Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Navalnij állapota súlyos, szerdára százezreket szólított utcára az orosz ellenzék

Ez a cikk több mint 3 éves.

Alekszej Navalnij szövetségesei tömegtüntetéseket szerveznek Oroszország-szerte szerdára, hogy így tiltakozzanak az egyre romló állapotú ellenzéki aktivista fogságban tartása ellen.

A szervezők szerint a dolog nem tűr halasztást, mivel Navalnij állapota a jelentések szerint válságos, és a politikus „bármelyik pillanatban meghalhat.”

Korábban 500 ezer támogató aláírásához kötötték az ellenzéki szervezetek az utcai demonstrációk folytatását, ám a jelenlegi helyzetre való tekintettel már 450 ezernél megkezdték a szervezést.

Mint ismert, Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban – több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint – megmérgezték. Az aktivistát arra hivatkozva tartóztatták le, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint megszegte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben rá korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit.

Január közepén tartották a Navalnij melletti demonstrációk első etapját, akkor a tüntetések mintegy száz városra terjedtek ki, a megmozdulásoknak több tízezer – a szervezők szerint negyedmilliót meghaladó számú – résztvevője volt annak ellenére, hogy hivatalosan a járványügyi szabályok miatt illegális a gyülekezés. Közülük mintegy 4 ezer embert őrizetbe vettek. Még az első tüntetések után egy héttel is több embert letartóztattak Navalnij közvetlen munkatársai közül: köztük szóvivőjét, Kira Jarmist és Nyikolaj Ljaszkint, a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) munkatársát is.

Az ezt követő tüntetéseken a Meduza által idézett források szerint több mint 5000 embert vettek őrizetbe a hatóságok, volt olyan is köztük, akit előtte sokkolóval „szereltek le”, az illető eszméletét is vesztette az intézkedés közben.

Mindeközben az orosz főügyészség a Navalnij által létrehozott antikorrupciós alapítványt (FBK) szélsőséges szervezetté nyilváníttatná, aminek következtében Navalnij legközelebbi kollégáit akár 6 év börtönre is ítélhetnék „terrorizmusért”.

A hétvégén Navalnij orvosa és kollégái figyelmeztették rá a közvéleményt, hogy a politikus szíve bármelyik pillanatban leállhat. Navalnij három hete folytat éhségsztrájkot annak érdekében, hogy egy független orvosokból álló team vizsgálhassa meg.

Navalnij egészségügyi állapota miatt több több kormány és nemzetközi szervezet, valamint hírességek tiltakoztak az orosz kormánynál. Az Egyesült Államok elnökének biztonsági főtanácsadója, Jake Sullivan vasárnap úgy nyilatkozott, hogy „következményei lesznek, ha Navalnij meghal a börtönben”.

Vasárnap Oroszország Egyesült Királyságbeli nagykövete, Andrej Kelin a BBC hírcsatornának úgy fogalmazott, hogy „Nem fogják hagyni, hogy meghaljon a börtönben, Navalnij  úr úgy viselkedik, mint egy huligán.” Kelin szerint az ellenzéki aktivista célja nem más, mint puszta figyelemfelkeltés.

(The Guardian, Reuters)