Ha a munkásság helyzetéről beszélünk, a 21. század első felében nem mehetünk el szó nélkül az internetalapú munkaközvetítés, a haknigazdaság jelensége mellett. Ez a rendszer egyszerre használja ki az internetes technológiák adta lehetőségeket, a számos országban – a tőke számára – igen megengedő munkajogi szabályozásokat, valamint a munkásság érdekeit védő szakszervezetek és a munkásság rendszerszintű, államok által megtámogatott elnyomását és a klasszikus munkahelyek eltűnését.

A rendszer lényege, hogy elvileg nem tekinti munkásoknak a dolgozóit, míg a gyakorlatban munkásokként dolgoznak. A bérből élők érdekeit szolgáló gyenge, és egyre gyengülő szabályozások nem védik az ezen rendszerben dolgozókat, mert hivatalosan vállalkozóknak számítanak, akiknek csak kiközvetíti a cég a munkát.

A foglalkoztatási rendszer Velorexe

Miképp a méltán feledésbe merült csehszlovák bőregér tette az autóval és a motorkerékpárral, úgy egyesíti a haknigazdaság foglalkoztatási modellje a klasszikus bérmunka és a kisvállalkozói lét hátrányait. Az ilyen rendszerben működő cégek hivatalosan viszonylag kevés dolgozót foglalkoztatnak, elsősorban adminisztratív és menedzsment területeken.

A cégek által kiközvetített munkások, vagyis a futárkodást végző „partnerek” száma ugyanakkor a hivatalos dolgozói létszám sokszorosát teszi ki.

Erre Magyarországon szemléletes példával szolgálnak a sokak által ismert ételkiszállító cégek, mint a Netpincér vagy a Wolt. Érdemes a Netpincér példáját felhozni: mikor a cég Magyarország első online ételrendelő gyűjtőfelületeként 1999-ben elindult, egy olyan felületet jelentett, melyen keresztül a felhasználók több étterem étlapja között böngészhettek.

A kiválasztott ételre vonatkozó rendelésüket a cég ezután közvetítette az étterem felé, amely saját futáraival kiszállította. Az évek során voltak ugyan kisebb-nagyobb változások, bejött az online fizetés, az éttermek számára kidolgozott különböző hirdetési formulák, ésatöbbi, de a recept lényegében változatlan maradt.

A nagy változás – legalábbis Magyarországon – 2018-ban jött el. A céget ekkorra már felvásárolta 2014-ben a német Food Panda, ez utóbbit meg 2016-ban Netpincérestül-mindenestül a szintén német Delivery Hero (amivel egyébként egyre jobban és jobban koncentrálódott az európai és a globális ételkiszállítási piac). Majd végül a Wolt magyarországi színrelépésével nagyjából egy időben váltott jelenlegi üzleti modelljére, melyben már a kiszállítási piacra is belépett.

Az olyan ételkiszállító cégek, mint a Netpincér, a Wolt, vagy az Egyesült Királyságban (és több más országban) a Deliveroo üzleti modelljei között, noha vannak eltérések, de az alapséma hasonlóan néz ki. Több, összefüggő lábon állnak, így közvetítői szolgáltatást nyújtanak éttermeknek, üzemeltetnek saját konyhákat – ezek az úgynevezett árnyékkonyhák, ahonnan csak kiszállításra lehet rendelni – végeznek nyílt és bújtatott marketingtevékenységet az éttermekkel kötött megállapodások alapján, valamint kiszállítási szolgáltatást is nyújtanak az egyes éttermeknek, így akár olyan helyekről is lehet rendelni, amiknek nincsenek saját futárjai. Emellett a platformoknak lehetnek még más szolgáltatásai, de a modell gerincét a fentiek adják.

