Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közel 100 embert mészárolt le puskagránátokkal a mianmari hadsereg

Szemtanúk és helyi sajtóértesülések szerint több mint nyolcvan ember esett áldozatául annak az atrocitásnak, amit a mianmari hadsereg alakulatai követtek el egy Rangoontól nem messze fekvő településen szombaton.

A fővárostól 90 kilométerre lévő Bago településéről tömegével menekülnek a lakosok az incidens óta. A halálos áldozatok számát először nehéz volt megbecsülni, mivel a hadsereg elkordonozta a mészárlás helyszínét, és a holttesteket halmokba rendezték.

„Ez olyan, mint egy népirtás” – idézi a Mianmar Now-nak nyilatkozó egyik tüntetőt a Reuters – „Minden egyes árnyékra tüzet nyitnak.”

A mészárlást a Politkai Foglyokat Segítő Egyesület (Assistance Association for Political Prisoners – AAPP) értesülései szerint puskagránátokkal és nehéztüzérséggel hajtották végre. A katonai junta szóvivőjét egyelőre nem sikerült szóra bírni az atrocitással kapcsolatban, egy, a hatalomhoz közel álló hírportál szerint összesen egy áldozata volt az incidensnek.

A helyi lakosságot a hadsereg alakulatai hangosbeszélőkön utasította az akció előtt arra, hogy maradjanak otthonaikban, amíg a katonák a környékbeli házakat kutatják át.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a februári katonai puccs óta erősödő mianmari konfliktus mára jócskán átnyúlt az ország határain túlra, miután menekültek ezrei kezdtek özönleni a szomszédos Indiába és Thaiföldre katonai rezsim elleni tüntetések véres megtorlását követően.

The Guardian riportja szerint mindkét határos ország megpróbálta kizárni saját területéről a Mianmar felől érkezőket, akiknek száma azután öltött tömeges méretet, hogy a karen etnikai kisebbség falvaira légicsapásokat mért a mianmari hadsereg.

Legalább 618 civil halt meg -köztük minimum 46 gyermek – a Mianmar nagyvárosaiban a februári puccs óta zajló tömegtüntetések során. Több mint 2750 embert vettek őrizetbe vagy ítéltek el az AAPP szerint. Az elnyomás ellenére a tüntetők továbbra is országszerte özönlenek az utcáikra, követelve a tavaly év végén tartott demokratikus választások eredményének tiszteletben tartását.

(Myanmar Now, Reuters)
Címlapkép: Myanmar Now, Twitter