Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez az ellenzék a vakcina-káosz és járványkezelés-ügyben

Február 1-ére, azaz jövő hétfőre kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülését az ellenzék, közölték ma pártjaik képviselője a parlament előtt. A szükséges aláírásukat már összegyűjtötték és Kövér László számára át is küldték- jelentette be Potocskáné Kőrösi Antia jobbikos képviselő ma délután a parlament előtt.

Az ülés témái a kormány rendkívüli vakcina-bevezetései, az elmaradt járványvédelmi- és gazdaságvédelmi intézkedések, valamint a rádiófrekvenciák körül kialakult helyzet lesznek.

Csárdi Antal hangsúlyozta, erre már csak azért is szükség van, mert a magyar társadalom jelentős rétegei a tönk szélén állnak, rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe kerültek. Ezért az LMP-s képviselő kezdeményezné, hogy külön parlamenti vizsgálóbizottság nézzen a „gazdaságvédelmi” kormányzati intézkedések körmére.

Emlékeztetett, miközben a magyar kormány átvállalta a német Audi veszteségének egészét, aközben ezt egyetlen magyar céggel, kisvállalkozóval sem tette meg, a vizsgálatnak fel kell tárnia, ehelyett pontosan mire ment el a pénz.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője kiemelte, a Fidesz korábban azt mondta, a parlament a járvány alatt éppen azért tart nyitva, hogy ezeket a problémás kérdéseket megvitassa. Arra is emlékeztetett, kritikus mulasztásból van bőven: hiába követelte az ellenzék a tömeges tesztelést, ebből semmi sem lett, Orbán viszont azt is mondta ,a védekezés sikerességét „emberéletekben mérik”, illetve „mindenkit meg fonak gyógyítani.

Azóta 12.000 magyar ember halt bele a járványba, ami lakosságarányosan Kocsis-Cake szerint az egyik legrosszabb arány.

Arról is volt szó – emlékeztetett a képviselő – hogy egyetlen hétvége alatt be tudná a kormány oltatni a magyar társadalom nagy részét, de az oltási terv jelenleg olyannyira akadozik, hogy utólag ez a kijelentés is teljesen megcáfolta önmagát.

A képviselő felhívta Orbán Viktort, a parlamentben adjon választ mindezekre a kérdésekre, és szembesüljön korábbi kijelentéseivel.

Arató Gergely, a DK frakcióvezetője a harmadik javasolt vizsgálóbizottságot a „kínai vakcina” beszerzésének és engedélyezésének vizsgálatára. Elmondta, miközben az európai gyógyszerészeti hatóságok nem engedélyezték, nem is nyújtották be oda, aközben Arató szerint Orbán „kényszerítette” az OGYÉI-t a gyors engedélyezésre. Arra is kíváncsi lenne, hogyan, milyen forrásból, milyen haszonnal, kik szerzik be ezeket a vakcinákat. A maszk- és lélegeztetőgép-beszerzések tapasztalatai szerint erre mindenképpen szükség van.

„…szakembereknek kell eldöntenie, milyen oltást kapjanak a magyar emberek, nem lehet helye mutyinak, politikának ebben a kérdésben.”

-hangsúlyozta Arató Gergely, hozzátéve, a kormány állításaival szemben „nem oltásellenes hangulatot keltenek” az abban való bizalmat a kormány rengette meg.

Harangozó Tamás, MSZP-s képviselő mutatta be a negyedik, tervezett napirendi pontot, ő a Klubrádió frekvenciájának elvételéről érdeklődnek a kormánytól, mivel a rádió február 15-én így elveszítheti erre való jogát. Harangozó szerint óriási joghézag tátong az erről való döntésben, amit a Fidesz a kormánykritikus média elhallgattatására szolgál. Szerinte a hatályos törvény szerint az újraengedélyezést bürokratikusan úgy elhúzzák, hogy addigra se híre, se hamva nem lesz a Klubrádiónak, mire az eljárás lezárul.

Az MSZP módosítót készített a joghézag kijavítására, ami lehetőséget szolgáltatna a javításra, ha viszont ennek ellenére a „pitiáner módszerekkel való elhallgattatást” szeretnék a fideszesek, „akkor derüljön ki az is.”

Emlékeztetett, az utóbbi években 8 bírósági döntés mondta ki, hogy a Médiatanács Klubrádió elleni próbálkozásai jogellenesek.

Orosz Anna, a Momentum alelnöke és Újbuda alpolgármestere kifejezte, pártja minden olyan parlamenti és parlamenten kívüli eszközt támogat, ami a nagyobb átláthatóságot szolgálja. Kifejezte, a kormány a párt szerint számos olyan botránnyal nézett szembe, ami felveti a gyanút, hogy a kormányt egyáltalán nem érdekli „az emberek élete, biztonsága, megélhetése.” Példaként említette, hogy Mészáros Lőrinc szállodalánca kivételezett helyzetben kapott milliárdokat, míg a vendéglátószakma többsége ebből kimaradt.

„Ha a Fidesznek nincs félnivalója […] akkor semmi oka nincsen arra, hogy ne támogassa a vizsgálóbizottságok felállítását.”

-mondta.

Az ellenzék, amely év elején bejelentette, hogy teljes együttműködésben indul majd a 2022-es választásokon, tehát a tavaszhoz hasonlóan ismét rendkívüli ülésen próbálja számonkérni a veszélyhelyzet ideje alatt hozott kormányintézkedéseket. A legutóbbi ilyen ülésre a kormánypárti képviselők azonban el sem mentek.

Az ellenzék a rendkívüli veszélyhelyzet kihirdetését ősszel egyébként időkorlát nélkül hagyta jóvá.

Címlapkép: MSZP, Facebook