Kérdéseinkkel kerestük a NetPincért és a Woltot is, hogy kiderüljön, milyen arányban áll egymással a bejelentett dolgozók és a szerződéses futárok száma. A NetPincér válaszából kiderül, hogy noha a járvány előtt is évről évre növekedett a futárok iránti igény, és folyamatos volt a toborzás, a koronavírus hatására még inkább fokozniuk kellett. Az elmúlt évben több, mint 2 500 fővel, csaknem 4 300 főre növekedett a cég futárállománya. Bár a cégnek az irodai munkakörökben dolgozó állománya is jelentősen növekedett az elmúlt évben, még mindig nagyságrendnyivel kevesebben vannak, mint a futárok – miután 2020-ban megduplázódott a számuk, majdnem háromszázan. Ez azt is jelenti, hogy a futárok számát tekintve arányaiban nagyobb volt a növekedés. A bejelentett munkaviszonyra épülő állásokban dolgozók a háttérmunkát látják el, mint írták

„Profi háttércsapat gondoskodik a cég zavartalan működéséről, hogy rajtuk keresztül a megrendelők, valamint az éttermi és különböző üzleti- és futárpartnerek is a legmagasabb szintű szolgáltatásban részesülhessenek. Ezt a háttérmunkát pedig a NetPincér szakavatott munkavállalói látják el. A NetPincér szervezeti felépítésében klasszikus vállalati területeket találunk meg, úgy, mint logisztika, product, tech, BI, marketing, pénzügy, HR, sales, illetve ügyfél- és partnerszolgálat.”

A Wolt válaszai szerint jelenleg 6 000 futárt és 150 bejelentett dolgozót alkalmaznak, ami szintén jelentős növekedést jelent a korábbi adatokhoz képest.

A cégek az elkövetkezendő időszakban további növekedésre készülnek, mind a szerződéses, mind a bejelentett munkásaik számát tekintve.

De mit lát ebből a haknimunkás?

Azon túl, hogy a futárokat egyaránt egyéni vállalkozóként bízzák meg hivatalosan, a két nagy cég foglalkoztatási modelljei között számottevő eltérések vannak. A Netpincérnél a futároknak előre fel kell venniük minden héten a műszakokat, és címpénz mellett alapdíjat is kapnak, míg a Woltnál nincs alapdíj, és a futárok akkor állnak munkába, mikor jólesik nekik, de úgy is dönthetnek, hogy korábban abbahagyják a munkát, ha épp nincs náluk csomag vagy feladat. Mindazonáltal előre is vállalhatják a futárok, hogy egy bizonyos időszakban rendelkezésre fognak állni, ez esetben amennyiben nem keresik meg a rendelkezésre állási díjat, a cég kiegészíti a keresetüket, bár ez a lehetőség korlátozott számú futárnak áll rendelkezésére adott területen és időszakban.

Mindkét cég azzal hirdeti magát, hogy a munkavégzés rugalmas keretek között zajlik, azonban – mint a haknigazdaságban megannyi példa mutatja – ez még ha formálisan igaz is, abban az esetben, ha az ember meg is szándékozik élni a munkából, már árnyaltabb a helyzet.

Netpincéres forrásaink beszámolói szerint a kereseti lehetőségeket erősen befolyásolja, hogy milyen futárcsoportba osztja a rendszer az adott dolgozót. Akik magasabb besorolású csoportba tartoznak, korábban vehetnek fel műszakokat, így jobb műszakokhoz jutnak. A rendszer pedig – nem meglepő módon – arra ösztönzi a futárokat, hogy minél több műszakot vigyenek, minél több címet szállítsanak ki, minél gyorsabban. Azokat pedig, akik nem hajlandók az önkizsákmányolásra, hátrébb sorolja az algoritmus, így rosszabb műszakokat fognak csak tudni felvenni.

„Ez azt jelenti, hogy valójában az első két-három csoport, aki magának tervezheti a beosztását, a többiek azok kevésbé. Lakótársam is futár, ő a hatos vagy hetes csoportban van, és kétórahosszákat tud felvenni minden napra, aztán pedig hajnalban meg egész nap kell még frissítgetnie az applikációt, hogy találjon szabad műszakokat. Ez a fő megélhetése, és napi két órányi melóval nem nagyon tud belőle kijönni. Én most a második csoportban vagyok, ami abba fájt nekem, hogy gecisokat dolgoztam. Ami nekem gecisoknak számít, az heti több, mint negyven óra. Nem késtem műszakokról, nem volt no-show-m, tehát hogy mondjam, mintadiák vagyok”

– mesélte egyik netpincéres forrásunk. De ugyanúgy hátrább lehet kerülni amiatt, ha az ember például egy defekt miatt kénytelen kiállni, hisz azáltal csökken a „valóban ledolgozott órák” száma. A rugalmasan megválasztott munkaidőhöz az sem tartozik hozzá, hogy az ember szankciók nélkül mehessen szabadságra – a bejelentett munkahelyekkel szemben nemhogy fizetett szabadság nincs, a rendszer még bünteti is a kihagyásokat. Ahogy forrásunk a szabadságolásssal kapcsolatban fogalmazott,

„azt mondják, hogy te osztod be magadnak az idődet úgy, ahogy akarod. De ha kimarad egy hét munkavállalásod, akkor az egy héttel kevesebb ledolgozott munkaóra lesz, tehát megint lejjebb fogsz kerülni a csoportbesorolásban.”

Noha a Wolt rendszere nem büntet ily módon – tekintve, hogy a futár gyakorlatilag akkor csekkol be, mikor épp ideje van – vannak ösztönzők arra, hogy egy-egy dolgozó minél több órát vigyen, emellett pedig a terepen is érvényesül a munka egyfajta „éhezők viadala” jellege. Mivel nincsenek fix műszakok, a csekély mennyiségű garantált órán túl a futárok versenyezhetnek a megrendelésekért, vagyis a címpénzekért. Mint woltos forrásunk beszámolt róla:

„Van döntési szabadsága az embernek a munkában, hogy mikor mit vállal, csak ha mást is akar mellette csinálni, akkor nem nagyon éri meg. Vannak a járvány dacára is holt időszakok. Óránként 500 forintot kap az ember egy címért, az ebéd és vacsoraidő emelt díjas, 750, illetve 600 forint. Tehát ezeket az időszakokat érdemes belőni, meg azért is, mert ekkor kapsz több rendelést. Emiatt a péntek este, szombat este, vasárnap ebéd, hétköznap ebédek, ezek érik meg. Ami eléggé szét van szórva. ”

Vagyis fragmentálttá válnak a műszakok, egy-egy húzósabb időszak között hosszabb idő is eltelhet. Ilyenkor lehet például a budapesti Kálvin téren címekre várakozó woltosok tucatjaival találkozni, akik lesik, mikor adódik lehetőség, hogy egy kis pénzt keressenek.

„Volt olyan, hogy egy óráig kint voltam úgy, hogy egy cím, vagy még egy sem volt, és akkor inkább hazamentem, [aznapra] abbahagytam a woltozást.”

– érzékelteti forrásunk a helyzetet.

Magyarán a cégek a megrendelések egyenlőtlen időbeli eloszlását ráterhelik a futárokra. Nincsen velük szemben semmilyen kötelezettségük, és ha nem jut műszak, akkor a futár legfeljebb nem kap munkát és fizetést.

A sűrűbb napokra és időszakokra pedig úgyis lesz elég jelentkező, tekintve hogy a cégek túlbiztosítják magukat – összességében több futárt alkalmaznak, mint amennyire általában szükség van. Így a kiszállítás zavartalan lehet, azonban a futároknak egymással kell versengniük a megélhetésért, míg az üresjáratokért nem kárpótolja őket semmi. Egyik megszólalónk, aki – sokakhoz hasonlóan – vendéglátóipari munkájának megszűnése miatt állt futárnak, szintén kiemelte az egymás elleni verseny visszásságát, miszerint

„Borzasztó a rendszer, amiben dolgozni kell, folyamatos az egymás elleni verseny [a futárok között]. Sok embert felvettek a COVID idején, és nyilvánvalóan ahogy vége lesz a karanténnak, kevesebbet fognak az emberek rendelni. Attól félek, hogy kurvanagy harc lesz így a műszakokért. Az egész kényszervállalkozói lét elég szar, nincs rendes szabadság, ha két hétre elmész, akkor elmehetsz, csak kiesel, rosszabb csoportokba kerülsz. Ezért folyamatosan felfokozott a hangulat, és csak nőni fog ez a verseny, ha kevesebben rendelnek, meg jobb idő lesz és több futár akar majd dolgozni. És ez nem hiányzik.”

Nem csoda a fentiek fényében, hogy – noha vannak, akik éveket is lehúznak egy-egy házhozszállítós cégnél – forrásaink tapasztalatai szerint jelentős a fluktuáció is.

„Mindig vannak újak, mindig akarnak új emberek futárkodni. Nemrég volt ez a Tények riport, hogy mennyit keresnek a futárok, utána letámadta a Facebook csoportot is egy csomó jelentkező, hogy »Úristen, tényleg háromezer forintot keresünk óránként?«. Ilyen hírek járnak a nagyvilágban, hogy mi nagyon jól keresünk, ez egy laza meló, ezért folyton vannak újabb és újabb emberek. Aztán persze találkozol futárokkal, elkezdtek beszélgetni, és kiderül, hogy három hete csinálja, nagyon szeret biciklizni, de maximum két hetet bír ki még ebben, mert nem bírja már idegileg a forgalmat meg a Netpincér viselkedését. Kipörögnek az emberek, és jönnek is be az újak.”

De ilyen szempontból nem jobb a helyzet a Woltnál sem:

„…régebb óta woltozó emberektől hallom, hogy van egy egyértelműen növekvő piaca, és van egy tendencia, hogy karácsony előtt, meg járványidőszak miatti korlátozásokkor gyorsan fölvesznek egy csomó embert, ajánlanak több emelt díjas órát, meg hogyha kiszállítasz egy hónap alatt hatszáz címet akkor, kapsz még grátisz 15 ezer forintot. Szóval próbálnak egy kicsit több embert felvenni mindig, mint amennyire szükség van, és aztán lekopnak néhányan. Aztán még felvesznek, aztán azok megint lekopnak egy következő konszolidáltabb működés vagy stabilabban tervezhető időszak alatt. Mindegy nekik, hogy kit tartanak meg, mindegy, hogy ki dolgozik ott, csak mindig legyen egy kicsit túlbiztosítva mondjuk a Netpincérhez képest, és legyen egy kicsit nagyobb a lefedettség.”

Felmerülhet az a kérdés is, hogy ha dolgozók ekkora tömege él ilyen kiszolgáltatott helyzetben, miért nem követelnek kollektíven jobb munkakörülményeket, vagy bejelentett állást és a vele járó kedvezményeket, ha már egyszer de facto egy-egy cég alkalmazottaiként dolgoznak. Külföldön, ahol elterjedtebb az ilyen jellegű foglalkoztatás, láthatunk ilyen szerveződéseket. Az Egyesült Királyságban például nemrég tüntettek a Deliveroo futárcég munkásai, Amerikában pedig többezres sztrájkoknak lehettünk tanúi az elmúlt időszakokban. A Partizán nyugat-európai futárszervezkedések történetéről számolt be, és természetesen a humor eszközével is rá lehet világítani a haknigazdaság embertelen és végletekig kizsákmányoló voltára, amely sikeresen kezdte ki a munkásság kollektív jogait még egy olyan „szociális piacgazdaságban” is, mint Németország – ahol az alábbi műsort a ZDF német közszolgálati adón sugározták.

Magyarországon azonban egyelőre viszonylag új ez a foglalkoztatási forma, a társadalom csekély hányadát érinti, és számottevő szakszervezeti szervezőmunka sem zajlott még a haknigazdaság munkáshada körében. Sokan pedig – az emberiség jelentős részének húsbavágó tapasztalatára építve – úgy látják, hogy a bármilyen megélhetést is biztosító munka is jobb, mint munka nélkül éhen pusztulni.

