Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Országszerte tízezrek tüntetnek a katonai hatalomátvétel ellen Mianmarban

Ez a cikk több mint 3 éves.

Több tízezer ember tódult az utcákra Mianmarban a szombati demonstrációk után ismét, hogy tiltakozzanak az országban végrehajtott katonai puccs ellen, amelynek során Aung Szan Szú Kjít mianmari hadsereg exportra és importra vonatkozó törvények megsértésével és tiltott kommunikációs eszközök birtoklásával megvádolva eltávolított a hatalomból.

Mint arról a Mércén is beszámoltunk, a mianmari hadsereg hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és letartóztatta a délkelet-ázsiai ország 2020 novemberében megválasztott Szú Kjít. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaság feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.

Az államcsínyt követően a kormányból eltávolítottak 24 minisztert és helyettes tárcavezetőt, helyükre pedig 11 új minisztert neveztek ki. A kabinet aktív és volt tábornokokból, valamint Thein Szeinnek, Mianmar előző elnökének, a hadsereg egykori tábornokának tanácsadóiból áll. A fegyveres erők közölték, hogy „szabad és tisztességes választást” tartanak, és átadják a hatalmat a győztes pártnak. A választások időpontját nem határozták meg, és hétfőn egy évig tartó szükségállapotot hirdettek ki.

Rangoonban hatalmas tömegek követelték szombaton és vasárnap is Aung Szan Szú Kjí, valamint Vin Mjint szabadon engedését. A két vezető pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért novemberben földindulásszerű győzelmet aratott a választásokon.

A két politikust senki sem látta hétfői letartóztatásuk óta.

A Reuters beszámolója szerint a rangooni tüntetők nagyobb csoportjai a város több pontjáról indultak meg, hogy végül egy hatalmas tömeggé olvadjanak össze. A demonstráció résztvevői az utak közepén vonulnak, blokkolva a forgalmat. „Nem akarunk katonai diktatúrát! Demokráciát akarunk!” – skandálja a tömeg, miközben többen a megpuccsolt kormánypárt zászlaját lengetik, valamint a puccsellenes mozgalmak szimbólumává vált háromujjas kézjelet mutatják.

(The Guardian, Reuters)