Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Öt hónapja várat magára a közszolgáltatók dolgozóinak béremelése

Öt hónapja húzódik a lakosságot alapvetően érintő közszolgáltatások területén (postai szolgáltatások, közösségi közlekedés, energiaipar, vízellátás) a 2021. évi bérmegállapodások megkötése, pedig főként a koronavírus-járvány okozta megpróbáltatások miatt szükség lenne a keresetek érzékelhető növelésére – erről a napokban a mások mellett az állami közszolgáltató cégek szakszervezeteit is tömörítő LIGA Szakszervezetek adott ki közleményt.

Bár pontos választ a konföderációs érdekképviselet sem tudott választ adni arra, hogy miért várat magára ilyen hosszan a bérmegállapodás a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF) annak ellenére is, hogy többször kezdeményezték a tárgyalásokat az érintett vállalatok irányában, a Mérce kérdésére Buzásné Putz Erzsébet, a Buzásné Putz Erzsébet, a Liga Szakszervezet társelnöke elmondta, a csúszás oka elsősorban maga a koronavírus-helyzet.

Budapest, 2020. szeptember 14.
Flirt motorvonat utasterét takarítják a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a Keleti pályaudvaron 2020. március 19-én.
MTI/Mónus Márton

A járvány ugyanakkor nemcsak a megállapodás késleltetője, hanem egyben alapos indok is arra, hogy a dolgozók által is érezhető keresetnövekedésben állapojanak meg a felek: Buzásné szerint a versenyszférával ellentétben – ahol sok munakvállaló munkahelye megszűnt, tavasszal leállások voltak, az ellátási láncok megszakadása volt jellemző – az állami vállalatoknál folyamatosan dolgoztak a munkavállalók tavaly április óta: nem volt leállás, és általánosságban nem voltak jellemzők a munkahely-megszüntetések sem. Ebben a helyzetben ugyanakkor fokozott erőfszítést igényelt a dolgozók részéről, hogy pontosan végezhessék a munkájukat, miközben ők is ki voltak-vannak téve a fertőzésveszélynek. (Különös tekintettel a vasutasokra és a volánosokra.)

Ezt a helytállást a szakszervezeti konföderáció szerint anyagilag is meg kéne becsülni: ráadásul most már április vége van, és nagyon türelmetlenkednek a dolgozók.

Kecskemét, 2020. június 15.
Biró Albert postás nemzeti konzultációs kérdõívet tartalmazó levelet dob postaládába egy kecskeméti társasházban 2020. június 15-én. 
MTI/Ujvári Sándor

„A közszolgáltatások a lakosság egészét szolgálják ki, árukat vagy szolgáltatásokat nyújtanak egyének, családok és a közösségek számára. A >>koronavírus-helyzet<< egyik következménye, hogy bizonyos közszolgáltatások felértékelődtek, társadalmi megbecsültségük látványosan megnövekedett; a munkavállalók kiemelt megpróbáltatások közepette álltak helyt az elmúlt hónapokban. Napjaink gazdasági helyzetében különös igazságtartalmat nyer az az állítás, hogy a közszolgáltatások fejlesztése és az e területekhez kapcsolódó munkahelyek megőrzése – a keresetek érzékelhető növelésével – pozitív hatást gyakorol az egész gazdaságra, segítve annak újraindítását”

– írja a LIGA közleménye.

Közismert, – és korábban  a Mércén is többször foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, hogy 2017-től kezdve hároméves bérmegállapodás (13, 12, illetve 5 százalékos béremelés) volt érvényben a közszolgáltatóknál. Főként a harmadik, 2020-as lépcső azonban több érintett vállalat dolgozói számára is kevésnek bizonyult, főleg a versenyszféra kétszámjegyű béremeléséhez képest. A Magyar Posta, a MÁV, az MVM és a Volán dolgozóit képviselő szakszervezetek már 2019 februárban megfogalmazták, hogy elégedetlenek a hároméves bérfejlesztési megállapodással.

Budapest, 2021. március 29.
Tájékoztató felirat a jármûvezetõ védelmére elkerített elsõ üléseknél a Volánbusz egyik autóbuszán a Népliget autóbusz-pályaudvaron 2021. március 29-én. A járványügyi helyzetre tekintettel, az utasok és az autóbuszvezetõk védelmében a Volánbusz március 29-tõl valamennyi járatán felfüggeszti az elsõ ajtós felszállást, a jármûvezetõket pedig kordonnal határolja el az utastértõl.
MTI/Balogh Zoltán

Részben ennek az elégedetlenségnek lett az eredménye, hogy tavaly a KVKF-en belül átlágosan 9-10 százalékos béremelésre került sor.

Buzásné Putz Erzsébet elmondta, a résztvevő szakszervezetek most megvárják a vállalatok jövő hétre ígért ajánlatát, a kövekezlő lépésekről ugyanakkor -amennyiben ezt az ajánlatot nem találják megfelelőenek – még nem egyeztettek egymással.

A tárgyalások április 29-én kezdődnek, amelyhez a munkavállalói oldal immár érdemi ajánlatot vár a kormányzattól és a munkáltatói oldaltól. Ennek hiányában közös fellépésre készül.

Címlapkép: MTI/Ujvári Sándor