Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Két hónap haladékot kaphat a kormány által kipaterolt hajléktalankórház, Karácsony szerint nem megy sehova

Ez a cikk több mint 2 éves.

Június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház „a kialakult helyzetre” tekintettel – írta Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett válaszlevelében – írja az MTI. A felkínált minimális (2 hónapos) hosszabbítás feltétele, hogy a főpolgármester hivatalosan, írásban jelezze a miniszter felé az erre irányuló igényét.

Mager szerint az ingatlanegyüttes egységes hasznosítását az indokolja, hogy az épületek többsége hosszú idő óta használaton kívül áll, állapotuk leromlott, így az épületek felújítása szükségessé vált.

Mint ismert, a napokban került a nyilvánosság elé, hogy május 1-jéig ki kell ürítenie a fővárosnak a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeihez (BMSZKI) tartozó Szabolcs utcai hajléktalankórházat, miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felmondta a szerződést a 13. kerületi önkormányzattal, mert központi költségvetési szervet szeretne működtetni az épületben. A Fővárosi Önkormányzat által önként működtetett hajléktalankórházban az orvosok és ápolók 50 férőhelyen krónikus belgyógyászatot, 23 férőhelyen ápolási osztályt, 18 férőhelyen pedig 24 órás háziorvosi szolgálathoz kapcsolódó lábadozót tartanak fenn, illetve éjszakai szálláslehetőséget biztosítanak a legkiszolgáltatottabb embereknek.

Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn bejelentette: nem hagyja el önként a Fővárosi Önkormányzat május 1-jéig a Szabolcs utcai hajléktalankórházat, majd kedden Mager Andreához fordult levélben, melyben leszögezte:

„A fővárosi hajléktalan kórház a helyén marad, onnan a járványhelyzet lecsengéséig, illetve addig, ameddig a kormány nem ajánl alkalmas csereingatlant, az ellátottaknak méltó elhelyezést a XIII. kerületi Szabolcs utcai épület helyett, el nem költözik.”

Karácsony arról is a levélben, hogy a vagyonkezelő tavaly júniusban mondta fel a kórház bérleti szerződését, amivel kapcsolatban a főpolgármester már akkor közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, hogy súlyosan aggályosnak tartja a döntést.

„Nem mást kértem, csak azt, amire tomboló járvány idején a legnagyobb szükség lenne minden döntéshozó részéről: emberséget, együttérzést, szolidaritást. Egészen elképesztőnek tartom, hogy a kormányzat ehelyett kormányközeli oligarchák milliárdos ingatlanbizniszét kívánja segíteni.”
– fogalmaz Karácsony.

Az első – Magyar Nemzetben megjelent – hírek alapján ugyanis az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) költözne a Szabolcs utcai ingatlankomplexum azon épületébe, amelyben a hajléktalan-ellátóhely található, azt pedig a 24.hu tudta meg, hogy az OGYÉI költözésével felszabaduló értékes belvárosi székházat korábban nagyon olcsón szerezte meg a nemzeti vagyonkezelő árverésén egy Habony Árpád köreihez sorolt grúz-izraeli üzletember.

Mager azonban Karácsonynak írt válaszlevelében cáfolja, hogy az OGYÉI költözne az épületbe, állítása szerint az egy jelenleg üresen, felújítás alatt álló épületbe költözik majd.

„Legutóbbi levelében Ön a tomboló járványra hivatkozik, miközben a bérleti jogviszony megszüntetéséről bőven abban az időszakban értesült, amikor véget ért a járvány első hulláma és megszűnt a veszélyhelyzet”

– írta a tárca nélküli miniszter, hozzátéve: Karácsony Gergely az „az elmúlt háromnegyed évben a levelezésen kívül saját hatáskörében érdemi lépéseket nem tett a helyzet megoldása érdekében”. Mager emlékeztet, hogy a fővárosi önkormányzatnak tehát az értesítéstől számítva mintegy 9 hónap állt rendelkezésére (azért jegyezzük meg: ez idő alatt megérkezett a koronavírus második és a mai napon újabb halálozási rekordot megdöntő, egyre súlyosabb harmadik hulláma is Magyarországra), hogy az ingatlanban folytatott egészségügyi szolgáltatás ellátását más módon szervezze meg, de nem tették.

Bár Mager levele szerint a vagyonkezelő februárban – különös tekintettel a járványhelyzetre és a téli időszakra – felajánlott egy új, április 30-ig tartó bérleti szerződést, erre az ajánlatra „a mai napig nem érkezett válasz” – közölte. A miniszter szerint így elmondható, hogy az embertelenséggel és érzéketlenséggel vádolt állam önszántából, egyoldalú vállalással jelenleg is biztosítja a hajléktalan-ellátó működését, „miközben Ön valódi lépéseket továbbra sem tesz”.

Mint arról beszámoltunk, kedden tizenkilenc hajléktalanellátó szervezet hívta fel nyílt levélben a figyelmet arra, hogy nemcsak a hajléktalanellátást, hanem a fekvőbeteg-ellátást is súlyos, megoldhatatlan kihívás elé állítaná a Szabolcs utcai kórház bezárása. A kormánynak címzett nyílt levelet aláíró szervezetek arra kérik a döntéshozókat, hogy vagy tegyék lehetővé a Szabolcs utcai betegellátás további működését, vagy  pedig biztosítsa a BMSZKI számára egy ellátásra alkalmas ingatlan használatának a lehetőségét.

Frissítés 14:50

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban reagált a miniszter levelére, amely szerinte „telis-tele van csúsztatásokkal.” Bár Mager szerint a  főpolgármester nem tett semmilyen lépést az ügy rendezése érdekében, Karácsony most közzétette a miniszterelnöknek, illetve az illetékes minisztereknek tavaly óta írt leveleit, melyek tanúsága szerint többször is felhívta a kormány figyelmét a kórház járványhelyzet alatti kiköltöztetésének súlyos aggályosságára.

Karácsony újra leszögezte:

„a kórház nem megy sehova addig, amíg a járványhelyzet bármely ellátottra bármiféle veszélyt jelent. Nem megy sehova addig, amíg a kormány nem ajánl alkalmas és méltó elhelyezést a mostani ingatlan helyett. Ez a kormány dolga és felelőssége, hiszen a fővárosnak, miután a kormány 2010 után elvette a kórházakat, nincs a célnak megfelelő ingatlana, ennyi idő alatt nem is lehet ilyet létrehozni.”

Az pedig nem érdekli, miféle „költségvetési szervet” akar a kormány a kórház helyére költöztetni, „azt biztosan nem fogom engedni, hogy fideszes oligarchák ingatlanmutyijának kiszolgálása veszélyeztesse egy kórház működését, ahol a legkiszolgáltatottabb embereket látják el” – írja.

A kórház „leromlott” állapotával kapcsolatban pedig megjegyzi: pár éve a főváros a Belügyminisztérium együttműködésével újította fel a kórtermeket, a járvány idején pedig éppen az ott dolgozók áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy az első és a második hullámban a hajléktalan emberek körében nem alakult ki gócpont.

„Ez a kormány sokkal tartozik az egészségügyi dolgozóknak, így a Szabolcs utcai kórház munkatársainak. Róluk, a munkájukról csak a tisztelet és a megbecsülés hangján lehet beszélni, ezt elvárom a kormánytól is.”

– fogalmaz a főpolgármester.