Év végi meglepetéssel robbantott Gulyás Márton és a Partizán, amennyiben összetrombitálta a Heti Hetes, az RTL egykori rekordnézettségű politikai és bulvár-talkshowja szereplőgárdájának egy részét, és közösen felidéztette velük azokat az időket, amikor a műsor nemcsak a szórakoztatás csúcsa, hanem a közéleti véleményformálás legfontosabb hazai platformja is volt.
Rögtön az elején fontos azt leszögezni, hogy e sorok szerzője a műsor sugárzásának idején, azaz 1999 és 2016 között hatodik és huszonharmadik életéve között liftezett, így – noha rendszeres nézője volt a műsornak -, azt kontextusában igazán csak utólag tudta-tudja értékelni, ez pedig különösen a kezdeti évekre igaz.
A korai évekből is vannak azonban olyan emlékek, benyomások, amelyek élénken velem maradtak a mai napig a műsorral kapcsolatban. Emlékszem például, hogy a hazai kereskedelmi televíziózás indulása és a 2000-es évektől egyre nagyobb méreteket öltő internetpenetráció közti időszak nagy nézettségű tévés produkciói közt is kitüntetett helye volt a hétköznapi társalgásban annak, hogy ki mit csinált vagy mondott a Heti Hetesben. Valamilyen véleménye mindenkinek volt róla: családnak, barátoknak, ismerősöknek, ismeretleneknek, ezt az egykori elképesztő, kétmilliós nézettségi szám idecitálása nélkül is könnyű felidézni.
Épp ezért nehéz belátni azt, hogy hogyan bagatellizálhatja a műsor közvéleményre gyakorolt hatását éppen az a Gálvölgyi János, aki legkésőbb 1968 óta szerepel televízióban, mondván, ő „sohasem gondolta, hogy befolyásolt valakit” azzal, amit ott elmondott, és hogy a mondataival „megváltoztatta volna Magyarország történetét”.
Nem kell – és nem is szabad – persze olyan közvetlen kapcsolatot keresni a Heti Hetesben elhangzott mondatok, jelenetek és egy választási eredmény közt, mint ahogyan azt a Fidesz tette 2002-es veresége után, de az biztos, hogy a politikai közbeszéd alakításában a műsornak példátlanul nagy szerepe volt. A „politika, botrány, Duna-parti dumaparti, bulvár, pletyka, sztárhegyek” ilyen értelemben nem üres szlogen volt, hanem a közös ügyekkel való foglalkozás becsatornázása a közéleti nihilbe, a rendszerváltás utáni társadalom csalódottságába és közönyébe. Ez pedig tagadhatatlan erénye a műsornak, és ezt egyébként helyesen is fejtik meg a Partizán adásában résztvevő egykori szereplők, amikor arra hivatkoznak, hogy az első Orbán-kormány alatt a „lakótelepek népének” hangja voltak, meg azoké, „akiknek elegük volt abból, hogy hülyének nézik őket”.
Csakhogy ez az erény, ez a népszerűség és befolyás egyszerre hatalmas felelősség is. Felmerült az adás során Hajós András érvelésében, hogy a kereskedelmi televízió mint platform esetleg más felelősségi keretbe helyezné a Heti Hetest és annak szereplőit, mivel „nem a köztévén üldögélő tanárbácsik”, akik közpénzből mondják, amit mondanak, ahogyan a Heti Hetes sem egy közszolgálati hír- hanem egy szórakoztató, kereskedelmi bulvárműsor volt.
Hogy ezt az érvelést – különösen napi politikai kérdésekben – miért nem lehet puszta etikai megfontolásként értelmezni, azt egy, mind a régi, mind a jelenlegi médiatörvényben szereplő jogi példán keresztül lehet könnyen megérteni. Ugyanis – más országokhoz hasonlóan – idehaza is megkülönböztetünk nézettségi adatok szerint JBE, azaz „jelentős befolyásoló erővel” rendelkező médiaszolgáltatókat (például az RTL-t), akikre más, szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint azokra, akiket kevesebben néznek. Ezért látunk például híradót a TV2-n és az RTL-en, de ez az egyszerű magyarázata számos más, közszolgálati funkcióval ellátott műsor létezésének is a különböző kereskedelmi csatornákon, és ezért kell még megfelelnie számos más előírásnak is az itt sugárzott műsoroknak.