„Ez érdekes [helyzet], mert az tök jó, hogy [a kata adózási módnak megfelelően] havi ötvenezret adózunk, meg kaphatunk készpénzt, borravalót, és az is csak a miénk, de pont ezért a Netpincér nem úgy tekint ránk – a Woltot nem tudom, mert ott kevesebbet dolgozom -, mintha valamit is számítanánk. Nekik tök mindegy, hogy plusz-mínusz egy futár, és ezért is viselkednek velünk úgy, ahogy. Az biztos, hogy ha az ő saját dolgozóik lennénk, akkor komolyabban lennénk véve. Gondolom, hogy az nem lenne mindegy, ha minden héten elveszítenének egy saját dolgozót, majd be kellene jelenteni egy újat. Az biztos sok pénz lenne, de így nem kerül sokba nekik megszabadulni tőlünk. (…) A futáros Facebook csoportban mindannyian nap mint nap végignézzük, ahogy rantelnek [panaszkodnak – KSÁ] a futárok, meg bármikor egy étteremnél összefutsz egy másik futárral, akkor elkezdenek valamin szitkozódni, és persze gyakran a Netpincér felé. De nem gondolom, hogy bennük tudatosul, hogy ez másképp is történhetne. Szerintem [a futárok] sokkal jobban szeretnek partnerek [vagyis szerződéses vállalkozók – KSÁ] lenni, mint hogy a Netpincér dolgozói legyenek, és nehéz lenne meggyőzni őket, hogy hátrányai vannak”

– osztotta meg tapasztalatait egy forrásunk. De a jelenség nem cégspecifikus.

„Nagyon elégedetlenek többségében a futárok, akikkel találkoztam, de voltak olyanok is, akik teljesen robotikusan csinálták ezeket a dolgokat. Eleve már a woltozás azt az illúziót adja, minthogyha egy számítógépes játékot csinálnál. Minimális a kontaktusod bárkivel, akár vásárlók, akár éttermesek, mindenki le akar tudni. Viszont van a kezedben egy program, ami csilingelő hangokkal meg ilyenekkel operál. Sok mindenki úgy nyomja, mintha mittudomén, GTA-zna, vagy ilyesmi, nem tudok futáros játékot (nevet). Úgyhogy az ő részükről biztosan nincsen [szervezkedési szándék] szerintem. Meg egy csomó mindenki ezt időszakosan lőtte be, amíg nincsen munkája. Ez nem reprezentatív, de akikkel beszélgettem, legnagyobbrészt a vendéglátás másik szektorából kerültek át. Ők a másik munkahelyeiken is teljesen ki vannak szolgáltatva egyrészt, meg nem biztos, hogy belebonyolódnának [a szervezkedésbe], mert nem hosszútávon rendezkedtek még be. Úgyhogy én viszonylag kicsi esélyét látom, hogy hamar mozgósíthatók lennének. Persze a járvány alatt eléggé gyorsan telnek a félévek, és lehet, hogy ha még ezt kell csinálni valamennyi ideig, akkor egészen másképp nézne ki.”

Az is egy érdekes szempont lehet, hogy a kormány, az adóhatóság, a munkajogi hatóságok és egyéb érintett intézmények miért hunynak szemet a jelenség fölött. Hisz nemcsak a futárok tapasztalatai alapján, de maguk a cégek hirdetései szerint is – noha hivatalosan munkákat közvetítenek – gyakorlatilag foglalkoztatják a futárokat. A szigorúbb állami szabályozás egyébként nem lenne példa nélküli: többek között Spanyolországban és Kaliforniában is történtek már előrelépések a haknigazdaság dolgozóinak bérmunkásként való elismertetéséért.

Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon mit fog kezdeni a kormány a haknigazdasággal, és hogy a cégek hogyan fogják kikerülni a bújtatott foglalkoztatás felszámolását célzó intézkedéseket. Mindenesetre riasztó tendenciának tűnne, ha a kormány hagyná, hogy a munkanélkülivé vált emberek tömegeit a haknigazdaság szívja fel, a maga munkások számára sokkal rosszabb körülményeket biztosító rendszerébe.

