Az amerikai kapitalizmus egzisztenciális válságban van. A rozsdaövezetben élő munkások várható élettartama húsz éve csökken, részben a gyógyszeripari legális heroin miatt. A politikai összefonódások biztosítják a folyamatos kínálatot, a neoliberalizmus okozta kilátástalanság pedig a keresletet. A megoldás egy alapjaiban új gazdaság.

Nem fejezi ki más jobban az életesélyeinket, mint az, hogy mikor halunk meg. Nem véletlen, hogy a Nobel-díjas Amartya Sen azt javasolta, hogy a gazdasági fejlődés sikerességét azzal kellene mérnünk, hogy mennyiben járul hozzá az egészségünkhöz.

A világ legfejlettebb gazdaságának számító Egyesült Államok rozsdaövezetében élő munkások várható élettartama húsz éve csökken. Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy az amerikai kapitalizmus egzisztenciális válságban van.

E halálozási válság mögött az öngyilkosságokhoz, az alkoholhoz, valamint a drogokhoz kötődő halálozás meredek emelkedése áll. Ezeket nevezi a szintén Nobel-díjas közgazdász, Angus Deaton, reménytelenség okozta halálozásnak. Csak 2017-ben egy év alatt 158 ezer amerikai halt bele a reménytelenségbe. Ez egyenlő azzal, mintha egy éven át napi egy tömött Boeing 737-es gép zuhanna le. Gondoljunk bele: egy éven át, napi egy repülőgép.

Ezen belül a droggal kapcsolatos halálok száma nőtt a legdrámaibban. 1990-ben százezer amerikaira nagyjából három droghoz kötődő haláleset kapcsolódott. 2017-ben ez a szám meghaladta a 20-at.

És nincs vége a folyamatnak.

Egyéni karakterhiba helyett társadalmi gyilkosság

Öngyilkosság, alkohol, drog: hajlamosak vagyunk ezeket egyéni karakterhibákként látni. Az öngyilkos szó szerint saját kezével vet véget életének. Nem áll távol ettől az alkoholista vagy a drogos, aki talán nem akar véget vetni életének, de tisztában van azzal, hogy mérgezi magát, mégis csinálja. Ez alapján a közkeletű vélekedés alapján a reménytelenség okozta halálozásnak nincs társadalmi vetülete, a folyamat pusztán rossz egyéni döntések összege.

Bár eddig két Nobel-díjas közgazdászra hivatkoztam, valójában ők a kisebbséget alkotják saját szakmájukban. A közgazdászok többsége ugyanis a fenti közkeletű vélekedéshez hasonlóan az egyéni döntésekben látja a Deaton által azonosított halálozási válság okát. Úgy érvelnek, hogy a képzetlenek nem tudják felmérni döntéseik egészségügyi következményeit, ezért hajlamosabbak káros életmódot folytatni. A drogok hozzáférhetőségének emelkedésével pedig lehetőségük is van erre. E szerint az érvelés szerint tehát a baj nem az amerikai kapitalizmussal van, hanem az állammal, amely nem nyújt elég jó oktatást, és nem szabályozza a drogokat hatékonyan. Ami kissé paradox állítás annak a fényében, hogy a neoliberalizmus egyik célja az állami szerepvállalás visszaszorítása.

Úgyhogy tekintsünk el ettől a gondolati gimnasztikától és forduljunk inkább a szociológia egyik alapítóatyjához, Émile Durkheim-hoz. Durkheim arról írt egy empirikus elemzésre épülő könyvet, hogy az öngyilkosság márpedig nem egyéni, hanem társadalmi jelenség. A korai kapitalizmus kialakulása során végbemenő gyors változások társadalmi dezintegrációt okoztak, ami hajlamosabbá tette az egyéneket az öngyilkosságra.

Emellett arra is rámutatott, hogy azok a tényezők, melyek erősítik a társadalmi integrációt — például a vallásosság — ezzel szemben csökkentik az öngyilkosság gyakoriságát. Bár Durkheim 1897-es könyvét sok bírálat érte, a mai napig alapműnek számít.