Persze ezt a fajta közszolgálati szempontrendszert egyetlen műsor – amely ráadásul nem is hírműsor – szerkesztésén nem lehet és nincs is értelme így, ilyen formában számon kérni.
A példa lényege csupán annyi: akit ennyien néznek, annak a kereskedelmi tévé szabadsága sem jelenthet kibúvót a felelősség alól.
Akit ennyien néznek, annak igenis hatványozottan vállalnia kell a felelősséget azért, hogy kit mivel sért meg, adott esetben milyen stílusban minősíti Grespik Lászlót, és a műsor szerkesztőjének igenis van dolga azzal, ha hét vödör ürüléket kapnak a szereplők a közönségtől.
Felelőssége van abban, hogy ne kiélezze a kultúrharcot – hogy 10 év NER után sem mutatták a jelét a szereplők annak, hogy ebből bármennyire is kivették a részüket, az dermesztő -, hanem értelmes mederbe terelje a közbeszédet.
Miközben ma sem azt kéri számon a Heti Hetesen senki, hogy provokatív, kritikus, gúnyos vagy neadjisten elfogult lett volna az a hang, amely a védjegyévé vált, hanem azt, hogy nem ismert ebben mértéket és következetességet, és ezzel máig nem néz szembe.
A műsornak bőven elég lett volna következetesnek maradnia például az olyan ügyekben, mint Hajós András 2006-os, sokat emlegetett pellengérre állítása Hír TV-s beugrójáért, amelyben Gyurcsány Ferencet lemondásra szólította fel. Bőven elég lett volna nem csak és kizárólag fizetett tüntetőket láttatni az akkori zavargások mögött, ha egyszer állítólag pár évvel korábban még a „nép hangja” meg a „lakótelepek hangja” volt a műsor. Nem, ehelyett 14 évvel később is elküldték Hajóst a fenébe a tettéért (Hernádi Judit volt talán ebben az egyetlen üdítő kivétel), Kéri László pedig azzal tette fel az i-re a pontot, hogy de azért ő a tüntetések végeztével „bement a Fletóhoz” és ő is megkérte szépen, hogy mondjon le.)
De az is méltányolandó lenne, ha nem úgy beszélnének Kovács „Kokó” István és Fábry Sándor egykori, rövid életű szerepléseiről a Heti Hetesben, mintha tényleg az egóik miatt nem fért volna bele a jelenlétük, meg azért, mert „ők nem voltak csapatjátékosok”. (Atyaég, annyi, de annyi dehonásztáló dolgot mondhatott volna Havas Henrik Fábry Sándorra, ami akár igaz és jogos lehetne, de nem, neki az jutott eszébe, hogy „olvasatlan” és műveletlen”.)
Mindezt úgy írom, hogy a Heti Hetes az egyik kedvenc műsorom volt. A Partizánban is szép számmal felhánytorgatott tahóságok ellenére és mellett is színvonalasan tudott szórakoztatni, Kern András elfogott levelei pedig máig a szívemnek legkedvesebb emlékek az akkori televíziózásból.
A Heti Hetes tényleg sokat tett azért, hogy az embereket valóban érdekelje a politika, és ne meneküljenek az agyatlan apolitikus szórakoztatás és közöny világába. Őszintén remélem, hogy lesz még olyan műsor, amilyen a Heti Hetes volt. Vagyis nem pontosan olyan, hanem olyan, amelyik megtartja annak minden erényét, de levetkőzi azt a hárítást és gőgöt, amelyet ránk hagyott, és amellyel máig kínlódunk ebben az országban.
A vágott adás a Partizán csatornáján az alábbi linken nézhető vissza:
