Parászka Boróka erdélyi magyar újságíró bántalmazását legitimáló posztot tett közzé hétfőn Szőke László, a magyar kormány által Erdélybe juttatott másfél, majd újabb közel kétmilliárd forintos sajtótámogatás médiaportfóliójának fejlesztési igazgatója.

Vagy ahogy Parászka fogalmaz: „tulajdonképpen ő a Fidesz erdélyi sajtópolitikájának egyik arca, hangja. A helyi ember, végrehajtó – s, a fenti posztból úgy tűnik, Erdélyben ő az egyik, aki  dönt arról, kit érdemes agyonverni, és kit nem.”

Szőke ugyanis – jó érzékkel a magyar sajtószabadság napjára időzítve – az alábbi szöveggel osztotta meg az újságíró egyik Facebook-bejegyzését, melyben a Fidesz „vakcinanacionalizmusát” kritizálta:

„Szegény Boróka. Hülye, de legalább van nekünk. Legalább. Néha gondolkodom, hogy kell-e figyelnünk rá. Nem. Agyonverni sem érdemes, de megérdemelné.”

A – Szőke által azóta már törölt – posztra Parászka a kolléganőit érő hasonló fenyegetésekre való figyelemfelhívással reagált: csak az elmúlt hetekben célkeresztben állt többek közt Csata Orsolya csíkszeredai televíziós újságíró, aki a leégett csíksomlyói romagettó károsultjainak életét követi, Víg Emese, aki a kolozsvári Transindex felelős szerkesztője, számos politikai véleménycikk szerzője, és a nőjogi kérdések egyik avatott elemzője, a marosvásárhelyi Hunyadi Zsuzsa vágó, aki többek között a Deutsche Wellenek készített filmeken dolgozik (így ő vágta például a magyar kormány budapesti építkezéseiről szóló, a kormánypárti sajtóban nagy port kavart riportfilmet is). Emellett kiemeli a tavalyi év egyik legmegrázóbb és legagresszívebb támadássorozatát is, amely Juhász-Boylan Kincsőt érte, aki a Csíki Sör szexista, nőket sértő és lealacsonyító marketing filmjéről írt kritikus cikket a kolozsvári Transindexen (és aki mellett a Mérce szerkesztősége is nyilatkozatban állt ki).

Parászka szerint a hasonló támadássorozatokban felbukkan a fizikai erőszakkal való fenyegetés, az érzékeny adatokkal való visszaélés, vagy azzal fenyegetés, a verbális erőszak, a családtagok, ismerősök zaklatása, bevonása a konfliktusba, a nyilvános megalázás és az online lincselés.

„Számos zaklatási ügy nem kerül nyilvánosságra, mert a háttérben zajlik, mert az áldozat a saját védelme érdekében úgy dönt, nem hozza nyilvánosságra. Újságírónak lenni ma nehéz feladat. Újságírónőnek lenni kétszeresen nehéz: mert a kolléganőknek viselniük kell mindazt, amit az újságírók és amit a nők elszenvednek, amiért kiszolgáltatottá válnak”

 – írja.

Parászka felhívja a figyelmet: tudatos védelem nélkül nem végezhetik a munkájukat, veszélybe kerül nem csak az, amin és ahogy dolgoznak, de a magánéletük, a személyes integritásuk is. Az újságíró szerint ez a fajta erőszak elfogadhatatlan, tűrhetetlen, a védelmet vele szemben pedig az tudja biztosítani, hogy nagyon sokakban ott a vágy és az elkötelezettség az erőszakmentes, méltányos közélet iránt.

Mint arra a Transindex cikke emlékezet, Szőke László ráadásul úgy legitimálja az erőszakot, hogy néhány éve még ő maga hozta folyamatosan nyilvánosságra azokat a fenyegetéseket, amelyeket munkája során kapott, és ült fel arra a szolidaritáshullámra, amely az ellene intézett támadásokkor keletkezett.

Később Szőke újabb posztot tett közzé, melyben bocsánatot nem kér, csupán Parászka „érzékenységét” bagatellizálva „beismeri”, hogy túllőtt a célon, mert abból indult ki, ő mit képes elviselni.

„Más nem, így Parászka Boróka sem érdemli, hogy ennyire ócskán, aljasul – kinek ahogy tetszik – megküldjem. Ráadásul, s ebben igazatok van, nem a förvedményében állítottakkal szálltam vitába, hanem őt küldtem meg. Tehát helyesen: azt sem érdemli, hogy agyba-főbe szeressük. Még ha meg is érdemelné… „

– írja.