Durkheim előtt pár évtizeddel élt és alkotott Friedrich Engels, akinek az angol munkások korai tizenkilencedik századi helyzetéről adott leírása mai napig egyik legtöbbet idézett mű a viktoriánus Anglia társadalmi-gazdasági állapotáról. Engels Manchesterben töltött évei, és a város lakóiról alkotott jelentések alapján írt könyvében azt mutatja be, hogy a korai kapitalizmus által generált társadalmi változás, azon belül a kapitalisták szerepvállalása maga is összefügg a munkások megnövekedett halálozásával. Manchester és Liverpool — a korai angol kapitalizmus két ipari fellegvára — halálozási rátája másfélszerese volt az országos átlagnak.

Durkheimmal ellentétben ugyanakkor Engels nem a társadalmi integráció hiányában látta a fő okot, hanem munkások életkörülményeiben. Engels azt is kimutatta, hogy a kapitalista polgárok, gyártulajdonosok és vezetők pontosan ismerték a munkások helyzetét, tudták, hogy az ipari termelés és az alacsony bérek hogyan betegítik meg őket, mégsem tettek semmit.

„A társadalom olyan helyzetet teremt, hogy a proletárok százai szükségszerűen idő előtti, természetellenes halálra vannak kárhoztatva” Ez Engels és a munkások szerint nem más, mint „társadalmi gyilkosság.” ^[1]

A 19. század második felében az angol munkások helyzete sokat javult. A munkások „karakterhibáit” hangoztató érvelés szerint akkor ez a növekvő trend kizárólag a munkások helyes életmódválasztásainak köszönhető? Ahogy a növekvő halálozási rátára, a növekvő jólétre sem alkalmazható ez az érvelés.

E javulás mögött részben a gazdaság töretlen növekedése, részben pedig a munkásmozgalom küzdelmeinek hatása (gyerekmunka tiltása, munkaidő szabályozása), illetve a közegészségügyet fejlesztő állami befektetések állnak. A huszadik század nagy részében, a szabályozott, jóléti kapitalizmus korában a munkások várható élettartama minden korábbinál magasabb szintre emelkedett. Ez a trend torpant meg a 20. század végén, a 21. század elején Amerikában.

Drogok a gyógyszertárból

A közgazdászoknak abban igaza van, hogy a drogokkal kapcsolatos állami szabályozás hibái fontos szerepet játszanak. Ám arról már hajlamosak elfelejtkezni, hogy ez nem mindig volt így. Az új típusú droghalálok kialakulása mögött a gyógyszeripar egy részének roppant politikai hatalma áll. Az ópiátok olyan drogok, amely a mák gubójából származó tejszerű folyadékból állíthatók elő, pl. ópium, morfium, heroin. Ezekkel rokon alapanyagokból készülnek ópiátalapú fájdalomcsillapítók, az opioidok. Az opioidok agresszív fájdalomcsillapítók, melyek az ópiumhoz vagy heroinhoz hasonló alapelven működnek.

A 90-es években az amerikai, piaci alapú gyógyszerlobbi elérte, hogy az amerikai laikus és orvosi közvélemény hozzáállása a fájdalomhoz megváltozzon, hogy a fájdalom csillapítása prioritást nyerjen. Természetesen vannak esetek — pl. műtét utáni lábadozás — ahol ez indokolt, de az Egyesült Államokban teljesen elszabadult a fájdalomcsillapító biznisz.

Az amerikai gyógyszeripar elképesztő mennyiségben kezdett opioid fájdalomcsillapítót gyártani és forgalmazni: elöntötte a piacot a legális heroin. 2015-ben az amerikai felnőttek több mint harmadának, 98 millió embernek írtak fel orvosok ópiátalapú fájdalomcsillapítót. 2017-ben az orvosi vényre felírt ópiátalapú fájdalomcsillapítók túladagolása tette ki az ópiátokhoz kapcsolódó összes halálozás harmadát.

Az érintett gyógyszercégek közül kiemelkedik a Purdue Pharmaceutical, a hírhedt OxyContin (szleng nevén csak Oxy) gyártója. A Sackler család tulajdonában álló cég ellen évek óta többezer jogi eljárás zajlik. 2020 végén történelmi jelentőségű peren kívüli megállapodást kötött az amerikai igazságügyminisztérium és a Purdue, melyben a cég elismerte bűnösségét a függőséget okozó Oxy agresszív marketingpolitikája és forgalmazása kapcsán. A cég beleegyezett, hogy 8 milliárd dollár (kb. 2300 milliárd forint, nagyjából a teljes magyar éves egészségügyi költségvetésnek megfelelő összeg) kártérítést fizet. A büntetőeljárások azonban tovább folytatódnak. Egy kisebb léptékű, korábbi per keretében egyébként a cég már 2007-ben beismerte, hogy szándékosan félrevezette a hatóságot, az orvosokat és a betegeket az OxyContin hatásait illetően.