Kár lenne eltagadni, hogy a futárkodás – ahogy a NetPincér is kiemelte megkeresésünkre adott válaszában – kétségkívül mentőövet jelentett emberek tömegei számára, akik a válság miatt elvesztették munkahelyüket, ahogy vannak olyanok – megszólalóink között is – akik évek óta dolgoznak a haknigazdaságban mindennapi megélhetésükért – és persze, hogy fel lehet hozni példának a nyolcszázezret kereső Wolt-futárokat is.

Volt olyan forrásunk is, aki elégedett a helyzetével, valamint azzal, amit a cég kínál neki. Mint mondta,

„Nekem sokat jelent a szabadság, hogy a magam ura vagyok, meg az, hogy nem kell bizonyos helyre bejárnom, és nem vagyok időhöz sem kötve. (…) Te teszed magad on-line, és akkor dolgozol. Ha meg megunod, mert elfáradsz, éhes vagy, vagy bármi bajod van, akkor ki tudsz lépni, ha nincs rajtad semmilyen kiszállítás. Igazából szerintem teljesen szabad vagy.”

Előbbi megszólalónk évek óta futárkodik, eleinte jövedelemkiegészítésként kezdett bele, de jelenleg ez a főfoglalkozása, és heti 40-42 óra munka és havi 4-5 szabadnap mellett kijön a fizetéséből. Véleménye szerint sincs Magyarországon perspektívája a külföldi példákhoz hasonló szerveződéseknek, mert úgy látja, igény se lenne rájuk.

Ez összecseng a Wolt álláspontjával, miszerint

„A futárok nálunk egyéni vállalkozóként dolgoznak, így ők maguk dönthetik el, mikor és mennyit dolgoznak, ahogy azt is, mennyi ideig dolgoznak futárként. A rugalmasság az, amit a futárok a Wolttal partnerségben leginkább értékelnek.”

Azonban a haknigazdaság, és azon belül a futárkodás a legtöbbeknek egy olyan kényszerpálya, ami menekülőutat jelentett a munkahelyek tömegeinek megszűnésével jelentkező munkanélküliségből. Miközben pedig tudjuk, hogy a vendéglátásban eddig is igen jelentős volt a feketén foglalkoztatottak vagy kevesebb órára bejelentettek aránya, a járvány csak még inkább felgyorsította Magyarországon is a (nyugaton már most is komoly, megoldásra váró problémát jelentő) haknigazdaság felfutását.

Vagyis a digitális kapitalizmus nyújtotta lehetőségeket kihasználva a feltörekvő, haknigazdaság modelljére építő cégek, valamint maga a modell a XXI. század első felére sikeresen teszi zárójelbe az elmúlt évszázadok dolgozói vívmányainak jelentős részét.

Nem a munkások jogait védő szabályozások eltörlése vagy gyengítése útján – bár ilyen tendenciát is megfigyelhetünk, amire jó példa Magyarországon a rabszolgatörvény – hanem azáltal, hogy eltagadja dolgozói bérmunkás mivoltát.

Ahogy egyik forrásunk fogalmazott,

„Nagyon jó a rendszer abban, hogy az embereknek elültesse a fejében, hogy ők mind egyéni vállalkozók, akik a saját szerencséjüket csinálják meg. Meg objektíve ez a rendszer inkább ösztönöz a versenyre, mint az együttműködésre. Plusz van ugye ez a fura jogi helyzet, hogy katások vagyunk, ami jogilag is ellehetetleníti a közös fellépést, vagy legalábbis nagyon megnehezíti. Nyilván lennének előnyei [a bejelentett foglalkoztatásnak]. Valamivel kevesebb lenne a fizetés, de több lenne a kiszámíthatóság, több a szabadság, meg ilyesmi. De hogy így, ez… nyilván ez egy kurvanagy hazugság. Nem vagy vállalkozó, egyértelműen nem vagy vállalkozó, csak formailag. Nem viselkedsz úgy mint a vállalkozók, azért sem, mert nincs tulajdonrészed az egészben, nem egy vállalkozásod van, hanem egy biciklid vagy egy Suzuki Swifted. Igazából egy munkás vagy, aki egyszerre »élvezi« az összes hátrányát a vállalkozói létnek és az összes hátrányát a munkáslétnek.”