Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kásler szerint az egészségügy meg sem rendült, a MOSZ elnöke szerint már dönteni kell, ki kerül lélegeztetőgépre

Ez a cikk 3 éves.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere volt a Bayer Show tegnap esti vendége, ahol (többek között) az egészségügy jelenlegi állapotáról azt mondta, az rendben viseli a megpróbáltatásokat.

„Meg se rendültünk. Lombardia összeomlott más nagy nyugati rendszerek kollabáltak, Magyarországon ez nem fordult elő és nagyon úgy néz ki hogy nem is fog.”

A miniszter szerint a magyar egészségügy nem csak felszereltségében, nem csak struktúrájában, de a „várvédők szívében is” Európában a legjobbak közé tartozik. Szerinte, ha csak valami egészen „különös katasztrófa” nem történik, amiben megroppan egész Európa, akkor a magyar egészségügy helyt fog állni.

Káslerrel ellentmondó nyilatkozatot tett azonban ma reggel a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke, az ATV Start című műsorának. Tóth Judit elmondta, hogy a folyamatosan kapnak visszajelzéseket arról, hogy korábban 8 ágyas intenzív osztályok jelenleg 40 ággyal működnek, két-három szoros a betegek áramlása. Van, ahol egyetlen pulmonológus jut egy megyére, neki kell ellátnia mindenkit, és sok helyen egy orvos 40 beteget kezel műszakonként.

A MOSZ elnöke elmondta, halott olyat, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre kapcsolni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.

Ugyanis, ahogy azt a szakember is megjegyzi, a harmadik hullámra az idősek megbetegedésének csökkenése mellett, egyre nagyobb számban kerülnek kórházba a fiatalabb, elsősorban a 40-49 éves korosztályba tartozók.

Hozzátette azt is, ez rendkívüli terhelést jelent. Ezt valamelyest enyhítheti a szakrendelők ellátásba való bevonása, azonban úgy véli, a szakrendelői dolgozók számára nehézkes lesz felvenni a ritmust, ők nem helyettesíthetik az intenzíves ápolókat és szakorvosokat. Tóth külön megjegyezte azt is, nem kell pánikot kelteni, de a hamis biztonságérzet helyett a valóságot kéne bemutatni az embereknek.

A szakszervezeti vezető beszélt több az ózdi korházban dolgozó kollégájával, akik arról számoltak be neki, hogy az intézményben valóban olyan állapotok vannak, mint amilyenről korábban annak főigazgatója is beszélt.

Az ózdi Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója, Bélteczki János a múlt héten a helyi televíziónak adott interjújában fogalmazott úgy, hogy ott jelenleg a tavalyi olaszországi helyzetekhez hasonló állapotok vannak:

„Azokat a felvételeket tessék szívesek elképzelni az ózdi kórházban, amit annak idején az olasz kórházakban láthattunk. Ezt éljük meg nap mint nap, és irtózatos terhelést ró a dolgozókra mind fizikailag, mind szellemileg”

– fogalmazott a főigazgató.

Azonban ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), az ATV megkeresésére pénteken hazugságnak nevezte, a kormány által az ellátó intézmények központi felügyeletére létrehozott szerv szerint túlterheltség nem áll fent, mind a sürgősségi, mind az akut, mind pedig a covid-ellátás saját erőforrásból biztosított Ózdon.

A MOSZ elnökhöz beérkezett, helyben dolgozókkal való beszélgetésekből származó információk szerint azonban úgy néz ki, az OKFŐ az, aki nem mond igazat.