A peren kívüli egyezségben a cég elismerte többek között, hogy annak ellenére folytatta függőség-okozó Oxy agresszív marketingjét orvosok felé, hogy tudta, rengeteg orvos illegálisan írt fel fájdalomcsillapítót, amit a páciensek kis átalakítással heroin-alternatívaként használtak.

A cég azt is elismerte, hogy törvénysértő módon ösztönözte az orvosokat a fájdalomcsillapító eladások növelésére. Valószínűnetlen ugyanakkor, hogy a cég kifizetné ezt az összeget — vagy a hasonló várható büntetéséket — ugyanis a növekvő perek láttán csődvédelmet kért maga ellen. A csődvédelem alatt álló cég új bevételi forrásai közül kiemelkedik az opioid-heroin függőség kezelésére kifejlesztett gyógyszerek (pl. metadon) forgalmazása. Az ügyben az áldozatokat képviselő számos ügyész elégtelen a megállapodással, ami a cég és szövetségesei számos húzását figyelmen kívül hagyta, a Sackler család és vagyona pedig továbbra is érintetlen, börtönbe pedig senki nem került az engelsi értelemben vett „társadalmi gyilkosság” miatt.

Drog, presztízs és politika

A Purdue Pharma távolról sem az egyetlen szereplője ennek a szövevényes drog kriminek. Számos további gyógyszercég, pl. a Johnson & Johnson ellen is folyamatban van hasonló eljárás. A Johnson & Johnson azért is érdekes szereplő, mert a cég tasmaniai mák ültetvényeiről származik a gyógyszeripar által gyártott opioidok alapanyagának nagy része. A Purdue Pharma stratégiájához hasonlóan az Insys Therapeutics és a Mallinckrodt nevű gyógyszercégek ugyanúgy csődvédelembe menekültek a perek pénzügyi hatásai elől. Az Insys egy eredetileg rákos betegek tüneteinek kezelésére kifejlesztett fentanil-alapú gyógyszer, egy rendkívül erős opioid gyártója. A céget azzal vádolják, hogy megvesztegette az orvosokat, hogy ne csak rákosoknak írják fel az orvosságot. A gyógyszercégeken túl orvosok, a nagy amerikai gyógyszertár hálózatok (pl. CVS, Walgreens), és pénzügyi tanácsadó cégek is érintettek az ügyben.

A nyilvánosságra hozott vádanyag e-mailekkel és prezentációkkal támasztja alá a McKinsey, a világ talán legnagyobb „presztízsű” tanácsadó cége, szerepét is. A McKinsey által nyújtott tanácsok többek között kiterjedtek arra, hogy az Oxy forgalmazói kapjanak pénzügyi jutalékot minden egyes hozzájuk kötődő OxyContin túladagolás után.

A cég kiszámolta, hogy például 2019-ben a CVS gyógyszertárhálózat 2484 vásárlója adagolja túl magát vagy kerül káros drogfüggősébe várhatóan. A McKinsey azt javasolta, hogy a Purdue fizessen 14810 dollárt minden egyes ilyen „esemény” után a CVS-nek, így ösztönözve a túladagolás, illetve függőség alapú értékesítést. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy a Purdue ezt a tanácsot konkrétan megfogadta-e.

A McKinsey tanácsai emellett kiterjedtek arra is, hogyan vegyék rá a pácienseket nagyobb adagok használatára, hogyan válaszoljanak Oxy-túladagolásban meghalt fiatalok családjaitól érkező üzenetekre, és hogyan hosszabbítsák meg a szerfüggőség időtartamát. A McKinsey azt is javasolta, hogy az Oxy marketingje helyezzen nagy hangsúly arra, hogy az opioidok csökkentik a stresszt, fokozzák az optimizmust, és csökkentik a társadalmi izolációt. Egyébként a McKinsey hasonló tanácsokkal látta el a Johnson & Johnsont is. Mikor a talaj forróvá kezdett válni, a McKinsey kiszállt a drog-bizniszből, a vezetők arról e-maileztek, hogy a legsúlyosabb dokumentumokat a McKinsey semmisítse meg, majd 2018-ban a cég kiadott egy jelentést „Miért van szükség az opioid járvány elleni határozottabb fellépésre” címmel.

Magyarországon, általában Európában, sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak a szintetikus opioidokra. Így ez a probléma az amerikai formában nem létezik a világ e részén, bár a metadonnal kapcsolatos visszaélések ismertek. A metadont heroinfüggők kezelésére használják, segít társadalmilag elfogadott életvitelt kialakítani, ám előfordul, hogy a metadont az utcán tovább értékesítik. Az OxyContint 1995-ben engedélyezte az illetékes amerikai hatóság (Food and Drug Administration, FDA). A testületet rengeteg kritika érte nemcsak ezért a döntéséért, hanem a gyógyszerlobbinak utat engedő laza szabályozásért is. Amikor az FDA elkezdett foglalkozni az opioid problémával, a legjobb ötlete az volt, hogy a recepteket felíró orvosokat a gyógyszercégek képezzék tovább. E program hatékonyságának mérését az FDA a gyógyszercégektől bekért adatokra alapozta.

A szabályozottra bízni a szabályozást — ez ugyanaz a neoliberális gyakorlat, ami kulcsszerepet játszott a 2008-ban kirobban pénzügyi válságban is.

A Washington Post oknyomozói feltárták azt is, hogy a gyógyszerlobbi hogyan hátráltatta a hatékony szabályozást. A lobbisták nyomására a kongresszus 2016-ban olyan törvényt fogadott el Obama elnök jóváhagyásával, mely megkötötte a drogokkal kapcsolatos visszaélések ellen küzdeni hivatott Drug Enforcement Administration (DEA) kezét.

2014-2016 között a gyógyszeripar összesen 102 millió dollárt költött kongresszusi képviselők befolyásolására. A filmekből is jól ismert DEA pontosan tudta, hogy a gyógyszercégek és korrupt orvosok együttműködése hogyan árasztotta el Amerikát legális heroinnal — ám az iparágat effektíven védő kongresszusi képviselők megakadályozták, hogy a DEA lefoglalja a gyanús szállítmányokat. A gyógyszerlobbi legfőbb kongresszusi barátját, Tom Marino republikánus képviselőt Trump szerette volna kinevezni a fehér ház drogelleni programjának élére, ám Marino kénytelen volt visszalépni az opioid járványban betöltött szerepe miatt.

Drogbisznisz és a kapitalizmus születése

A fél-legális opioid kereskedelem a kapitalizmus születésétől fogva része a gazdasági rendszernek. Ismert, hogy a Brit Kelet-indiai Társaság egyik legfőbb bevételi forrása az 1830-as években az ópium kereskedelem volt.

A kínai orvoslás régóta használta az ópiumot fájdalomcsillapításra, ám nem volt elterjedt használata drogként. Ehhez angol kereskedők — többek között a Kelet-indiai Társaság — közreműködése kellett, akik Indiában termelt ópiumot szállítottak Kínába, rendkívül nyereségesen. Az ópiumhasználat elterjedésének katasztrofális hatásai miatt Kína betiltotta az ópium importját, ami odáig vezetett, hogy 1839-ben elkoboztak és megsemmisítettek ezer tonna brit ópiumot egy kínai kikötőben. Válaszként a brit kereskedők rávették kormányukat, hogy küldjék segítségül a brit hadihajókat. A brit politikai elit már csak azért is volt nyitott erre, mert épp pár évvel korábban tiltották be a rabszolgakereskedelmet, ami korábban az angol birodalom legjövedelmezőbb biznisze volt. Az ópiumkereskedelem elvesztése túl nagy érvágás lett volna.

Így vette kezdetét az ópiumháború, ami Kína félgyarmati státuszba taszításával ért véget, Hong Kong 1842-ben egyenesen brit fennhatóság alá került, Kína pedig kénytelen volt kompenzálni a brit kereskedőket — és a tengerészetet — az elszenvedett költségekért.

Ezzel az angol tengerészet nemcsak visszaállította az ópiumkereskedelem brit jogát, hanem megnyitotta egész Kínát az angol „szabadkereskedelem” előtt.

A brit-kínai drogkereskedelemben meggazdagodó és főszerepet játszó James Mathesont később a királynő lovaggá ütötte, és az egyik leggazdagabb, nagy tiszteletben álló angolként élte le élete hátralevő részét. Cége ma is működik, a Hong Kongban székelő Jardine Matheson Holdings a világ egyik legnagyobb vállalata.

