Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már több mint 400 ember vesztette életét Mianmarban, polgárháború törhet ki

Ez a cikk több mint 3 éves.

A február 1-jei katonai puccs óta múlt hét szombaton, azaz március 27-én zajlott le a mianmari tiltakozáshullám leghalálosabb napja – legalább 114 ember vesztette életét a tüntetések során. Mindez a mianmari nemzeti ünnepnapon történt, a ‘Fegyveres Erők Napján’, amikor az ország 1945-ös ellenállására emlékezik a japán hadsereggel szemben.

A mianmari katonai puccs elleni tiltakozásokban már összesen több mint 400-an haltak meg, a hadsereg vezetése alatt álló rendőrségben ugyanis tűzparancs van érvényben. Az országból kiszivárgó információk szerint az elhunytak negyedét agyonlőtték, és több mint 3000 embert tartóztattak le vagy ítéltek el.

Mindeközben a hadsereg elkezdte bombázni az ország peremvidékeit, ezzel többezer embert arra kényszerítve, hogy Thaiföldre meneküljön.

A bombázott területeket a ‘karen’ etnikum lakja, amely egyike azoknak a népcsoportoknak, akiknek harcosaival a mianmari központi kormány régóta harcban áll, mert nagyobb autonómiát szeretnének kivívni.

A karenek bombázása tehát tovább eszkalál és bonyolít egy eleve súlyosbodó konfliktust.

A Nemzetiségek Általános Sztrájk Bizottsága arra szólította fel a felfegyverzett etnikumok szervezeteit, hogy csatlakozzanak az ellenálláshoz. Az ellenállók tehát egy föderális hadsereget szeretnének létrehozni a karenekkel és egyéb elnyomott etnikumok felfegyverzett harcosaival.

Híradások szerint a thaiföldi katonák visszaszorítják a menekülteket, de ezt Thaiföld hivatalosan tagadja. Thaiföld miniszterelnöke, Prajut Csan-o-csa bejelentette, hogy országa menekültáradatra készül. „Nem akarunk exodust a területünkre, de be fogjuk tartani az emberi jogokat.”- jelentette ki a miniszterelnök.