2021 februárja a környezetvédőknek kedvez Franciaországban. 3-án a párizsi főbíróság az ország első, így történelmi klímaperében elítélte az államot, amiért az nem tett eleget a CO2 kibocsátás és a felmelegedés csökkentése céljából 2015-ben vállalt kötelezettségeinek.

Az államot „A század ügye” néven tömörülő, négy nagy NGO perelte be 2019-ben. Ezt az ítéletet, noha a bíróság majd csak tavasszal hozza nyilvánosságra a kormányra nézve kötelező konkrét előírásokat, és nem lehet tudni, hogy mennyire lesz a kormánnyal szemben elnéző vagy szigorú, komoly győzelemnek könyvelik el a pert indító szervezetek és a közvélemény, amely egyre nagyobb arányban támogatja a klímavédelem ügyét.

A főbíróság ezzel kimondatlanul igazolta a perindítással egyidőben publikált támogató petíció több mint két millió aláíróját, a havonta tüntetők tízezreit, akik a kormány környezetvédelemre káros intézkedései ellen tiltakoztak, és azokat a meglepő akciókat, amelyek során fiatal környezetvédők az ország különböző kis- és nagyvárosaiban sorozatban leakasztották és a szemétbe, egyszer pedig a Szajnába dobták Emmanuel Macron önkormányzatok dísztermeiben kifüggesztett, hivatalos fényképét, és végül azt a lyoni bírót is, aki a képleakasztó fiatalokat 2020 januárjában felmentette, és az ítélet okfejtésében nyíltan nekik adott igazat.

A klímaváltozás miatt aggódók, ellene harcolók másik örömforrása a környezetvédelmi miniszter február 11-i bejelentése, miszerint a kormány eláll a Roissy Charles De Gaulle (CDG) repülőtér negyedik terminállal való kibővítésének 7-9 milliárd eurós tervétől. A miniszterasszony egyenesen a termőföldek lebetonozása ellen, a légi közlekedés és a vele járó szén-dioxid (CO2) kibocsátás csökkentéséért harcolók érveivel indokolta a terv leállítását.

Ezután az építkezéssel megbízott vállalatokat vigasztalva, „egy új, a klímaváltozás elleni harc és a környezetvédelem céljaival összeférőbb terv” megrendelését helyezte kilátásba, de ennek az ökoterminálnak a létrejöttében már senki nem hisz.

A miniszteri nyilatkozat megerősíti mindazokat, akik nem haboztak hónapok óta petíciózni és a munkálatokra kijelölt repülőtéri terep megszállásával egybekötött akciókat, kulturális eseményeket szervezni – és szembenézni a brutalitásáról hírhedtté vált rendőrséggel.

Az egészségügyi, társadalmi és gazdasági válságban meggyengült elnök és kormánya emlékezetében minden bizonnyal élénken él Notre Dame des Landes, az oda tervezett repülőtér elleni több mint négy évtizedig, Macron 2018-as meghátrálásáig tartó kemény, szívós harc emléke. Jobbnak látták elkerülni, hogy az ellenállás újabb darázsfészke alakuljon ki.

A kibővítés leállításával azonban nem elégednek meg a CDG ügyének győztesei. Törvénybe foglalt garanciát kérnek arra, hogy kormány környezetvédelmi szempontjai nemcsak a CDG-re vonatkoznak, hanem a többi, mintegy 10 repülőtérre is, többek között Nizza, Marseille, Mulhouse, Nantes repülőtereire, ahol napirenden vannak hasonló munkálatok.

A törvényes garanciát a február 10-én parlamenti vitára bocsátott „Climat et résilience” (Klíma és adaptáció) nevet viselő törvénytől várják, annak ellenére, hogy a törvénytervezet vitája újabb erőpróbát jelent. Ennek kiszivárgott változata már sok vitát, elégedetlenséget váltott ki, elsősorban a Convention Citoyenne pour le Climat (Polgárok Klíma Konvenciója), francia rövidítéssel CCC résztvevői és támogatói körében, de a parlament körtermében is.

Emlékeztetőül, a CCC a sárgamellényesek mozgalmának egyik következménye. A mozgalom brutális leverése után, 2019 októberében, demokrata érzelmeinek bizonyítására Macron úgy döntött, hogy megbíz 150, sorshúzással kiválasztott önkéntes állampolgárt, hogy klimatológusok, biológusok, óceánográfusok, szociológusok meghallgatása után javaslatokat tegyenek a kormánynak a klímaváltozás és a szén-dioxid-kibocsátás enyhítésére.

A Konvenció megnyitóján az elnök ünnepélyesen megígérte, hogy a javaslatokat vagy népszavazás vagy törvény útján megvalósítja. 9 hónapos intenzív munka, vita és egyeztetés után 2020 júliusában a Konvenció nyilvánosságra hozta 149 javaslatát. Ez mindenkinek nagy meglepetést okozott .

Macron nem számított arra, hogy a 150 véletlenül összeverbuvált állampolgárnak 9 hónap elég lesz ahhoz, hogy kidolgozza egy következetes, átgondolt klímapolitika programját. Arra sem gondolt, hogy nemcsak ők, hanem a közvélemény is, látva a javaslatok komolyságát, emlékeztetni fogja ígérete betartására.

A kormánynak és az államfőnek majdnem ugyanennyi időre volt szüksége, hogy az Elysée palotában elhangzott ünnepélyes ígéretnek hátat fordítva kiselejtezzék azokat a javaslatokat, amelyek politikai és gazdasági elveikkel, érdekeikkel összeférhetetlenek, és a többit saját ízlésük szerint átírják. A CCC 149 megszűrt javaslatának átfogalmazott, megcsonkított változata a február 10-én parlamenti vitára bocsátott „Climat et résilience” törvénytervezet.

Visszatérve a kisebb repülőterek kibővítésének terveire, a CCC egyik javaslata a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében az elmúlt évek során felszámolt vasútvonalak visszaállítása és a belföldi repülőjáratok megszüntetése. Ha ezt a javaslatot fontolóra venné a kormány, akkor nem lenne szükség az említett repülőterek kibővítésére. De a javaslat kimaradt a „Climat et résilience” törvényjavaslatból. Ezt és más hiányosságokat, a kormány következetlenségét támadják a parlamentben a baloldali és zöld képviselők.

A „következetlenség” (incohérence) a leggyakrabban használt szó, a kormány tevékenységével kapcsolatban. Az egészségügyi válság kezelését is a határozatlanság, a hozzá nem értés, a koordináció hiánya, az állandó taktikázás, az átláthatóság hiánya miatt kárhoztatják az emberek.

Két-három hete két kérdés foglalkoztatja a lakosság többségét: az egyik, lesz-e vagy nem újabb (harmadik) vesztegzár, a másik a védőoltáshiány.

Hetek óta vezető epidemiológusok sürgetik a vesztegzár meghirdetését, ugyanakkor a szociológusok arra figyelmeztetnek, hogy a társadalom nem bírná el az ezzel járó újabb megpróbáltatást. Az ellentmondásos üzenetekre a kormány nem reagál érdemben, nem dönt, hanem két-három hete rebesgeti, hogy a vesztegzár szükséges lehet, de nem lehet tudni, hogy be akarja-e vezetni vagy sem, és ha igen, mikor.

Mindez csak fokozza a kollektív bizonytalanság, a rövid távon is megtervezhetetlen jövő zavaró érzését, ami többek között a kórházi kezelést igénylő depresszióban szenvedők, öngyilkosság szándékáról beszélő gyerekek, kamaszok, a élelmiszersegélyen élők és a munkanélküliek számának riasztó megugrásán mérhető.

Milliók várják a védőoltást, az egészségügyminiszter ígérget, majd még aznap a miniszterelnök nyilatkozik a miniszter által ígért határidő betarthatatlanságáról… A február 11-ei adatok szerint mintegy 1,9 millió jelentkező túl van az első oltáson, de az esedékes második késik; eddig csak 366 ezren jutottak hozzá.

Egyre többen idézik ironikusan Macron két tavaly márciusi beszédét. Az egyikben elmondta, hogy a járvány megértette vele, az egészség mindennél fontosabb, nem lehet a piaci elveknek alávetni, a másikban pedig háborút üzent a járványnak. Ez utóbbi óta a járvány- és egészségügyi döntéseket az elnök a Honvédelmi Bizottsággal(!) vitatja, hozza meg – a kormány és a parlament mellőzésével, a nyilvánosság kizárásával. A két megállapítás kérdések tömkelegét ébreszti a politikusokat, a politikát bírálók körében.

François Ruffin, a France Insoumise baloldali párt képviselője például arra a kérdésre keresi a választ, „Hogy lehet az, hogy Franciaország, Pasteur hazája nem rendelkezik védőoltással?” Ruffin számára a Sanofi, az egykor világviszonylatban vezető francia gyógyszergyár fejlődése jelképes példával szolgál. Feltárja, hogy a gyár a különböző adókedvezmények útján kapott több millió eurós állami támogatások ellenére, profitszempontokat követve, az elmúlt évtizedben fokozatosan leépítette az ország több pontján és külföldön müködő kutatólaboratóriumait.

Elbocsátotta kutatóinak, laboránsainak majdnem a felét, 4 ezer kutatót külföldön, 2 ezret Franciaországban. Az eredmény: a tizenegy hazai laboratóriumból ma mindössze három működik. Az utolsó Sanofi-botrány, a Montpellier-ben a 105 millió euróból felépített hipermodern laboratórium épületét egyszerűen lerombolta a gyár. „Ez rosszabb, mint egy ipari épület lerombolása”, írja Ruffin, „a közegészség lepusztítását jelenti”.

Az ok talán az, hogy egy rosszul működő vállalatról van szó? A részvényesek évi osztalékát tekintve, nem, épp ellenkezőleg. 2018-ban a Sanofi részvényesei 3,8 milliárd euró jutalékban részesültek, 2020-ban, a Covid-járvány kellős közepén pedig 4 milliárdot vágtak zsebre.

A leépítések oka, hogy az igazgatóság és a részvényesek nem tartották rentábilisnak az antibiotikumok, a szív- és neurológiai betegségek, valamint a cukorbetegség és az Alzheimer elleni gyógyszerek kutatását és gyártását. 2020 elejétől pedig a Covid- tesztek és a védőoltás pénzügyi jövőjét látták bizonytalannak.

Macront pedig se az egészség über alles elve, se a járvány ellen meghirdetett háborúja nem késztette arra, hogy a Sanofi vezérigazgatóját kötelezze a gyógyszergyár profiljának módosítására, az ország alapszükségleteinek kielégítésére. Hasonlóan se a Honvédelmi Bizottság, se a kormány tagjai nem pedzették, hogy itt valami nagyon nincs rendjén.

„A Sanofi kudarca francia kudarc, Macron és barátai, a Macronisztán kudarca” írja Ruffin. „Az Elysée által elítélt népi «maradiságnak», «komplotizmusnak», a «védőoltás-elleneseknek» semmi közük nincs ehhez a kritikán aluli helyzethez: ez az orvoskutatás kudarca, ez az, ami hetekkel, valószínűleg hónapokkal késlelteti [a védőoltás-ellátást]. Ezért a politikai vezetők, az üzleti világgal kialakított fúziójuk, tisztán nem látásuk, vakságuk, egy hajdan köztulajdonban lévő gyógyszeripari cégcsoport lerombolása okolhatók.”

Ruffin múlt héten adott Mediapart-interjújában ennél tovább megy. Az EU-szinten és világszinten tapasztalt védőoltáshiány okát feszegetve az okot szintén az államok, a politika felvállalt gyengeségében látja. A szabadalmaikat és a védőoltásból származó kolosszális profitjukat védő gyógyszergyárak nem képesek elegendő vakcina-adagot termelni. Közismert, „természetes”, hogy háborúk idején az állam kisajátítja a gyógyszereket, kötszereket, katonai ruhákat, élelmiszereket termelő vállalatokat, a gazdaság minden szereplőjét kötelezi a frontot szolgáló termékeket gyártására.

Hogy lehet, hogy a COVID-19 elleni háborúban az államfők nem alkalmazzák a hadigazdaság elveit? Mióta megvannak a védőoltások, nem ők, hanem a gyógyszergyárak diktálják, hogy milyen áron, milyen feltételek mellett, hány embert, a világ melyik részén, mikor, milyen ütemben látnak el védőoltással. Egy apró, de fontos részlet a feltételeket illetően, a fogyasztók érdekeit védő francia lap, a Que choisir? (Mit válasszunk?) tárta fel a Financial Times-ra hivatkozva, hogy a védőoltásokat gyártó cégek az államokkal, az EU-val folytatott titkos tárgyalások során elérték, hogy a vakcinák biztosítási költségeit ne nekik kelljen fedezniük, hanem a megrendelő államoknak. Így a védőoltás árán túl (az EU esetében ez 2,4 milliárd euró), az oltás esetleges mellékhatásai miatt kezeltek orvosi, kórházi. temetkezési költségeit is az államok fizetik.

Február 7. óta 46 szervezet, köztük egyetemi, kórházi kutató-csoportok, egészségügyi és gyógyszergyári dolgozók szakszervezetei, NGO-k, mérgező anyagok áldozatait tömörítő egyesületek, egészségügyi kollektívák valamint 100 kórházi orvos és ápoló által elindított petíció követeli: „Szabadítsátok fel a COVID-19 vakcinák szabadalmait! Minden engedélyezett védőoltást az emberiség köztulajdonának kell nyilvánítani. A gyógyszerlaboratóriumokat kötelezni kell a Covid ellen használt gyógyszerek és védőoltások gyártására. Polgári ellenőrzést akarunk a gyógyszerekre vonatkozó egyezmények, szabadalmak, klinikai kísérletek és a farmakovigilancia fölött, a biztonságos vakcinák, gyógyszerek és tesztek gyártása és forgalmazása érdekében.”

Egy világméretű Dávid és Góliát konfrontáció születésének tanúi vagyunk? Ha igen, ki lesz a győztes? Dávid már ért el eredményeket, például Dél-Afrikában az AIDS elleni gyógyszerek árának ügyében, de ott egy konkrét gyógyszer kedvezményes áron történő forgalmazásáról, azaz Góliát részéről egy karitatív gesztusról volt szó, nem a köz- és magánérdek, a viszonyának alapvető átértékeléséről…