Fontos, hogy felismerjük ezeket a „kínálat-oldali” tényezőket, és adott esetben az igazságszolgáltatás megbüntesse a hatalmukkal visszaélő gyógyszercégeket. A kapitalizmus történelme ugyanakkor azt mutatja, hogy az üzleti elit és a politikai elit közötti összefonódás újra és újra hasonló problémákhoz vezet.

Maga a fél-legális opioid üzlet és a politika összefonódása sem mai kezdetű jelenség. Éppen ezért a szabályozás csak akkor szigorodik, amikor kellően erős a társadalmi felháborodás és a nyomás a politikusokon. Most ez történik épp az Egyesült Államokban, amihez az kellett, hogy két évtizeden át emelkedjen a drogokkal kapcsolatos halálozás.

A Sackler család tagjai egészen a közelmúltig köztiszteletben álló sikeres vállalkozókként voltak számontartva, egyetemek (pl. Yale), múzeumok (pl. Guggenheim) viselték a család nevét adományaik miatt. A Sackler család számos tagját az angol királynő is lovaggá ütötte, ahogy 150 évvel korábban a kínai ópiumbiszniszben meggazdagodó Jardine Mathesont.

A perek hatására viszont megváltozni látszik a legális heroin gyártása és forgalmazása. Ám a jelek arra utalnak, hogy a függővé tett emberek, akikből több van, mint valaha, egyszerűen átváltanak illegális heroinra vagy más szintetikus opioidra, ahogy szigorodik az Oxy és hasonló termékek szabályozása. A fentanil, amit használnak a gyógyszeriparban és a drogiparban is, minden korábbinál erősebb szer. Ahogy csökken a gyógyszertári opioidokkal kapcsolatos túladagolás az elmúlt 2-3 évben, úgy nő a fentanil halálesetek száma.

Neoliberális reménytelenség helyett

A kínálat mellett a kereslet is óriási probléma.

Durkheim és Engels nyomdokaiban járó kortás társadalomtudósok kimutatták, hogy a GDP növekedésének a gazdasági fejlődés előrehaladtával egyre kevesebb köze van a várható élettartam javulásához. Ez azt jelenti, hogy egy ponton túl a gazdaság növekedése nem fordul át általános egészség-javulásba. A GDP-nél sokkal fontosabb lenne figyelemmel tartani a javak és a vagyon eloszlását, a kapitalista nagyvállalatok mozgásterét, a munkaerőpiac szerkezetét. A munkahelyek védettsége, illetve az erős jóléti rendszerek és szakszervezetek, csökkentik a munkaerőpiaci kiszolgáltatottságot és ellensúlyozzák a nagytőke túlhatalmát.

Kutatások sora bizonyítja, hogy ezek a tényezők jelentős szerepet játszanak a munkásosztályt sújtó opioid járvány, így a reménytelenség okozta halálozás emelkedése mögött.

A neoliberális politikák következtében az amerikai ipar és szabályozott kapitalizmus hanyatlásnak indult, ami fokozott stresszel, kilátástalansággal, reménytelenséggel jár, ami fokozza az olyan hamis stresszkezelő szerek használatát, mint az alkohol és a drog.

Ennek első hulláma a nagyvárosi ipari munkahelyek eltűnésével a belvárosi fekete közösségeket érintette a legsúlyosabban, ami a fekete munkások körében megugró halálozáshoz vezetett. Két évtizeddel később a gazdaság liberalizációja, az amerikai ipar zsugorodása és a szociális biztonságot adó ipari munkahelyek eltűnése elsősorban a metropoliszokon kívüli fehér munkásosztályt sújtja. A gazdasági gyökerek ugyanakkor hasonlóak. Nem véletlen, hogy a kiábrándult fehér munkások körében magas halálozás jól jelezte előre 2016-ban a Trump-szavazatokat.

Az emberek egészsége és a demokráciák egészsége tehát erősen összefügg.

Mi a megoldás? Az első lépés annak felismerése, hogy a reménytelenség öl, hogy az opioid járvány elsősorban nem egyéni karakterhibák következménye, hanem a társadalmi gyilkosság egy formája. A második lépés egy új gazdasági rendszer felépítése, mely csökkenti a munkások kiszolgáltatottságát, és felszámolja a nagytőke túlhatalmát. Csak egy alapjaiban új gazdaság biztosíthatja az emberek, és a demokráciák egészségét.