ellen.

Mérce: Tudom, hogy nagyon korai még a kérdés, de onnan, ahol vagy, hogy látod, hogy halad az általános sztrájk? [Az interjú helyi idő szerint szerda hajnalban készült – a szerk.]

S.P.:  Sokan kénytelenek dolgozni. Túl kell élniük valahogy. De egyébként pont a blokádok és az utánpótlás-kimaradások miatt sokan otthonmaradásra kényszerülnek. Tartunk tőle, hogy éhínség lesz. Mindenesetre a munkások küzdenek, sztrájkolnak, legalább a napjuk egy részében. Van valami zúgolódás, főként a szélsőjobboldaliak részéről a sztrájk ellen, de az elenyésző ahhoz képest, ahányan a sztrájkot támogatják. A legnagyobb félelem az utánpótláshiánytól van, de azt igyekszünk megoldani.

Mérce: Voltál tanúja esetleg bármilyen rendőri vagy másmilyen erőszaknak?

S.P.: A rendőrség és a hadsereg sötétedéskor sokszor lekapcsoltatja az áramszolgáltatást, és így nagyon nehéz követni, ami történik, de igen, a rendőrség részéről láttam erőszakos fellépést. Az első napon, amikor bementem Caliba, megpróbáltak minket feloszlatni könnygázzal, miközben teljesen békésen demonstráltunk. Megérkezett a rendőrség, és elkezdték gúnyolni és provokálni a tüntetőket, főként a fiatalabbakat, akik az első sorokban álltak. Van is egy rakás felvételünk a rendőri erőszakról. Megpróbálják valahogy elérni, hogy feloszoljunk, megpróbálnak zavaros helyzetet teremteni. A kormányzat nem akar párbeszédet. El akarják torzítani a valóságot.

A hivatalos médiában arról beszélnek, hogy mind tolvajok vagyunk, és gerillák vannak a soraink között.

Mérce: Ha jól értettem, a védelmi miniszteretek a minap arról beszélt, hogy „hírszerzési információi vannak” arról, hogy felkelő csoportok látnak el fegyverekkel „bűnöző csoportokat” a tüntetéseken. Láttál ilyesmit?

S.P.: Sima hazugság. Megpróbálják elterelni a figyelmet a társadalmi elutasítottságukról, a politikai képviselet hiányáról, és ezzel próbálják legitimálni a mészárlást, a katonai alakulatok fegyvertelen civilek ellen való bevetését.

Mérce: El tudod mondani nekünk, hogy vannak-e hasonlóságok vagy különbségek a 2019-es tüntetések és a mostaniak között?

S.P.: Nagyon sokban hasonlítanak, persze. Talán a mostani annyiban más, hogy nagyobb támogatottságuk van a különböző társadalmi rétegekben, így csatlakoztak hozzánk például a teherszállítók is. De az okok nagyon hasonlóak. A társadalmi egyenlőtlenségek csak nőttek azóta, az erőszak egyre elviselhetetlenebb. A békemegállapodást még mindig nem sikerült rendesen gyakorlatba ültetni. Annyi változott két év alatt, hogy most még lett nekünk a Covid is, meg az új adótörvény.

Semmit sem tud a kormány kezdeni a társadalmi egyenlőtlenséggel: az államadósságot a népen hajtja be, de a gazdagokhoz egy ujjal sem nyúlnak.

Még mindig igazságos társadalmat akarunk, még mindig az egyenlőtlenség ellen lázadunk.

Mérce: És golyókat kaptok cserébe…

S.P.:  Pontosan. Meg hazugságokat, és megosztó politikákat. Hátha majd a nép letöri saját magát…

Mérce: Milyen a helyzete most az őslakos embereknek?

S.P.: Az őslakosok a konfliktus középpontjában állnak itt. Naponta gyilkolják őket Kolumbiában. Itt, Cali környékén főként naszák élnek [főként a délnyugat-kolumbiai fennsíkon élő őslakos népcsoport – BL.]. Nekik rengeteg konfliktusuk van a magánvállalatokkal, például a cukornád-termelőkkel, a bányászati cégekkel, de leginkább is a kábítószer-kereskedelemmel. És az állam nem őket védi, hanem a nagy cégeket és a kábítószer-kereskedőket. Mindig ugyanaz a történet. Viszont a régóta tartó ellenállásuk miatt Cali környékén nagyon nagy tisztelet övezi őket.

Mérce: Ezek a folyamatok változtak Duque alatt?

S.P.: Az őslakosok ugyanúgy szenvednek itt, teljesen mindegy, hogy ki az elnök. Duque csak egy bábu Álvaro Uribe kezében. [Álvaro Uribe korábbi kolumbiai elnök, regnálása alatt súlyos emberi jogsértések történtek, jelenleg több büntetőügyben folyik ellene nyomozás – a szerk.]

Mérce: Üzensz valamit a világ hasonló igazságtalanságokkal viaskodó része számára?

S.P.: Persze. Kezdjetek el harcolni egy jobb világért! Álljatok ellen. Most éppen egy általános sztrájkot szervezünk, ezért azt mondom, amit itt szoktunk mondani:

A parar para avanzar – Viva el paro nacional! Állj le, hogy előbbre léphess – Éljen az országos sztrájk!

 

Címlapkép: kép: Sebastián Piwke/Mérce